AD-blacklist1

2011
szep.
11

Közösen a hangoskodók ellen

wolf2Meghatározatlan ideig együtt járőröznek a kőbányai közterület-felügyelők és a polgárőrök. Az első nagyobb akció keretében a köztéri alkoholfogyasztás és a hajléktalanok segítése volt fókuszban.

 

A Kőbányai Közterület-felügyelet munkatársai és a Kőbányai Wolf Polgárőrség tagjai heti két alkalommal közös járőrözést tartanak a kerületben. Az első akciók során a köztéri alkoholfogyasztók, a szabálytalan parkolók és a hajléktalanok kerültek ellenőrzés alá. A szabálysértők hangoskodnak és szemetelnek, de még olyan is előfordul, hogy a szükségüket is az utcán végzik el. A tetten ért szabálysértőkkel szemben a közterület-felügyelők megtették a szükséges intézkedéseket. A felügyelők az alkoholt árusító üzletek figyelmét felhívták arra, hogy amennyiben nem szűnik meg a közterületi alkoholfogyasztás, kezdeményezni fogják az érintett bolt bezárását.
- Júliusban indítottuk el ezt az ellenőrzés-sorozatot, a közös együttműködés határozatlan időre szól – mondta lapunknak Orosz Tibor, a Kőbányai Wolf Polgárőrség elnöke. – Mi a magunk részéről kiemelt figyelmet szenteltünk a köztéren alkoholt fogyasztókra, az illegális árusokra és a hajléktalanokra. Utóbbiakat regisztráljuk, és felhívjuk rájuk a Baptista Szeretetszolgálat figyelmét. A szolgálat szociális, ellátási téren valódi kapaszkodót jelenthet a fedél nélküliek számára.

(fotó: Wolfcsoport)