Játékunk az agyag
A Kőrösi Kulturális Központban (a KÖSZI épületében) működő fazekas szakkör felnőtt és gyerek tagjai persze nem játszanak az agyaggal, de alkotómunkájukat a játékosság kíséri. Hol elmélyülten, hol vidáman készítik az egyszerűbb használati tárgyakat.
„A szakkörön napi használatra alkalmas tárgyakat − konyhai eszközöket és dísztárgyakat − készíthetnek a résztvevők. Bepillantást nyerhetnek a fazekasmesterségbe, a Kárpát-medence sokszínű díszítés és formavilágába, hogy melyik tájegységen milyen motívumokat használtak az edényeken egykor. Meríthetnek ötletet, hogy melyekkel díszíthetnék saját otthonaikat is.” – írta Mezei Réka szakkörvezető még tavaly ősszel, amikor is elkezdte a szakkör szervezését.
Nem sokkal később, durván három hónap elteltével, már bemutatták, mire is jutottak a lelkes munkájukkal a gyerekek, s a felnőttek. Erről, a kiállítással egybekötött karácsonyi szakkörről egy szerény képriporttal számolt be a 10kerkult.hu.
Számomra ennek a kis ünnepnek egy érdekes tanulsága volt. Réka ugyanis színész, a Trambulin Színház társulatának tagja, s adódott a kérdés, hogy’ kerül a színész az agyagba? Réka erről azt mondta, „a színház komplexitása − főleg, ha az elsősorban a gyerekeknek szól – és más művészetek olyan szinten vannak együtt, hogy nem lehet megúszni ezek ismeretét. Egyik hozza a másikat, a mesét kiegészíti a játék, s ha már játszunk, miért is ne legyen annak anyaga az agyag?”
Néhány hete több alkalommal is meglátogattam a fazekas szakkört, igyekeztem mozgóképen is megörökíteni mind a gyerekek, mind a felnőttek munkáját, kreativitásuk eredményeit.
Sőt, Mezei Réka szakkörvezetővel egy beszélgetést is rögzítettem, melyben Réka a szakköri munkával, a fazekassággal kapcsolatos gondolatait osztotta meg. A felnőttek foglalkozásán éppen a mázzal való bevonás fázisait, és egy-két korábban elkezdett munka befejezését sikerült rögzíteni. Volt, aki éppen a korongozás rejtelmeivel, a az agyag felhúzásával ismerkedett.
A gyerekek egy része is korábban megkezdett munkákat fejezett be, mások agyaghurkából kezdtek kis tálkát megformázni; többen a festésig is eljutottak.
A felnőtt szakkörön megkérdeztem, ki miért iratkozott be a fazekas szakkörre? Változatos volt a kép: volt, aki ajándékba kapta a részvételi lehetőséget, s mint mondta, reméli eljut a korongozásig, mert azt nagyon szeretné megtanulni, egy másik, stroke-on átesett hölgy úgy érezte, ezt ki kell próbálnia, hiszen a betegsége előtti tevékenységeit, kézimunkázás, horgolás, gyöngyökkel foglalkozás, festegetés, rajzolás, már nem tudta kielégítően csinálni.
Többen is azt válaszolták, hogy szeretnek varrni, kézimunkáznak is, és ez a tevékenység elüt a megszokottaktól.
„Az is jó ebben, hogy ezt körülményes lenne otthon végezni, ezért ki kell mozdulni, s egy közösségben tudok alkotni valamit.” – mondta az egyik fiatal hölgy. Elmondta azt is, a legérdekesebb a korongozás volt számára, egy tálkát készített korábban, s ez egyben a legkedvesebb tárgya is.
A látogatásokon, természetesen, fotók is készültek, ezekből egy szerény galéria ITT látható.
