Fogyatékossággal élők fája
Az Érbetegek Rehabilitációja Alapítvány egy ezüst hárs elültetésének megünneplésére hívott össze olyan szervezeteket, intézményeket, vállalkozásokat, melyek kiemelt tevékenységi körébe tartozik a fogyatékossággal élők segítése, támogatása. A november 15-én, Kőbányán elültetett fa jelképe lett a közös gondolkodásnak, az egymásra figyelésnek.
Balatonfüredi kirándulás
2023. szeptember 28-án, csütörtökön a Gizella kórháznál gyülekeztek a Stroke-klub tagjai, hogy egy jó kis kirándulásra induljunk. Olyan szép volt az idő, hogy még viccelődtünk is: ez a mi nyarunk, a „vénasszonyok nyara”. Az úticél mindenkit lázba hozott, hiszen Balatonfüredre indultunk a szokásos buszunkkal.
Nyárvégi szalonnasütés
Ismét egy vidám „kerti-partyra” gyűltek össze a Stroke-klub tagjai az Ihász utcában 2023. augusztus 25-én. Ez a nyár végi, ősz eleji összejövetel immár hagyomány nálunk, hiszen ez volt a hatodik alkalom, hogy így indítottuk az őszi szezont.
Látogatás a Wekerle-telepen
A nagy júliusi hőhullámok után, július 27-én sikerült kifogni a Stroke-klub tagjainak egy olyan napot, amikor kellemes időjárási körülmények között tehettünk egy délelőtti sétát a Wekerle-telepen. Ez a telep tulajdonképpen amolyan „város a városban”, a XIX. kerület egy sajátos karakterű városrésze.
A kőbányai románok kulturális napja
Kulturális és gasztronómai napot rendezett a Kőbányai Román Önkormányzat a Kocsis Sándor Sportközpontban július 16-án. A családias hangulatú eseménynek vendége is volt. Oprea Constantin elnök meghívásának a váci Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke tette eleget.
További cikkek...
- Roma gyereknap
- Ismerkedés Fehérvárcsurgó és Majk nevezetességeivel
- Melyek a leghatékonyabb online marketing eszközök?
- Stroke-évadzáró a nyári szünet előtt
- Rehabilitációs tánckihívás II
- Mi fán terem a sétálópad?
- Nyílt levél Karácsony Gergely főpolgármesternek
- Európa-nap az Európa Parkban
- Életre hangoló – Veszteségeink kezelése
- Megemlékezés az örmény genocídiumról