Sárosi Ildikó költő
1965. december 15-én született Budapesten. Iskoláit itt és Pécelen végezte. A humán tárgyakat az általános iskolában szerette meg, kedvencei voltak a történelem, földrajz, irodalom, de rajongott a biológiáért is. Költői példaképei közé sorolja Petőfi Sándort, József Attilát, Vörösmarty Mihályt.
Érettségi után (1985), először a Postán dolgozott, majd még ez év decemberében egy kőbányai gyermekorvosi rendelőben lesz asszisztens. Ma is ott dolgozik. Erre lehetőséget az esti tagozaton elvégzett (1988-90) Általános ápolói és asszisztensi egészségügyi tanfolyamszolgált.
Gimnazista korában kezdett verseket írni. 15 éves volt, mikor első, Az Élet című verse megszületett. A gimnazista évei egy nagyon termékeny időszakot fedtek le, ám írásait csak 40 éves születésnapja körül merte nyilvánosságra hozni, s azokból a Hanyatlásaim című verset válogatták be a Kristály című antológiába.
Verseinek túlnyomó többségét egy mély vallásos hit uralja, eddigi életének nehéz priódusait és örömeit is az Istennek tulajdonítja, ajánlja, s nagyon sokszor előjön, hogy ebből a hitből merít erőt, amikor valami rossz dolgon felül akar kerekedni. 2004-ben fogadta gyermekévé az akkor 3 éves Gyöngyikét, élete legnagyobb örömét, boldogságát.
2007 óta tagja a Kőbányai Írók, Költők Egyesületének, versei az évenkénti antológiákban rendszeresen megjelennek. Önálló kötete ez idáig nincs.