Karacs Zsigmind történész, a KÍKE elnöke.
Karacs Zsigmond 1940. március 18-án született a Hajdú-Bihar megyei Földes községben. Elei már 1692-ben a településen éltek, apai ágon kunok, anyai ágon székelyek, társadalmi helyzetük szerint a nemességhez tartoztak.
Gyerekkorában Nyíregyházára, majd Nagyváradra költöztek hivatásos lovastüzér katona édesapja szolgálati vezénylései miatt. 1944 szeptemberében visszatértek Földesre, 1951 októberében Budapestre kerültek, de 1969 szeptemberében ismét Földes következett. 1972 nyarán Hajdúböszörménybe távoztak, végül 1976 decemberétől újból Budapesten él Karacs Zsigmond.
Földesen, a Református Általános Iskolában kezdte meg tanulmányait, középiskolába 1954 őszén ment Budapesten: két évig a Rákóczi Gimnáziumba járt, majd félbehagyta. 1956 őszén lett lakatosipari tanuló a budapesti MTH 27. számú intézetében, 1958-ban már a Kelenföldi Goldberger Textilművekben dolgozik tanulóként.1959-ben kap szakmunkás oklevelet, de folytatni kívánta középiskolai tanulmányait is: beiratkozott a József Attila Gimnáziumba, esti tagozatra. Ezzel párhuzamosan a Bánki Donát Gépipari Technikumba is beiratkozott. Mindkét intézményben érettségit tett. 1960-tól 1962-ig katona volt.
Diplomáját a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsész karán szerezte 1980-ban.
Publikációi napilapokban, folyóiratokban, múzeumi, egyetemi, helytörténeti kiadványokban jelentek meg pedagógia-, egyház-, család, agrár-, irodalomtörténet-, bibliográfi-, néprajz-, nyelvészet és más témákban.
1963-ban megnősült, három fia (Zsigmond, Zoltán, Pál) van. 1976-tól él Kőbányán, a MÁV Északi Járműjavítóban végig járta a ranglétrát, fizikai munkásként kezdte, majd középvezető lett, végül a személyzeti és oktatási osztályról ment nyugdíjba.
Közéleti tevékenysége során az '56-os Szövetség Országos Szervezete Elnökségi tagja, a szervezet alelnöke. Több más civil szervezetben is tag vagy vezető tisztségviselő: Országos és Budapesti Honismeretei Társaság, Kossuth Szövetség, Néprajzi Társaság, Karácsony Sándor Társaság, Irodalomtörténeti Társaság, Kőbányai Írók, Költők Egyesülete.
Gecse Albert korábbi helytörténeti gyűjteményi vezetővel létrehozták Európa első számú szabadtéri téglamúzeumát.
Kopeczky Lajos TV-filmet forgatott Karacs Zsigmondról.
Jelentősebb kitüntetései: HNF Honismereti Emlékérem (1986), HNF Kitüntető jelvény (1982), Földes Községért Emlékérem (1996), 56-os Szövetség Emlékérem (1998), Notitia Hungariae – Bél Mátyás-díj (2002). Földes díszpolgára (1996.)