Ti honnan tudjátok?
Egy ezer éves vicc jut eszembe a kormány október 2-ára kiírt népszavazását lejárató plakát- és egyéb más adóforintokból megvalósított hirdetési kampányát megtapasztalva. A réges-régi „átkosba” nyúlik vissza a történet, amit akkor még az egyszerűen – és minden politikai, rasszista, stb. felhang nélkül – cigánynak nevezett népcsoport két egyszerű (már akkor is 3H-s) gyermeke közt elhangzott beszélgetésének tulajdonítanak.
Az egyik kissrác azt kérdi a barátjától, hogy tudja-e, milyen finom is az a mákoscsík. Mire az visszakérdez. – Miért, te ettél márt olyat, hogy tudod? A válasz meglepő volt. – Én még nem ettem, de apámnak mondták, látták, hogy ették…
Valahogy így vagyok ezzel a gyalázatos népszavazási plakátozással és reklámozással. Hol, mikor és ki mondta (hiteles és megbízható adatokkal alátámasztva) a kormány reklámfelelős agytrösztjeinek, hogy az annyi éppen annyi? Honnan tudják? Egy városnyi lehet úgy durván 10 ezer (kb. Pásztó lakossága), de lehet úgy 160 ezer is (mondjuk, Miskolc lakossága). Feltenné-e havi fizetését akármelyik kormánytag (vagy, ha ők nem elég bátrak, akkor a megfelelési kényszer alatt bársonyos simaságúra csiszolódott nyelvű tanácsadói garnitúra bármelyik tagja) arra, hogy ezek valós adatok? Vajon melyikük nem tudja, hogy finom a mákoscsík?
És vajon miért nem látják az emberek – vagy legalább is kb. két millió narancssárga vérű – azt az egyszerű tényt, hogy az idoljaik, az isteni vezetőik a csillagot is lehazudják az égből egyetlen voksért? Miért nem látják (vagy nem akarják látni), hogy értelmetlen pénzköltés ez az egész népszavazás és kampányolás? Bár bugyutának tűnik a kérdés, de tényleg úgy gondolják, nem lenne jobb helye a milliárdoknak?
Még tavaly, az első nagy menekülthullám idején – akaratomon kívül – megbántottam egy idős nénit a buszmegállóban. Egy ártatlan beszélgetés során történt. Nem jött időben a busz – nem az első eset volt – és azt találtam mondani, attól félek, elkések egy programról emiatt. Mire a néni megjegyezte, ő nem siet, attól nem fél, hogy elkésik, de azoktól az „ilegis migrásoktól” (sic!) igen. Ledöbbentem a fordulaton, és ijedtemben azt kérdeztem a nénitől, látott-e már egyáltalán akármilyen migránst? Azt felelte, még nem, de a tévében folyton azt mondják, hogy azok mind terrorosok (sic!). No, akkor kicsit indulatosan kérdeztem, mekkora hülyeség ez? Miért hiszi el a maszlagot? Azt nem hallja a tévében, hogy egyetlen Kőbányán vagy bárhol Magyarországon tartózkodó menekült nem akar nálunk letelepedni, mert Németországba akarnak menni? Láthatóan zavarba jött, a kényelmetlen helyzetet a busz érkezése oldotta meg.
De jó lenne, ha most is jönne egy busz!
Ja, és még egy dolog eszembe jutott. Üzenem a kormánynak meg a plakátfelelősnek, hogy mindig van egy másik út! Hemingway öreg halásza is mondhatta volna, hogy nagyon nagy ez a cet, nagyobb, mint amivel elbírok, elengedem és hazavitorlázok…
És ugye, nem baj, ha én is megkérdezem: – Milyen mákos csík?