Illetékesek figyelmébe, tisztelettel
Kőbányán is sokszor belefutunk abba, hogy mi, mármint a 10kerkult.hu teljes, kétfős szerkesztősége mi a francokat kutakodunk egy-egy téma kapcsán, miért rágódunk hetekig, hónapokig egy-egy ügyön. Vagy miért vagyunk mi olyan gonoszak, hogy azonnal lecsapunk valamely információra és szenzációhajhász módra a nyilvánosság elé tárjuk – nem törődve azzal, hogy milyen pozitív vagy negatív hatása van/lehet.
Minderre két feleletem volna.
1. Kőbányán, nem is olyan régen, a városvezetés rendszeresen tartott háttérbeszélgetést a helyi médiumok számára. Itt egy-egy történetre döntéshozói szempontból világítottak rá. Voltak „bizalmas” jelzéssel ellátott közlések, amelyekről ennek értelmében nem írtunk mi sem, csak átláttuk, hogy mi, miért is történt. Aztán voltak „szabadon felhasználható” jelzésű információk is. Azt nem tudom/tudjuk, hogy mostanában van-e ilyen fórum; ha van is, minket arra nem hívnak meg, az biztos.
2. Juhász Péter belvárosi önkormányzati képviselő az újságírók tevékenységéről ezt mondta a 444.hu-nak: „Nincsenek ellenségeim. Az újságíróra úgy tekintek, mint aki a közt információval szolgálja ki. Nem megrendelek tőle, nem várom el, hogy rólam jót írjon. Ha rosszat írnak rólam, elgondolkodom, hogy miért írnak rosszat.”
Dr. Borbély Zoltán egykori tévériporter, majd ügyészségi és MLSZ-szóvivő, jelenleg ügyvéd ugyanerről a következőket fejtette ki a mifocink.com-nak: „…a sajtó nem is a negyedik, hanem a második hatalmi ág. Sőt, az újságíróra nem ellenségként kell tekinteni akkor, amikor kényes kérdést tesz fel, mert neki az a dolga. Én egyébként MLSZ-es és ügyészségi szóvivőként is azt mondtam a feletteseimnek, hogy a „neccesebb” ügyekbe is bele kell állni, nyilatkozni kell. Nem mellesleg ez így sokkal egyszerűbb, mint egy elmaradt nyilatkozat után az újságírók „találgatásai” miatt idegeskedni.”
Tisztelettel ajánljuk minden kőbányai illetékes figyelmébe a 2. pontot.
Nincs több hozzáfűznivalónk…