Ki a hülye, avagy elnézéskérésre várva
Nem értem, hogy miért kell konfliktust generálni feleslegesen, amikor semmi sem indokolja, miért kell minden szó mögé rosszindulatot, gyűlöletet képzelni, amikor ellenszenv nincs is. Ez már beteges paranoia.
Megértem, hogy Kőbánya néhány közéleti emberének nagyon csípi a szemét a 10kerkult.hu, hiszen néha – számukra – kellemetlen történeteket hozunk nyilvánosságra, amiből kiderül, hogy messze nem olyan tökéletes és hiteles személyek, mint amilyennek mutatják magukat. És azt is megértem, hogy emiatt minket a „rossz oldalra” tettek, el nem tudják képzelni, hogy mi képesek vagyunk példamutató avagy pozitív hátterű ügyekről is írni. Ez is beteges paranoia.
Hogy Hajdu Péter, Kőbányai Darazsak kosárlabdaklub elnöke, a Kőbánya Sport Club alelnöke – mellesleg évek óta dr. György István hű fegyverhordozója, így most főpolgármester-helyettesi után kormányhivatali kabinetvezető – ebbe a körbe tartozik-e, nem tudom, de valószínűleg megfertőződhetett.
November 10-én este a következőket tette ki személyes Facebook-oldalára: „Téved a 10kerkult, a KSC volt a legeredményesebb egyesület a hétvégi rövidpályás úszó OB-n. Ezt írták: A szombati zárónapon mind az öt női egyéni számot megnyerte Hosszú Katinka, így 16 egyéni bajnoki címmel zárta a rövidpályás úszó ob-t Százhalombattán. Az ob legeredményesebb egyesülete 17 arannyal a Vasas lett Hosszú Katinka remeklésének köszönhetően. A Kőbánya SC nyolc, a Jövő SC pedig három elsőséget gyűjtött be. Az egyesületi pontverseny eredménye a képen.” És a képen az ob pontversenyének a végeredménye van, amin a KSC az első, a Vasas a második.
Ha HP figyelmesen olvasta volna a hírt, kiderült volna számára, hogy az nem a „miénk”. A cím alatt szerzőként a „szerk.” volt feltüntetve, amit más forrásból származó információ esetén alkalmazunk. Ha figyelmesen tovább olvasta volna, akkor azt is láthatta volna, hogy a hír végén ott a forrás: MTI!
Az alábbi volt az eredeti hír, ezt „húztuk” meg:
,,Százhalombatta, 2014. november 8., szombat (MTI) - A zárónapon mind az öt női egyéni számot megnyerte Hosszú Katinka, így 16 egyéni bajnoki címmel zárta a rövidpályás úszó ob-t Százhalombattán.
Tizenhét egyéni versenyből csak egyet nem tudott megnyerni - mégpedig pénteken a 800 méter gyorsot -, ugyanakkor egy további elsőséget vegyesváltóban is begyűjtött.
Szombati tökéletes teljesítményét 400 méter gyorson majdnem elrontotta, a délelőtti előfutamában ugyanis - a szövetség tájékoztatása szerint - elszámolta a hosszokat és 350 méternél megállt. Kis híján magával rántotta Novoszáth Melindát is, aki ugyan haladt volna tovább, de visszatért a falhoz, végül a két versenyző előbbi edzőjének, Shane Tusupnak a kurjongatására nekilendült, végül épphogy becsusszant a fináléba a hetedik és a nyolcadik helyen. Hosszú aztán délután a tévedését az idei legjobb idejével kompenzálta, amivel megerősítette második helyét a világranglistán.
A férfiaknál a harmadik nap hozta az első duplázást, az egyre figyelemre méltóbb formát mutató Bernek Péter a 200 méter gyors után - melyen három századdal előzte meg Kozma Dominikot - az eseményt záró 1500-as versenyt is megnyerte. Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen remekelt.
A nap végén a gyorsváltót nyerő dunaújvárosi kvartett a bajnokság első és egyetlen felnőtt országos csúcsát állította fel.
"Hetedszer rendeztük meg Százhalombattán a rövidpályás országos bajnokságot, létszámában és minőségében minden idők legjobbjának ítélem az ideit" - értékelt elégedetten Kiss László szövetségi kapitány, de arra emlékeztetett, hogy a válogatottaknak most következik az igazi csúcsforma kialakítása.
Mint mondta: jövő héttől szinte mindenki edzőtáborba vonul, Százhalombattán, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben és Balatonfűzfőn készülnek a legjobbak, hogy a dohai vb-n folytatódjon az idei nagy sorozat.
"Szeretnénk teljessé tenni a Grand Slamet, azaz aranyakat hozni a rövidpályás világbajnokságról is, ahogy eddig sikerült a junior Eb-ről, az ifjúsági olimpiáról és a felnőtt Európa-bajnokságról" - fogalmazta meg a vágyakat a szakvezető.
A harmadik napi bajnokok:
férfiak:
50 m hát: Nagy Péter (Vasas) 24.85 mp
100 m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 52.51 mp
200 m gyors: Bernek Péter (válogatott) 1:44.10 p
400 m vegyes: Verrasztó Dávid (Jövő SC-Veolia) 4:03.11 p
1500 m gyors: Bernek Péter (válogatott) 14:46.18 p
4x50 m gyorsváltó: Dunaferr (Takács Krisztián, Sincki Ádám, Gyárfás Bence, Balog Gábor) 1:28.99 p - országos csúcs
nők:
50 m pillangó: Hosszú Katinka (Vasas) 26.70 mp
100 m hát: Hosszú Katinka (Vasas) 58.07 mp
200 m pillangó: Hosszú Katinka (Vasas) 2:05.85 p
400 m gyors: Hosszú Katinka (Vasas) 4:00.33 p
400 m vegyes: Hosszú Katinka (Vasas) 4:30.97 p
4x50 m vegyesváltó: Vasas (Kovács Nikolett, Ferenczi Fanni, Hosszú Katinka, Márka Adrienn) 1:53.55 p
Az ob legeredményesebb egyesülete 17 arannyal a Vasas lett Hosszú Katinka remeklésének köszönhetően. A Kőbánya SC nyolc, a Jövő SC pedig három elsőséget gyűjtött be.”
Azaz nem mi tévedtünk, hanem a súlyos milliárdokért fenntartott, ennek ellenére silány munkát végző közmédia egyik részegysége!
Úgyhogy kedves Hajdu Péter, az ön elvbarátai által újraformált és tehetségtelenek, alkalmatlanok sorát foglalkoztató távirati iroda sportrészlegénél vagy felső vezetésénél legyen szíves reklamálni a tévedés miatt, nem pedig a 10kerkult.hu-t „savazni”!
Mellesleg pedig azt javaslom, valahogy mossa le magáról a fentebb jelzett paranoiás „fertőzöttséget”, ne essen abba a hibába, hogy rólunk csak a rosszindulatot, a szándékos, ártó tévedést feltételezi. És ne gyártson feleslegesen konfliktust akkor, amikor nincs erre utaló helyzet.
Végül pedig talán én is és szerkesztőtársam is joggal várnánk el, hogy egy ilyen meg- és végiggondolatlan bejegyzés után – amelynek hangvétele olyan, hogy a 10kerkult.hu ,,a siker ellenére bántja a szegény KSC-t" – ugyanazon a felületen kérjen elnézést tőlünk…