Jó, a rossz és a csúf

A NER-ben lassan már hozzászoktam ahhoz, hogy szájbarágós módszerrel mondja meg közvetve nekem, az állampolgárnak a pártközpont jól kiképzett, a panelmondatokat kiválóan bebiflázó kommunikátora, hogy mit kell éreznem, mi a jó nekem, hogyan és mit kell cselekednem ahhoz, hogy „ne vessen ki” magából ez a nagyszerű rendszer.
Nyilván úgy gondolja a Lendvay utcai propagandagyár, ha sokszor ugyanazt szajkózza nekem, akkor a végén még el is hiszem, hogy az úgy is van. Mindez a törekvés persze nem véletlen, a NER agya, azaz maga a kormányfő teljesen elmebeteg vízióit közvetíti felém és a többi, még behódolásra kinézett polgártárs felé.

A legújabb térítőmondatok azonban már nálam is kiverték a biztosítékot. Azt találta mondani a minap a Nemzet Vezére a törökbálinti iskola tanévnyitóval egybekötött avatásán, hogy „elkerülhetetlen a világban való eligazodáshoz a hit- és erkölcstan bevezetése, mert olyan polgárokat szeretnénk nevelni, akik egy szilárd értékrendszer talaján állva különbséget tudnak tenni jó és rossz között”.
Álljon meg a diadalmenet, kérem!

Jó lenne tisztázni mielőbb, hogy az „isten, haza, család” szentháromságból a fogalmak egymás mellé, alá, vagy fölérendeltek, esetleg mindegyik azonos súlyú, hovatovább egyik a másikkal egyenlő! Mert a Vezénylő Tábornok szavai szerint nagyon úgy tűnik, hogy a család a legutolsó a sorban, mondhatni megtűrt kategória. Isten és a haza nevében, szellemében a pártközponti utasításokat végrehajtó iskola neveli majd a család helyett a gyereket!
Elég legyen, kérem!

Anno, igaz még az átkosban, elég jó alapokat és nevelést kaptam a szüleimtől – ők tanítottak meg „különbséget tenni jó és rossz között”. Ja persze és egy rakás tudást is tőlük kaptam. Az iskola meg csak „rápakolt” erre a széles alapra. Bőven a szocializmusban jártam az általánost, emlékszem, a „szocialista erkölcs” és a „szocialista elvárások” ideáját igyekezték az én fejembe is betömni. Szerencsére nem sikerült: apámnak és anyámnak köszönhetően megtanultam „különbséget tenni a jó és a rossz” között.
Értem én a Vezért, miért akar központilag nevelni. A NER-nek nincs szüksége ilyen alávaló emberekre mint amilyen én vagyok: aki hajlandó gondolkodni, különbséget tenni, az ok-okozatokat átlátni. A NER-nek csak alkalmazkodó hülyegyerekek kellenek, akikből kiváló köz- avagy szalagsor mellett dolgozó szakmunkás lesz. Mert aki átlát a szitán, az veszélyes. Mert belülről bomlaszthatja a rendszerek legjobbikát.
El a kezekkel a gyerekektől! 

A nevelés és a „világban való eligazítás” igenis a szülők dolga, nem a fantazmagóriákat hordozó NER iskoláié. Megjegyzem: még a csúf „liberális szellemű” iskolának sem lenne feladata ez.
Magam nagyon örülnék, ha ez az átkozott rendszer végre a privát szférát egyszer és mindenkorra békén hagyná. Hadd döntsem el én, hogy mi a jó nekem, mit akarok érezni, gondolni, uram bocsá’ hogyan akarom a gyerekemet nevelni…