A „környezettudatosság” átka
Olvasom a hírekben, Tarlós István főpolgármester „le akarta fokozni” Vitézy Dávidot, a BKK vezérigazgatóját. Meg hallgatom a híradóban, hogy kirúgási szándékáért Tarlós „magyarázkodni” kényszerült. Azzal érvelt, hogy Vitézy, bár gyakorlatias vezető, ám a hivatali útvesztőkben nem igen ismeri még ki magát, ezen a területen hiányosságai vannak. Aztán meggyőzték Tarlóst az ötlet tarthatatlanságáról, s visszakozott.
Másnap a 95-ös busz megállójában várakozom, s a tegnapi híreket olvasom újra egy ingyenes lapban, s így morfondírozok.
Kár, hogy engem nem kérdezett meg, vajon jól akart-e a dönteni? Biztosan azt válaszoltam volna, azonnal rúgja ki. Elképzeltem a párbeszédet, midőn felhív telefonon a főpolgármester.
- Halló, Tarlós István vagyok! Régi a névkártyám, lehet, megváltozott közben a szám. Oszvald Györgyöt keresem.
- Üdvözlöm Tarlós úr, én vagyok az, életnagyságban, hallgatom.
- No, akkor szerencsém van. Azért keresem, hogy segítsen egy nehéz döntésben. Amikor az óbudai röplabdás lányokról beszélgettünk polgármesterségem idején, sok jó meglátása volt, s arra gondoltam, ezen az alapon kikérem a véleményét. Nem vagyok megelégedve Vitézy Dávid vezérigazgató munkájával. Fiatal még, az eltelt időben nem tudta megtalálni a hangot a hivatali ügymenetben a döntéshozó vezetőkkel. Fontolgatom az elbocsátását. Mi a véleménye?
- Köszönöm a bizalmát Tarlós úr! Így hirtelenjében két dolgot említenék! Amíg Dávid a VEKE élharcosa, szószólója volt, sok okos dolgot mondott. A tömegközlekedést egészen más szempontból értékelte, mint a hivatalnokok. Azt hiszem, ezt úgy mondják, a valóság talaján állt, élő, közvetlen kapcsolata volt a mindennapokkal. Aztán jött a varázsszellő, magas polcra repítette. Eltűnt a harcosság, szakadozni kezdett a valósággal való viszonyának tartósnak tűnő szövete. Ma már óriási lyukak is vannak rajta. Az még hagyján, hogy a járművek állapota olyan, amilyen. Talán tudja ő is. De, hogy mikor utazott mondjuk a 95-ös buszon utoljára, nem tudom. Sőt, talán életében nem utazott ezen a járaton. Mert ha úgy lenne, tudná, az esetek 80 %-ában a Puskás Ferenc Stadion felé haladó járművek menetideje – bekalkulálva a nem váratlan forgalmi eseteket is – bizonytalan. Lehet, hogy a Gyömrői úti végállomásnál az élelmiszerbolt csinos eladójával flörtölnek a sofőrök, s nem veszik észre, hogy már úton kéne lenniük? Nem is tudom. De itt, a Kőér utcánál nem egyszer megesik, akár napjában többször is, hogy 20-25 percig semmi sem jön, aztán egymás fenekébe fékezve érkezik két, néha három busz is; ne tudja meg Tarlós úr, milyen tempóban veszik a Liget téri kanyarokat… Az, hogy a kiírt menetrendi tájékoztató még tájékoztatónak sem jó, az is biztos! Vasárnap délelőtt, szinte forgalom nélküli időszakban késik a busz nyolc percet… Kérdem, kérdezzük a sofőrt, mi az oka? Műszaki hiba? Forgalmi akadály? De nincs válasz. Nyeljük a mérgünket, mi, környezettudatos közlekedők; jobb híján magunknak ártunk.
A másik, amit nem csak ezen a vonalon, de máshol is tapasztaltam, a drága pénzen vett színészek magnóra mondott utastájékoztatása. Miért is kell nekem szenvedni a magyar nyelv durva megsértéséért? Elmondom, mit hallok. Azt közli a kellemes, szőke női hang, hogy „a következő megállóa … Kada utca”. Így, ahogy hangsúlyozom. A kis szünet nem a megálló után van, hanem a Kada utca névelőjével egybemondott furcsa szószörnyszülött után: megállóa … és utána a kínos másodpercek, míg megtudom, melyik megálló is következik. Ugye, nem kell mondanom éppen önnek, milyen fontos is lenne a szép magyar szó ott, ahol naponta százezrek hallják!? Mennyit is fizettek az informatikusoknak, akik összerakták a színészek közléseit? Ki is ellenőrizte a magyar nyelv helyességét ezeken a járatokon? Nahát! Én már csak ezért az egy dologért meggondolnám, hogy dolgozhat-e továbbra is vezérként a Vitézy!
Tarlós úr! Elnézést, ha feltartottam a véleményemmel! Szóval, rúgja ki! Az kevés, ha a tölgyfa íróasztal mögül osztja valaki az észt! És még kevesebb, ha már csak abban a világban létezik! Mert ugye, az a másik (már nem az ő világa) egészen más… Az a valóság! Viszonthallásra!
Hát, így képzelegtem, s mire a végére értem, bepöfögött a 95-ös busz. Természetesen, a kiírt indulási időhöz képest hét perccel később…
