AD-blacklist1

2011
okt.
09

Feljelentek, várok, majd csalódok

Írta: Oszvald György

Levelet kaptam néhány napja a X. kerületi rendőrkapitányságtól. Őszintén szólva, már vártam. Augusztus 18-án, a 10kerkult.hu – Kőbányai Közéleti és Kulturális Portál – részben – meghiúsult sajtóbemutatója után tettem feljelentést ismeretlen tettes ellen az oldal eltüntetése miatt.


Előzmények

A feljelentés napján szinte kínos pontossággal mondtam jegyzőkönyvbe a 16-án este – az utolsó finomítások során – tapasztalt „eltűnési” jelenségeket, majd a helyreállítást, azt, hogy 17-én 07:00-kor még volt honlapunk, de 08:00-kor már nem. Elmondtam azt is, hogy 17-én a délutáni órákban még hozzáfértünk az adminisztrációs felületen egy 17-ét megelőző állapothoz, de az esti órákban már az a felület is eltűnt. A feljelentés napján magától a szervert üzemeltető vállalkozás munkatársaitól kaptam választ arra, hogy mintegy 30 napig még van lehetőség arra, igaz, a folyamat bonyolult, hogy visszakeressék azon IP címet, amelyről illetéktelen behatolás történt. De nekem, hiába vagyok én a domain név tulajdonosa nem adják ki ezen fájlokat adatvédelmi okokra hivatkozva.

Majd’ egy hétig tartott, míg elértem azt a nyomozót, aki az üggyel foglalkozott. Neki részletesen ismertettem ezeket a lehetőségeket, abban a biztos tudatban, hogy a bizonyítékok elérési módjának feltárásával a nyomozást segítem, figyelemmel arra is, hogy a még elmentett állapotú adatfájlok 10-15 napig még elérhetőek, utána törlődnek csak. Felajánlottam, hogy a teljes levelezést a szervert üzemeltető céggel, az akkori webmesterrel a rendelkezésére bocsátom. Akár kinyomtatva, akár egy általa megnevezett e-mail címre továbbküldve. Ám ezekre senki nem tartott igényt.


Újult erővel

Az újrakezdéskor, szeptember 16-án megírtuk Raffai Ferenc szerkesztő-újságíró kollégámmal, hogy hosszadalmas és munkával teli időszak eredményét tette tönkre valaki (vagy valakik). Azt is megírtuk, hogy jogi útra tereltük ügyünket. Reméltem, reméltük, hogy ez idő tájt véget ér a nyomozás, s meg tudjuk majd osztani olvasóinkkal, kinek álltunk útjában, kinek jelentett konkurenciát a hivatalosan még meg sem született honlapunk. Hát, ezért vártam oly’ annyira a rendőrség levelét.

Idézem a lényeget. „Az ellenőrzés során sem bűncselekményre sem szabálysértésre utaló körülmény nem merült fel, arra vonatkozólag, hogy a kérdéses időpontban a honlap elérhetetlenné válását illetéktelen behatolás okozta nem merült fel adat.  Kérem fentiek tudomásul vételét.”

Aláírás, pecsét, stb.

 

Nem értem

No, hát Kedves Rendőrség! Nem veszem tudomásul ezt a közlést! A hírekből, az országos sajtóból tudom, egyes terrorcselekmények, adócsalások, tisztázatlan körülmények között, milliárdos adóssággal terhelt cégeladások bűnösei még mindig szabadlábon vannak;  fogalmazhatnánk úgy is, a rendőrség tehetetlen! Az én panaszom ezekhez az ügyekhez képest piti semmiség. De engedtessék meg: nekem a legfontosabb! Éppen ezért utasítom vissza, így utólag, az önök levelében foglaltakat. Tenni nem tudok ellene, de néhány dolgot nem értek, s ezeket jó lenne tudnom!

Vajon egy feljelentés (bejelentés) nyomán ellenőrzés folyik vagy nyomozás? Megvizsgálták vagy kivizsgálták a bejelentésemet? Miért nem volt szükség mindazon adatokra, amelyek ma is rendelkezésre állnak, s időben felkínáltam a hatóságnak? A feljelentési jegyzőkönyv csak a lényeget tartalmazta, így kérdés, miért nem hallgattak meg engemet (is) minden részletre kiterjedően, mint feljelentőt (bejelentőt)? Informatikában jártas szakemberek – akik közül többen is szervert üzemeltetnek – erősítették meg, hogy egy szerverről a teljes adatbázis nem tud csak úgy eltűnni magától. Álláspontjuk szerint nehezen képzelhető el, hogy egy szerveren, amely gondosan telepített, többszörös védelmi rendszerekkel van biztosítva illetéktelenek ellen, ahol esetleg több száz adatbázist (honlapot) tárolnak, mindennemű külső beavatkozás nélkül megsemmisülnek adatok egy konkrét honlapra nézve. Hogy is kell akkor értenem az önök „ellenőrzését”, hogy nem merült fel adat az illetéktelen behatolásra? Hogyan kell értenem, hogy „sem bűncselekményre, sem szabálysértésre utaló körülmény” nem merült fel? Hát maga a honlap, az adatbázis eltűnése mi? Vajon tündéri jótétemény, hogy ne kellessen nekem és társamnak holmi kőbányai híreket közvetítő honlappal foglalkozni? Jegyzőkönyvbe mondtuk – és kérem, senki ne vegye a következő adatot nagyképűségnek! –, hogy a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége – a szerk.) ajánlott honorárium táblázata szerint kettőnknek mintegy fél millió forint értékű munkája (szellemi terméke) pusztult el a honlappal együtt. Ekkora nagyságrend vajon még a szabálysértést sem éri el? Vagy, ha nincs erre utaló körülmény, akkor a honlap nem is tűnt el?

 

Remélem holnap vagy holnapután nem engem idéznek a rendőrségre gyanúsítottként, hogy eltüntettem a honlapomat?