Amikor a must nem a pincében készül
Janikovszky Éva Általános Iskola Üllői úti tagozata. Szeptember 30-a, délután egy óra. Ragyogó nyári napsütés, a bejáratnál kedves tanító néni fogad, bemutatkozom, jelzem a 10kerkult.hu újságírója vagyok, a múlt héten összefutottam egy kisebb csoporttal a vasbegyűjtőnél, s megígértem az igazgató asszonynak, eljövök a szüreti rendezvényre. Mosolyog, s az udvarra kalauzol.
Az udvarra nyíló lépcső tetejéről rácsodálkoztam a ki teret körülvevő sokadalomra. Gyermeki zsongással, zűrzavarral, de mégis egységes nézőközönséget alkotva várták a megnyitót. Legnagyobb meglepetésemre, megszólít egy tanító néni, mint később kiderül, a Szitakötő tánccsoport vezetője, s megköszöni egy korábbi cikkemben róluk írt dicsérő szavaimat. Meglepődtem, főleg azon, hogy újra találkozunk. Mondtam, azt írtam, amit éreztem, s örülök, ha ők örültek. A lányok most is ugyanolyan biztonsággal és bájjal adták elő az inkább balett – ám moderntánc elemekkel is gazdagított – táncukat, mint a Családi napon, az Óhegy parkban. Sőt, a legkisebbek karika és szalaggyakorlata is jól sikerült.
Majd mentem egy kört az udvaron. Beleszagoltam a speciális vietnami pácban áztatott saslik-féleség zamatos füstjébe, belekukkantottam a rotyogó gulyásüstökbe, rácsodálkoztam a szüreti tortákra. A Misi Mackó Büféje melletti sarokban mustot sajtoltak a lányok. Élvezettel nyalogatták kezükről az édes nedűt, s annak ellenére, hogy darazsak dongtak a fejük körül – egy csípést is elszenvedtek –, nyugodtan szemezték a fürtöket, s készítették elő a préselésre. Megkóstoltam a mustot, finom volt!
Másutt, nem kivárva a gulyást, a kisebbek nekiláttak az otthonról hozott biztonsági tartaléknak. Szendvics, süti, gyümölcs. Anyukák, apukák sürgölődtek, alkalmi szakácsként kavargatták a szabad tűzön készülő finomságot. A fiúk fociztak, por, hőség, esés nem számított. És a talán legmenőbb udvari buli, az ugrálóvár előtt sorokban álltak kicsik, nagyok. Öt-hat lecsúszás-gurulás-huppanás után biztosan jól fog esni az ebéd!
Az emeleten a kézművesség gyöngyragasztós termébe mentem. Anyuka a kislányával, kisfiával, apuka a kislányával, anyuka és apuka a kislányával, anyuka apukával válogatta a gyöngyöket, s rakosgatták a mintába. A készre vasalás asztala előtt elég sokan tolongtak, s egyszer csak kétségbeesett, fájdalmas zokogásban tört ki egy kedves leányzó a hátam mögött. Mint kiderült, én voltam a sírás kiváltója: az oldalamon lógó fotóstáska egy fordulás közben kiütötte a kislány kezéből a mintát – egy szmájlit formázott meg. Hogy elnyerjem bocsánatát, megígértem neki, hogy nagyon sok képet készítek róla, míg anyukájával újra rakja a formát gyöngyökkel. A sírás hüppögésbe váltott, majd a mosoly is előkerült – az arcán és a formán is. Hűűű!
A szomszéd teremben kulcstartós állatfigurák várták, hogy kiszínezzék őket a gyerekek. Közben Kissné Varga Noémi igazgató asszonnyal a szüreti vigalomról beszélgettünk. Megemlítettem, hogy nagyon sok gyerek a teljes családdal együtt jött el, s ez bizonyára nem véletlen. – Egyrészt hosszú évek hagyománya ez a szüreti nap, másrészt a háttér a közösségformálás igénye. Az egész ott kezdődik, hogy az osztályoknak egy benevezési tárgyat kell készíteni.
Ezeket az udvaron, a mustkészítés melletti asztalon lehet látni. Az idén bármit lehetett készíteni, de követelmény volt, hogy valamilyen formában jelenjen meg a cserép. Már ez összehozza a társaságot. A nagyobbaknál az egymás közötti kapcsolatok erősödhetnek, a kisebbeknél a szülői részvétel miatt ez a családra van jótékony hatással.
Ami nagyon fontos, hogy a programok során a család – tanár kapcsolatok is fejlődnek, olyan környezetben találkozunk a szülőkkel, ami oldottabb, mint a szülői értekezletek hangulata. A szülők egy része a kézműves foglalkozásokon van a gyermekével és velünk, közben készül a gulyás, s a nap végén egy kellemes közös vacsora koronázza meg az együttlétet. Azt még hozzáteszem, a szülők sem ússzák meg verseny nélkül: nekik tortaverseny van, a zsűrizés után a finomságokat az osztályok eszik meg.
Megjegyzem, jobb reklám ez az iskolának, mint a hivatalos nyílt nap, mert a kellemes délután élményeit a barátoknak is elmesélik a szülők, s ugye, a legjobb reklámhordozó az élő szó! Ebben maradunk, még élvezem néhány percig a nagyobbacska szitakötők légies táncát; de szólít a kötelesség, rövidesen egy másik program várja a tudósítót.
Cikkünkhöz képgaléria tartozik.