Hollywoodi pompa a Kőrösiben
Szeresd a családod, szeresd Kőbányát! – szólt a meghívó a Komplex Általános Iskola diákjaival egy éven át tartó identitásnevelési program „kézzel fogható” végeredményének, egy 30 perces mozifilmnek a premiervetítésére. Lapunk örömmel és várakozással ült be a Kőrösi Csoma Kulturális Központ színháztermébe május 10-én.
Örömmel és várakozással. Örömmel, mert megtiszteltetés számunkra, hogy részesei lehettünk egy nagyszabású rendezvénynek, s várakozással, mert az előjelek valami nagyszerűt ígértek – a szokatlanul korai, reggel fél kilences kezdés ellenére.
A kultúrközpont aulájában széles kordonnal övezett vörös szőnyeg vezetett a bejárattól a színházteremhez vezető lépcsőkig. Csinos hoszteszek és a ház dolgozói fogadták az érkezőket, azt kérve, hogy a kordon két oldalán helyezkedjenek el. Mondani sem kell, a lépcsősor tetejéből nézve igazi hollywoodi hangulat volt érezhető. Ünneplőbe öltözött iskolások, tanáraik, szülők, barátok, ismerősök és más meghívottak szorongtak a vörös szőnyeg két oldalán, beszélgetésük zsivaja betöltötte a csarnokot. Többen a kordon közvetlen közelébe helyezkedtek, kezükben villanásra kész kamerák, pillanatstartra „kiélezett” felvevőkkel, egy-két próbafelvétellel várták a nap főszereplőit.
Egyszer csak megélénkült a főbejárat környezete, helyet kérünk, megérkeztek! – szólt a kérés az itt álldogálóknak. A lépcsőről annyit lehetett látni a tömeg feje felett, hogy a parkolóba elegáns autóbusz állt be, s gyerekek szaladtak a bejárat elé. Aztán kinyíltak a csapóajtók, s a fehér blúzba, ingbe, sötét aljba, nadrágba öltözött, nagyon szép, kedves, elegáns fiatalok szűnni nem akaró vastaps és vakuk villogása közben siettek a lépcsőhöz. Siettek, mert ugyan felemelő volt a fogadtatás, talán kicsit zavarba is jöttek, hogy mindez a pompa nekik szól! De a sietségben volt egy pillanatnyi megtorpanás, a kíváncsiság az aula felé fordította néhányukat; szinte maguk sem hitték, amit láttak: elismerést, sztároknak kijáró ünneplést tapasztaltak. Egyikük oldalba is bökte a társát: – Tiszta Amerika, de dzsanás! – mondta széles vigyorral az arcán.
A színházteremben az első sor volt foglalva számukra és tanáraiknak, valamint a programban részt vevő segítőknek. A nyitott színpad jobb oldalán egy külön megvilágított emelvényen sorakoztak az elismerések: a kizárólag az alkotóknak szóló ARANYKŐ-díjak.
No, de miért is az ünneplés? Buzás Kálmán pedagógus, várostörténész lépett a hátteret színes reflektorok megvilágította vászon elé. (képünkön Buzás és Balatoni Mónika)
„Köszönöm, hogy eljöttek, hogy eljöttetek erre a bemutatóra. Úgy gondolom, s talán, igaz a gondolatom, hogy mindig az a nagy ajándék, amikor valaki elmegy valahová, s nem az, ha amikor meghívjuk.” S mielőtt tovább lépnénk az események sorában, álljon itt ama tájékoztató kivonata, amiért ezt a gálát megszervezték!
„A „Szeresd Kőbányát, szeresd a családod!” című film alkotói, szereplői, operatőrei 12-17 éves sajátos nevelést igénylő, halmozottan hátrányos helyzetű (tanulási nehézségekkel, beilleszkedési zavarokkal küzdő, enyhén fogyatékos) gyerekek. A kőbányai Gém utcai Komplex Általános Iskola és Intézményeinek tanulói, akiknek egy éven keresztül néhány elhivatott és kreatív pedagógus (a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ munkatársai a TÁMOP 3.2.11/10-1/KMR-2010-0066 támogatásával) személyiségfejlesztést és azonosságtudat erősítést tűzött ki célul. A vezérmotívum a „Készítsünk filmet Kőbányáról!” ötlet volt. Ebben a feladatban a helytörténeti ismeretek mellett, alapvetően saját maguk, családjuk és közvetlen környezetük megismerése volt a cél, továbbá egy speciális ismeretanyagot is megtanultak: a film keletkezésének egyszerű fázisait.
Szem előtt tartottuk, hogy a gyermekek fejlődésének lényeges mozzanata az identitástudat kialakulása a nemzeti hovatartozás tudata, az önkép, a jövőkép, a történelmi tudat, a vallási és kulturális identitás különös tekintettel kerületünkben, Kőbányán, ahol az 1960-as évektől kezdődő lakosságcsere még inkább talajveszetté tette az immáron harmadik generációt. De ha tudja egy kőbányai gyermek vagy felnőtt, hogy például itt volt az első Formula-1 futam, vagy itt találták fel az autót és az eozinmázas porcelánt, sőt, aki számított, az Kőbányán lakott, mint az egyesülés utáni Budapest első alpolgármestere, Gerlóczy Károly − és ezt boldogan meséli tovább otthon vagy társaságban, máris egy kötődéssel több jut neki, és még több a szeretett városrésznek.
A program egy év alatt valósult meg. A film elkészült, az érdeklődés kiteljesedett a gyerekek körében, akik MA játszottak egy RÉGI VILÁGBAN, amely előrevetíti a JÖVŐJÜKET egy XX. századi technikával, a filmmel. Pedagógiai módszerünket már csak meg kell osztanunk másokkal, akkor teljes lehet a siker.”
Hogy ez megvalósult-e vagy sem, annak értelmezésben Balatoni Mónika dramaturg, a Hungarofest kreatív igazgatója volt Buzás segítségére. A kora reggeli órán Balatoni köszöntötte Révész Máriusz képviselőt, a rendezvény fővédnökét, a kerület megjelent vezetőit, képviselőit, s Nagy Zoltánt, a Komplex Általános Iskola igazgatóját. Majd Buzással arról beszélgettek, milyen is volt régen a személyi igazolvány? Párbeszédükből kiderült, hogy valóságos kis könyvecske, amelyben a fénykép mellett a szülők neve, az állandó és ideiglenes lakóhely címe, rovatok a munkahelyeknek, a házasságkötés ténye, egyúttal a családi állapotot jelző részt és még néhány különleges bejegyzésnek fenntartott oldal volt található! „Sajnos, ma már az adatvédelmi rendelkezések miatt csak egy bakelitkártya jelzi identitásunkat, azonosságunkat” – mondta Buzás.
Nem véletlenül említették ezt a „hajdanvolt” okiratot: ez a gondolatsor vezetett át a filmhez. Ahhoz, hogy miért is mentek el a gyerekek a temetőbe, miért is gondoztak sírokat, ahhoz, hogy mit is tudnak a szüleikről, a családjukról? Mit jelent számukra az otthon, a lakóhelyüket övező utcák, terek, a helyi nevezetesség, Kőbányán egy kiválasztott unikum, a pincerendszer? „A film éppen azt mutatja be, miképpen lehet valaki saját maga, hogyan tudja felerősíteni azokat a jellemzőket, amelyektől csakis ő lesz és nem más, még ha a nevét akár a modern számítástechnika meg is változtatná” – jelezte Balatoni, hogy mire is számíthatunk majd a következő percekben. Ezt Buzás azzal toldotta meg, hogy „a talaj nagyon fontos, mert abban vannak a gyökerek, s ha a gyökereket elvágjuk, egy darabig még virul a virág, de aztán meghal, még magja sem lesz.”
Mielőtt azonban elkezdődött volna a film vetítése, Buzás felkérte Némethné Varga Ibolya tanárnőt, a Komplex iskolából és Tóth Ramóna művészeti munkatársat a Kőrösi részéről, osszák meg gondolataikat a filmkészítés folyamatáról, a különös figyelmet igénylő szakmai részletekről. Az előadók lényegében azt fejtegették, hogy milyen elvek szerint készült a film. Mondandója elsődlegesen a programban részt vevő gyerekeknek szólt, de tanulságos volt mindenki számára! Ezek között elsőként a leképzés, önmagunk megismerése volt a cél. Ennek második fázisa a filmkészítéshez kapcsolódott, ez volt az animáció. A gyerekek megismerték a mozgást, annak létrejöttét, fázisait. Majd a régi világban keresték meg a helyüket, énjük gyökereit. 
Megtapasztalták az időtényező szerepét, miközben már a filmet készítették. Megismerték életük labirintusát, egymáshoz való viszonyaikat, a kijelölt utat, melyhez a kőbányai pincerendszer kiváló terepet adott, majd a Kőbányai Pantheon „felépítésével” ismerkedtek múltjukkal, nem is akármilyen helyszín főszereplésével: ez a temető volt. „Kedves gyerekek! Ehhez a filmhez mindnyájan hozzátettetek valamit, ez a film a ti munkátok eredménye! Sok új dolgot megismertetek, kipróbáltatok, és ezáltal többek lettetek! Higgyétek el magatokról, képesek vagytok értéket létrehozni! Kőbányára ne csak úgy tekintsetek, hogy ez egy hely a nagyvilágban, hanem úgy, hogy ez az otthonotok! – mondta.
Következett a várva várt film. Meglepően jó ritmusú, jól vágott, kiváló zenékkel színesített alkotást, nem túlzás, dokumentumfilmet láthattunk. Ragyogó megoldás volt a logosz és mítosz vitáját néha harcát, néha egymás kiegészítését leképező, fekete-fehér állóképekre animált, színezett figurák megmozdulásai, melyek átvezettek egy-egy újabb élethelyzetbe. Rövidebb riportfilm esetében azt mondanám, ragyogóan választott wish-ek választják el egymástól a jeleneteket. 
Mindezekhez abszolút őszinteség párosult: a gyerekek önmagukat adták, semmi feszélyezettség, semmi markírozás! Ha úgy hozta a téma, maximális figyelmet fordítottak a temetői sírokra, de az átvezetésben azért bele-belevigyorogtak az objektívbe, sőt, egy alkalommal a foglalkozást vezető Tóth Ramóna is nyelvet öltött ránk! Nehogy felkapja a fejét most valaki, hogy micsoda dolog ez! Ne tegye, mert ha ő, a foglalkozást vezető nem tud azonosulni a tanítványokkal, hogyan legyen hiteles előttük? S igazából ez a kedves jelenet nem is nekünk, „mezei mozizóknak” szólt… Jó helyen jelennek meg a rövid interjúk (miért szeretsz hazamenni?, mit jelent neked az otthon? – stb.) kiváló érzékkel hallgat a riporter, ha a gyerek nehezen tud válaszolni az egyszerű(?) kérdésre. Ugyanakkor a feszültség csúcsán a csend és megszólalás holtpontján mozdul a mikrofon, kikényszerítve a rövidke, tanulságos választ. És pereg a film tovább. Egészen a stáblistáig…
A díjátadásra név szerint szólítottak minden egyes tanulót, s Révész Máriusz vezetésével adták át az örök emléket jelképező Aranykő-díjat. Mint egy Oscar díjátadón. Egymás mellé állva, egy nagy csoportként ízlelgették a számukra eddig talán ismeretlen sikert, tűrték a fényképező gépek villanásait. Igaz, itt a köszönöm „A-tól Z-ig”-nek felsorolást nem mondták el a gyerekek. De nem is volt rá szükség! Azt hiszem a köszönetet mi, a semleges közönség kell, hogy kimondjuk. Nekik, az alkotóknak, majd az alkotás létrejöttét segítőknek! Mert általuk mi is gazdagabbak lettünk, s egy korábbi siker szlogenjével élve: a genius loci hatotta át lelkünket!
fotó: 10kerkult.hu/OGY
