Huszáros foglalkozás a Mászóka óvodában

Igen, valóban egy teljes díszbe öltözött huszár látogatta meg a Kőbányai Mászóka Óvoda gyerekeit. Igaz, nem véletlenül. Bobory Gyula, az óvoda igazgatóhelyettese ötletét, miszerint a március 15-ei ünnepet kicsit más oldalról is lássák az ovisok, és egyedi élményben legyen részük, némi utána járással sikerült „tető alá” hozni.

Délelőtt 10 órakor az óvoda minden csoportja (zöld és fehér kiscsoport, kék középső csoport, piros nagy - középsőcsoport, lila mini - nagycsoport) szépen, fegyelmezetten foglalta el helyét, ki a padokon, ki a padlóra elhelyezett plédeken. A fiatal huszár bemutatkozása előtt az óvoda átvehetett egy kedves ajándékcsomagot, mely a folyosón lévő asztalon lett elrendezve. A csendes – és nem elkerülhető – zsongást a huszár bemutatása törte meg.

   A vendég katona, a XI. Székely Határőr Huszárezred harcosa kedves közvetlenséggel fordult az ovisok felé. Elmondta, hogy szeretné az öltözéke minden darabjáról elmondani, hogy annak mi a neve és mire szolgál. De nemcsak mondta, be is mutatta. A csizma és a sujtásos nadrág magától értető volt, de a csákó, a felső ruházat, na és a fegyver már egy másik világ volt.  

   Alapjaiban azt kellett tudni, hogy az egyenruha minden elemének volt valamilyen szerepe. Fontos tudni, hogy tizenekét ezred létezik, s így a huszároknak tizenkétféle színű egyenruhája volt és van is. Neki, mint a XI. Székely Határőr Huszárezred katonájának, egy nagyon szép sötétkék színű a mundérja, a díszítések pedig arany színű fonálból vannak.

   – Tudjátok-e, mi van a fejemen? – kérdezte az ovisokat. Néhányan sapkára szavaztak, de a többség kórusban mondta, hogy csákó. Ennek a dísze a kakasfarokból kivett tollakból készült tollforgó. Előfordul az is, hogy ezt forgót lószőrből készítik. Elől egy kerek gomb fénylik a csákón, melyet csákórózsának neveznek. A csákó oldalán fityegő „valamit” pedig vitézkötésnek nevezik. Arra szolgált ez a hosszú zsinór, hogy a huszár a nyaka köré tekerte, így ha bármilyen ok miatt leesett a csákója, nem veszett el, hanem magával vitte. A nyaka köré tekert hosszú zsinór másik szerepe az volt, hogy a nyakat védte, ha valaki véletlenül a kardjával a nyakára vágott volna, akkor az ütés lesiklott. A csákó fontos tartozéka még a napellenző.

   Szó se róla, a gyerkőcök ámulva figyelték a csákó leírását, de a – nevezzük egyelőre kiskabátnak, zakónak – felső ruházat már megfogta őket, hiszen két ilyen volt a huszáron. Nos, az egyik, amely alul volt, a dolmány. A másik, amit a vállukra terítettek, úgy is mondták, hogy ezt a ruhadarabot, ha nem volt nagyon hideg, „panyókára vetették”. A mentén jól látható arany zsinórok – ez a sujtás – pedig azt a célt szolgálták, hogy ha az ellenség oldalvágást csinált volna, akkor a kard lecsúszik a rojtokon. Tehát, a mentének védelmi szerepe is volt Megjegyzem, a nadrág zsinórozása is szolgálta ezt a védekezési megoldást.

   Igencsak érdekes volt, amikor a fegyverét kirántotta a huszár. Hogy egészen pontosak legyünk, ezt a fegyverét nem kardnak, hanem szablyának nevezik. Igazság szerint az ovisok kórusban mondták, hogy a huszár fegyvere a kard, de most mégsem ezzel találkoztak. Arról lehet megismerni, hogy a kard egyenes, a szablya pedig ívelt.

   Itt is volt egy érdekesség. A csuklójára egy szíj volt kötve. Azt a célt szolgálta, hogy ha a huszár a pisztolyával lőtt akkor az erre is ráhurkolt pisztolyt elengedte, s egy lendülettel máris a kard vagy a szablya volt a kezében.

   A pisztolyhoz tartozó lőszert a tölténytáskában tartották, amely a zsinőrövre volt akasztva. Ezen túl ez is szolgálta védelmet a kardvágás ellen. A ruházat tartozéka a bal oldalon lévő tarsoly díszítése is: ez pedig a császár jelképe volt.

   Az egyenruha utolsó tartozéka a huszár csizmája, aminek éke a sarkantyú volt. De arra is szolgát, hogy a lovat ezzel tudta irányítani. Bobory óvóbácsi arra kérte a gyerekeket, hogy legyenek csendben, mert a huszár mindjárt összecsapja a sarkát, hogy megpendüljön a sarkantyú. Igaz, kicsit halkan, de mégis jól hallhatóan meg is szólalt a sarkantyú.

   A sujtásokról szólva az egyik óvónő kérdésre elmondta a huszár, hogy náluk a tiszteknek ezüst fonatból van a ruha dísze, másik ezrednél előfordul, hogy ez éppen fordítva van: a közhuszároknak van az ezüst sujtás, a tiszteké pedig az arany.

   Elhangzott a felnőttek részéről olyan kérdés is, hogy minden huszárnak van-e bajsza? A válasz egyszerű volt: napjainkban a bajusz egy opció, de a régebbi korokban divat is és kötelező is volt.

Bobory óvóbácsi – bár jól látható volt – megkérdezte a gyerekeket, melyik oldalon van a kard és tudják-e, hogy miért ott, ahol van? A bal oldalt eltalálták az apróságok, a miértre pedig nemcsak a huszár, de az óvóbácsi is megmutatta, hogy ha a jobb oldalon lenne a kard hüvelye, bizony nehéz lenne abból kirántani. És ezt a mozdulatot látványosan meg is mutatták.

   A nagyszerű bemutatás végén ajándékátadás és katonadalok (pl. Huszár gyerek szereti a kardot, Aki nem lép egyszerre és más dalok) hangzottak el. Úgy hiszem, az élmény nem csak egy sima emléket jelentett a gyerekeknek, de – talán kicsit burkolva – a hazafiasságra nevelés is ott bujkált valahol ebben a meghívásban. Sőt, néhány új fogalommal (pl. sujtás, szablya, dolmány, mente, tarsoly) is gyarapodott a szókincsük. A nevelési módszerről pedig el kell mondani, hogy nagyon tömören, de lényegre törően az óvóbácsi elismételtette a gyerekekkel, hogy mit is láttak, és hogy egyes elemek mire is valók. Hadd rögződjenek az új ismeretek.

   Nem maradt más, mint a fotózkodás, és az érkezéshez hasonló fegyelmezett lvonulás.

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT

Fotó: 10kerkult.hu/OGY