Nemcsak az iskolatáska nehéz – az ovis sem könnyű

„Iskolát kezdeni sohasem könnyű, és majdnem lehetetlen a felkészüléshez időben nekifogni. Ezen a gondon kíván segíteni több kőbányai iskola is.” – írtuk az esemény ajánlójában. Szerkesztőségünk a Szent László Általános Iskolába látogatott el február 26-án, a Menyhárt Sándor általános iskolaigazgató és Blattner Edit óvodavezető szervezésében megtartott Szülők Akadémiájára.

   Hogy egészen pontosak legyünk, valójában az iskola és több óvoda vezetőinek, no meg a meglepően kis létszámban érdeklődő szülők (bocsi, volt egy nagymama is -a szerk.) kötetlen beszélgetéséről beszélhetünk. Arra a kérdésre, hogy mit kell tudni a szülőknek az iskolakezdés körüli teendőkről, nemcsak a szervezők, de – a kezdeti megilletődés után – a szülők egymásnak is válaszoltak.

  A pedagógus résztvevők, balról; Babics Attiláné, Zsivaj óvoda; Tabi Ágota, Szent László Általános Iskola. igh.; Menyhárt Sándor u.ott igazgató; Blattner Edit, Bóbita Óvoda; Mátyusné Szabó Beáta, Gyöngyike óvoda

   A beszélgetés felvezetésében Menyhárt Sándor elmondta, hogy az ilyen jellegű közös beszélgetéseken egyszerre kapnak a szülők rálátást a tanévkezdés óvodai és iskolai feladatainak összefüggéseire.

   „Az egyik fontos terület, figyelembe véve, hogy most február vége van, a tanév pedig szeptemberben kezdődik, hogy a gyerekek milyen képességekkel érkeznek.” – emelte ki a lényeget.

   Felsorolt néhány alapvetést. A teljesség igénye nélkül említjük meg közülük: nem kell, hogy a gyerek tudjon írni, olvasni, mert ezeket az iskola tanítja meg, de annak örülnének, ha olyan szinten tudnának színezni, mely arra utal, hogy a finommotorikus készségek jók.

   Szóba került a kicsik iskolaérettségének kérdése is. Általában ehhez a gyerek súlya, magassága, mennyire erős, hogy elbírja az iskolatáskát. Többnyire igaz, hogy „ránézésre meg lehet mondani, hogy a gyerek iskolaérett” – utalt sokak általános véleményére, de hozzá tette, hogy erről – az elfogadott törvény szerint – egy, a gyereket csak papíron rögzített adathalmazból ismerő bizottság dönt.

   Menyhárt kiemelte azt is, hogy szeretnék, ha „az iskolai környezet hasonlítana az óvodaira”, de rögtön hozzá tette, hogy törekednek erre, hiszen ez az átmenet, a beszoktatás egyik fontos része, de azt is látni kell, milyen lehetőségei vannak egy iskolának.

   További iskolai sajátosság az időben érkezés. A gyerek és a család is egy teljesen más ritmusra kell átálljon; az ideális, hogy ¾ 8-ra érkezzenek be. És itt jön a másik, hogy gyorsan el kell szakadnia a szülőtől, igaz, ez a folyamat viszonylag gyorsan, 2-3 hét alatt lezajlik. Itt néhány óvónő megjegyezte, hogy bár szeretnének ők is egy pontosabb érkezést, de valóban, ezt az oviban kicsit lazábban kezelik. Ugyanakkor az is igaz, hogy a nagycsoportos időszak második felében már kezdik átállítani a gyerekeket, kicsit „iskolásabb” a velük való foglalkozás.

   Az igazgatói bevezetésből még kiemelnénk egy jelentős gondolatot. „Amíg az óvodában a dadus kiviszi a gyerekeknek az ebédet, az iskolában gyorsan meg kell szokniuk a kicsiknek az önkiszolgáló rendszert” – mondta. „Itt neki kell az evőeszközt, a szalvétát, a poharat, a kihelyezett adagokat a tálcára rakni, s ezekkel a nekik kijelölt helyre egyensúlyozni. Nem is olyan egyszerű ez az első időben.” – egészítette ki a mondandóját.

   A többi felvetésről csak távirati címekben: alvás ideje mennyisége – az iskolában ez ebéd utáni szundi már nem lehetséges; mit vigyen a gyerek az iskolatáskában; használ-e már különféle digitális eszközt a hatéves gyerek, értve itt mobil telefont, tabletet, mennyit néz tévét; általában mennyi időt tud együtt tölteni, és mikor, a család? Mennyire „fárad le” a gyerek és mitől?

   Azért ide nagyon kívánkozik az egyik óvónői reagálás: „A szülőknek valóban nagy stressz ez a váltás, és azon vagyunk, hogy ennek az átélésében segíteni tudjunk. Ennek egyik eszköze, hogy pozitív képet adunk a gyerekeknek az iskoláról, igyekszünk várakozást kelteni bennük, hogy kívánkozzanak az iskolába. Hiszem, hogy ezzel a gyerekekben olyan érzések rögzülnek, amik a szülőknek megkönnyítik a beszoktatás első néhány hetét.” – emelt ki egy-két lehetséges motivációt.

   De, ha már beszélgetést említettünk, adjunk szót a szülőknek is, megjegyezve, hogy volt olyan anyuka, aki már egy alkalommal átélte az első 3-4 iskolás hetet, hónapot, de volt olyan is, akinek az első gyerek megy majd szeptemberben iskolába. Így abszolút érthető volt az aggódó kérdés:

   „Mit lehet tenni, ha a gyerekem eléggé bezárkózó a számára ismeretlen közegben? Nehezen oldódik, nehéz szóra bírni, nehéz egy faladat elvégzésére bírni, ha neki az nem tetszik, és nem arról van szó, hogy nem ért valamit.” Milyen módszerek vannak a bezárkózás feloldására?

   Fogas kérdés. Az óvónők, kiegészítve egymást, a fokozatosságét javasolták, értve ebben azt is, hogy otthon is történjen meg egy rákészülés. Nem kell azonnal a megoldásra (válasz, játék vagy feladat elkezdése, stb.), a végrehajtásra törekedni, elég, ha csak beszélgetnek a feladatról. Hogy volt-e az elmúlt napokban hasonló feladat, vagy teljesen új, mit tart érdekesnek vagy értelmetlennek a kicsi? Otthon erre több idő is van, s a beszélgetés közben el lehet játszani, hogy „én így csinálnám, te mit gondolsz, elég ügyes vagyok?” – stb., stb. A gyerekben rövid idő alatt felébredhet a kíváncsiság, maga fog kezdeményezni. Ez a berögződés segít oldani a bezárkózást.

   Érdekes volt a szülők „kütyükre” való reagálása. Egyiküknél a gyerek ismeri a számítógépes játékokat, tudja is használni ezeket, de a gép használata erősen korlátozott náluk, mind gyakoriságát, mind a használat idejét tekintve. Másoknál a gyerek még nem igényli az efféle eszközöket. Az egyik szülő azt mondta, hogy „csak nagyon ritkán van megengedve, hogy tabletet használjon a gyereke, akkor is csak felügylettel, mert ellenkező esetben a világvégéig képes lenne játszani.” Abban mindenki egyetértett, hogy este, a lefekvés előtt, inkább mese legyen, mintsem valamilyen számítógépes játék. felváltva mesélhet anyu, apu, vagy, ha van, akár az idősebb testvér is.

   És hadd legyen a zárszó az óvónőké! Egyöntetűen kérik, hogy az iskolakezdés előtti hónapokban a szülők gyakran kezdeményezzenek beszélgetést a gyerekeikkel. Mindegy miről, csak beszélgetés legyen, ám se az ovis, se később, az iskolás időszakban ne azzal kezdjék, hogy „na, mi történt az oviban/iskolában?” A szülő kezdjen el valamilyen sztorit, például, hogy reggel nem tudott kényelmesen megreggelizni, s ebből indítson beszélgetést. Mit kaptak reggelire, elég volt-e, stb. Innen akárhová el lehet kanyarodni, s a gyerek valóban beszélget; nem kérdésekre felel!

   Valahol tényleg ez a lényeg…

fotó: 10kerkult.hu/OGY