AD-blacklist1

2020
jan.
21

Te már beszél kínai?

Írta: Oszvald György

Konfucius sajttaj 004leadA kőbányai Szent László Általános Iskola adott helyet egy rendhagyó kínainyelv-oktatás bevezetéséről szóló tájékoztatónak január 17-én. A rendezvényen részt vett a kínai követség oktatási attaséja is.

 

 

 

Azt, hogy Kínában meglehetősen intenzív a magyar nyelv oktatása – Pekingben öt egyetemen is tanítják –, talán érthető, hiszen hazánkban a becslések szerint 20 ezer körül lehet a kínai népesség száma, s ebből Budapesten él a többség. Ha adott helyen, környezetben, egy magyar ember mandarin nyelven megszólal könnyen elhangozhat a meglepett kérdés: te már beszél kínai?

   A másik oldalról azonban csak annyi mondható el, hogy Budapesten, a XV. kerületben működik magyar-kínai két tanítási nyelvű iskola, és vegyük ide az ELTE kínai tanszékét is, mindez messze van azoktól a lehetőségektől, melyekről éppen a kőbányai megnyitón szóltak az érdekeltek.

 

   Konfucius sajttaj 290A Szent László Általános Iskola két tantermét rendezték be az eseményre. Az egyikben az ünnepélyes bemutató, a rövid beszédek zajlottak, míg a másik a kínai „csemegék” megtapasztalásának volt a színhelye. Ez utóbbiban ki lehetett próbálni az írásjelek rajzolását, a kalligráfiát, az evőpálcikával való bánást, a sajátos lábtollaslabdázást, aki pedig szereti a logikai játékokat, az a go kirakásba is belekóstolhatott.

 

   A program része volt egy hagyományos kínai hangszer, a ku-cseng bemutatása Zhang Yi Fang bravúros előadásában, és az ELTE végzős kínai szakos hallgatója, Torma Laura a kínai tanulmányokról és Kínában töltött féléveiről szóló rövid előadása is.

   kucseng

 

   A kínainyelv-oktatás bevezetése a Kelet-Pesti Tankerületi Központ és az ELTE Konfuciusz Intézet együttműködésével indulhatott el. A bevezetőben elhangzott, hogy „az oktatás elsőként a Kelet-Pesti Tankerület fenntartásában lévő iskolákban szakköri formában vezetik be, öt X. és négy XVII. kerületi általános és középiskolában.” A szakköri rendszerű nyelvoktatást egy kínai vállalkozó kezdeményezte a tankerületnél.

 

   A X. kerületi iskolák: Bem József Általános Iskola, Fekete István Általános Iskola, Üllői úti Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Szervátiusz Jenő Általános Iskola, Szent László Általános Iskola.

   A XVII. kerületi iskolák: Balassi Bálint Nyolc Évfolyamos Gimnázium, Czimra Gyula Általános Iskola, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium, Gregor József Általános Iskola.

  

Konfucius sajttaj 000   Az oktatás részleteit, előnyeit - a képen balról - Dunai Mónika, országgyűlési képviselő, az Interparlamentális Unió tagja, dr. Varjuné dr. Fekete Ildikó, a Kelet-Pesti Tankerületi Központ igazgatója, prof. dr. Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézet igazgatója, az ELTE rektorhelyettese, Lu Xuzong, a Kínai Népköztársaság Nagykövetsége oktatási attaséja, és Song Vinan, a Lager-Sped Kft. ügyvezető igazgatója, a program támogatója ecsetelték.

 

   Konfucius sajttaj 352A megszólalók hangsúlyozták az ezeréves kínai kultúra megismerésének fontosságát, a gazdasági kapcsolatokat a két ország között, a kínai nyelv ismeretével betölthető magyarországi és esetlegesen külföldi munkalehetőségeket, nem utolsó sorban a kínai emberek beilleszkedését a magyar közösségekbe, különösen az iskolákban.

(képünkön: Torma Laura egyetemi hallgató)

 

cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó és videó: 10kerkult.hu/OGY