AD-blacklist1

2019
nov.
04

A múlt idő szintjei: 20+

Írta: Oszvald György

PSZ Konf 018leadBaráti emlékezésre, a múlt egyes epizódjainak felidézésére jöttek össze a Pedagógusok Szakszervezete kőbányai csoportjának hívására azok az óvodai és iskolai pedagógusok, akik több mint húsz éve kezdték hivatásukat és a mai napig aktívak. Az eseménynek a KÖSZI színházterme adott otthont október 4-én.

 

 

Bár az első percek hangulata nagyon vidám volt, nem lehetett elkerülni némi protokollt sem. Menyhárt Sándor, az est egyik szóvivője két vendéget mutatott be (lenti képünkön balról): Bencze Lajos, az 1999 előtti oktatási osztály vezetőjét, és Verbai Lajos, a Helytörténeti gyűjtemény vezetőjét . Mindketten a korábbi évek közoktatási vezetői voltak. Őket illette elsőként a szó, a múlt egy szeletének idézése.

 

   PSZ Konf 008Elsőként Bencze Lajos szólt, s Karinthy Frigyes szavaival indítva indokolta, miért is fogadta el a meghívást: „Ahogy idősödöm, még inkább válogatok. Én már csak jó bort iszom, jó ételt eszem, csak jó könyvet veszek a kezembe, és jó emberek társaságát keresem.” – Ez utóbbi állítás miatt jöttem el – mondta.

 

   Az indoklásban azt fejtegette, miért is gondolja, hogy Kőbányán jó emberek vannak. A „tételek” közt kiemelte, hogy 1982-86 között a beosztása fővárosi felügyelő volt, a Művelődési Főosztályon dolgozott.

   „Amikor szeptember 1-jén 19 év közoktatási tapasztalat volt mögöttem – tanár, igazgató, kerületi osztályvezető, minisztériumi főelőadó osztályvezető –, akkor azt mondta Greskó Ibolya (a felügyeleti osztály vezetője volt anno), hogy Lali – én ugyanis sok ezer embernek ma is Lali vagyok –, öt kerületed lesz: a VII., VIII., IX., X. és XXI.”

 

   A korabeli kőbányaiakról azt mondta Bencze Lajos, „remek szakemberek és nagyon jó munkatársak voltak, remek műszaki háttérrel: úgy hívták: GAMESZ” (Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgáltató Szervezet -a szerk.). A műszaki háttérre vonatkozó nyilvánvaló iróniát hangos nevetés követte.

   Megemlítette, hogy volt egy jó csapat a városközpontban, de a peremkerületi részekre (pl.: Gépmadár út, Városszéli telep, Jászberényi út) sem lehetett panasz. Jó igazgatók, jó helyettesek, jó munkaközösségek voltak a jellemzők.

 

   PSZ Konf 010„Ez egy olyan [kőbányai] közösség volt, amelyikről – sok-sok eredménye okán, meg ami a kerületben a közoktatásban történt – fővárosi felügyelőként is, és osztályvezetőként is mindig azt hallottam, hogy ,Bezzeg Kőbánya!’ Egy sor olyan dolgot tapasztaltam, mint fővárosi felügyelő, amik egyszerűvé, könnyűvé tették a munkát, a vitákat, a látogatásokat, mondjuk úgy, az ellenőrzésket.” – dicsérte a talán nem is oly messzi múlt körülményeit, történéseit.

 

   Beszélt arról is, hogy az ellenőrzéseket senki sem szereti, de van ezeknek jó oldala is, hiszen a jó is kiderülhet! „Az pedig, hogy a rosszat hogyan közöljük, az emberi hozzáállás, empátia kérdése; meg lehet oldani, higgyék el!” – utalt lehetséges módszerekre.

 

   Felidézte azt is, hogy a felügyelői munkával eltelt négy év után örömmel vállalta el a Zrínyibe igazgatónak kinevezett Ambrus György utódlását. Öt boldog év következett, mert „az igazgató, az óvodavezető tervezhetett. Öt évre. Létszámot, munkaerőt, felújítást, egyebet.” Ennek okán megemlítette, hogy amikor Kőbányára került, már elkészült az 1986-1990-es évek várható létszám, pedagógus, stb. terve. Egyszer megnézett egy tényadat-nyilvántartást, s azt látta, hogy szinte jelentéktelen volt az eltérés a tervekhez képest. „Nem tudom, hogy ma, egy ekkora közigazgatási egységben, amekkora Kőbánya, léteznek-e egyáltalán ilyen dokumentumok, léteznek-e ilyen tervek, az iskolák, óvodák vezetői egyáltalán tervezhetnek-e?” – tette fel a költői kérdést Bencze Lajos. Válasz nem volt, nyilván, de egy megállapítással csak reflektált önmagának. „Ezért volt tehát szép az az idő…” – utalt a kérdés előtt taglalt körülményekre.

 

   PSZ Konf 085Itt azért bárki elgondolkodhat azon, hogy jó-e az a rendszer, ahol tankerületek őrködnek az igazgatók(?) felett, a tankerületek meg a Klebelsberg központtól függenek, azaz, kérdés, ezeknek a köztes intézményeknek egyáltalán mi a szerepük, minek vannak (s nehogy valaki félreértse az elmélkedést, ugyanez vonatkozik az egyetemek rektorai és a kórházak igazgatói fülé ültetett 0.2-es kancellárok, vagy nevezzük bárminek is) a kormánykereket még a küllők között is fényesre nyaló akárkik. Iskolai önkormányzat, önállóság? Ugyan már!

   Na, de ennek a rendezvénynek nem a politizálás volt a célja, ám abban mindenki biztos lehet, hogy ez, vagy ehhez hasonló gondolatok ott mindenkinek eszébe jutottak, talán még másabbak is…

 És az is figyelemre méltó, hogy Bencze Lajos a XX. századi állapotokat egy autó kilométerszámlálójának visszatekereséhez hasonlította: „megettük a sok száz kilométert, mégis a nullán álltunk.” – mondta. És ez a megállapítása is sok-sok kérdést vethet fel…

 

*

    

    PSZ Konf 055Verbai Lajos egy egészen más kiindulópontról emlékezett a régebbi és a közelmúltra. Felidézte, hogy amikor a szülei 1964 táján Szolnokról felköltöztek Budapestre, őt a Maglódi úti óvodába íratták be.

   „Azóta vagy így, vagy úgy, de a kőbányai közoktatási rendszer valamelyik szektorában dolgozom.” – mondta, természetesen, az iskolai tanulmányokat nem beszámítva. Hiszen „azért pihenésképpen meghívtak katonának, meg főiskolára is jártam. Voltak apróbb szünetek, de a mostani munkám – a helytörténeti gyűjteményt vezetem – szegről-végről kapcsolódik az oktatáshoz. A családom is pedagógus család. Bár matematikus-fizikus édesapám hamar elhagyta a pályát, de édesanyám itt, Kőbányán tanított, több iskolában is. Jómagam is több iskolában megfordultam, a feleségem is, ő jelenleg a Kadában tanít.” – mutatta be a pedagógus pálya iránti kötődéseit.

 

   Azzal folytatta az emlékezést, hogy aki itt nő fel, arra három dolog hat, három fő pillére van az életének. Az egyik a család, majd akár akarjuk, akár nem, amikor kevesebbet van a gyerek együtt a szülőkkel, a második hatás az iskolai környezet. Ha pedig tovább lépünk, hiszen nem csak az iskolában töltik az idejüket, a baráti kör a harmadik legjobban befolyásoló tényező. „Ha ezek rendre összejönnek, az nagy boldogság.” – mondta.

   De azt is látni kell, hogy nagyon sok esetben hiányzik a három fő pillér közül valamelyik. Leginkább a család melegsége, az összetartozás érzése hiányzik, de az is előfordul, hogy a barátok viszik félre az embert. „Azt viszont még nem hallottam, hogy valakinek azért nem sikerült az élete, mert olyan sokat tanult. Így az iskola egy nagyon fontos hely az életünkben, s kell, hogy ez jól működjön.” – összegezte tapasztalatait az iskola szempontjából.

 

   Ezután meglepő történettel állt elő Verbai Lajos. Elmondta, ha valaki sok időt tölt a közoktatásban, akkor kell néha egy kis lazítás, kiszabadulás ebből a körből. Ő maga a néhány napos pihentető kikapcsolódást a tanulással biztosította magának. „De higgyék el, hogy akármennyit is tanultam, rájöttem, hogy egyetlen egyetem sem adott olyan fontos dolgokat, mint itt, a Szent László 34-ben, Komlósi Ilcsi nénitől, és Tóth Erzsi nénitől kaptam. Olyan dolgokra tanítottak, az írás, olvasás, számolás tudományán túl, mint hogy szeressük a társainkat, hogy a gyengébbet az erősebb segítse, hogy össze kell fogni, hogy bár van saját tulajdonunk, és arra vigyázzunk, de vigyázzunk a másikéra is. Ezek alapvető és az életünk legfontosabb tudományai, és ezt tőlük tanultam.”

   Azzal zárta visszatekintését, hogy ezek az alapértékek olyan fontosak-e, mint azt neki tanították, de akik közvetítik az értékeket, és ők a pedagógusok, ők igenis, a mai napig a legfontosabbak. „Akik megbecsülik ezeket az alapértékeket, azok megbecsülik azokat is, akiktől ezt megtanulhatják.”

 

*

 

   A két rendkívül tartalmas „20+ esszé” után kicsit oldani kellett a komolyba forduló hangulatot, s ezt egy nagyon jó ötlettel oldották meg a szervezők. Játszottak.

 

   PSZ Konf 151Menyhárt Sándor arra kérte a jelenlévőket, hogy tegye fel a kezét, aki 1999-ben került Kőbányára (ugye, ez éppen 20 év.) Erre nem jelentkezett senki, de a ’97-re már voltak kezek a levegőben. Évenkénti lépésközzel folytatta a sajátos „névsorolvasást”, és így jutott el egészen 1978-ig, s bizony voltak ketten, akik már akkor Kőbányán tanítottak. Jutalmul a kitartásért egy-egy szelet csokit kaptak (képünkön Turcsányi Ildikó a csokifelelős). De ebben a jutalmazásban részesült az 1979-es évjárat három pedagógusa is.

   (Közben sajátos önkritikát gyakorolt Menyhárt, mondván, a hetvenes-nyolcvanas évek tanárait név szerint ismeri, sajnos a ’99-esek közül többnek a nevére nem emlékszik pontosan; – ezért a „coming out”-ért ő is megérdemelt volna egy csokit. – a szerk.)

 

   A „névsorolvasást” Turcsányi Ildikó az intézmények felidézésével folytatta (tekintettel arra, hogy vannak a mai napig működő iskolák, óvodák, de vannak olyanok is, melyeknek már írmagja sincs): ki hol tanít, tanított. Hát, ez igencsak érdekes emlékezés volt, mert kiderült, melyikből hányan jöttek el. Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a Komplex suliból majd’ a teljes tanári kar jelen volt.

   Nem árt tudni, hogy ma már nincs Sibrik Iskola, Szent László 34., Maglódi 8., csak az emléke van meg a Száva utcai sulinak és a Cserkesz utcai Iskolának, s az Üllői úti Iskola már nem tagintézmény, hanem önálló. De ide tartozik a Bánya utcai iskola is, a Kápolna téri intézmény pedig ma már Janikovszky Éva nevét viseli.

   Ugyanígy vették sorra az óvodákat is. A névsorolvasására minden oviból jelentkezett valaki, igaz, a Gyermekek háza ovi képviseletében csak néhány fő volt, ők is kicsit elbújva, de mentségük, hogy éppen egy átadás-átvétel kellős közepén voltak.

   PSZ Konf 088

  Kézfektartással jelezték a pedagógusok, ki mikortól dolgizik a kerületben

 

   A régmúltról egy öt és fél perces, meglepetés filmet vetítettek, mely részben Menyhárt Sándor kitartó és alapos fényképgyűjtögetésének, másfelől Telkes Csilla (Harmat Általános Iskola) tanárnő pompás szerkesztői munkájának volt köszönhető.

   PSZ Konf 105Csilla ezen túl egy saját versét is elmondta a hallgatóságnak (képünk), de előtte fontosnak tartotta megjegyezni, hogy 1985 óta tanít a Harmatban, ahová azért került Óbudáról, mert alapvetően általános iskolában akart olasz nyelvet tanítani, s ezt csak a Harmatban lehetett; persze, emellett sok minden mást is tanított, mikor mire volt szükség.

 

*

 

   A verse sikert aratott, s ezután Turcsányi Ildikó egy kolléganőjét a Harmatból, Gerstenbrein Juditot kérte fel, mondjon el néhány tanár-emléket a többieknek.

   PSZ Konf 113Talán csak kevesen tudták, hogy ez a felkérés magában hordja az est csattanóját, azt a bizonyos slusszpoént: a tömény humort! („Gersti” produkcióját úgy minősítettem, hogy a stand up sztárok a Showder klubból csak jelenthetnek neki. – kiemelés tőlem, O.Gy.) S bizony nem túlzás: néhány poénja után a könnyeiket törölgette a „tanári kar”, köztük Judit testvére, Katalin, szinte majd a székéből esett ki, úgy nevetett. (Magamról már ne is beszéljek! – O.GY.)

   A teljesség igénye nélkül ugyan, de álljon itt egy-két gyöngyszem, hátha valaki mosolyra fakad az olvasók közül is.  

 

   „Egy töriórát el tudtok képzelni, ugye? Ha a gyerek hozzászól, te maradj csöndben!” – szólt a felütés. „1990-ben helyezkedtem el a Harmat iskolában. A bölcsészettudományi karon nagyon jó időzítéssel végeztem az orosz-történelem szakon: abban az évben, amikor kimentek az oroszok. Talán két-három évig lehetett oroszt tanítani, aztán ez kiment a divatból.”

   PSZ Konf 122Majd néhány életrajzi adat után – ikerpár húgai vannak, egyik óvónő, a másik tanár – ezt mondta: „valami különdíj járna a Gerstenbrein-lányoknak (Turcsányi azonnal beszólt: csak csoki van), mert a Kada utcai iskolába járt az egész család, a szüleimet is beleértve. (Újabb beszólás: akkor ez dupla csokiadag.) Nyomjuk ezt a pályát, a szüleim egyszerű munkásemberek voltak, s mi vagyunk az első degenerációs értelmiség a családban.”

   Némi öniróniával említette, hogy van néhány új, fiatal kollégája: „szokni kell a nevüket és a tempójukat, de informatikából mindegyik tud segíteni. Ez szuper!”

 

   De, hogy ne csak magáról beszéljen, egykori diákjai dolgozataiból idézett néhány aranyköpést.

   PSZ Konf 127Történelem: „IV. Béla várromokat épített.” vagy: „A hidegháború télen zajlott.”  Énekóra: „Schubert műve a Ponty.” Irodalom: „Ady szerelme Bonca Bertalan volt.” Egy másik: „A ballada az, ahol a főhőst feldolgozzák.” Művészet: Leonardo da Vinci igazi poliészter volt.” Vallástörténet: „Az ereklye egy mezőgazdasági eszköz.”

   És sorjáztak még a hasonló nyalánkságok, hogy némi képzavarral érjünk, egészen addig, míg Menyhárt Sándor meg nem jegyezte, itt a vége, mert lejárt a terembérlet. Azért néhány helytörténeti kérdésre – természetesen csokiért – és egy Illés-örökzöldre még (Sárga rózsa) futotta az időből.

   De, hadd legyen a befejezés az ünnepeken szokásos záródallam eléneklése – helyett, egy hazafias gasztronómiai félreértelmezés: „A sózatot Vörös Mari írta.”

 

PSZ Konf 200

  A pedagógus rendezvény résztvevői

 

A tudósításhoz képgaléria tartozik – ITT  

fotó: 10kerkult.hu/OGY   

 

Az oldal minden tartalma ingyenesen hozzáférhető, de előállításuk pénzbe kerül

tamogatas