AD-blacklist1

2019
júl.
10

Azért vagyunk, hogy segítsünk - bezárt a Tanoda

Írta: szerk-OGY

tanoda 3 leadA kőbányai CIKK Egyesület 2017-ben indította el a kétéves Tanoda programot. Az idén júniusban elkészült a végső értékelés, amely bizonyítja, hogy a program sikeres volt: a benne részt vevő fiatalok mind tanulmányi eredményeikben, mind mentális készségeikben fejlődtek.

 

 

A kétéves periódust – mely a tanuláson túl számos közösségi programot is tartalmazott – a májusi, martonvásári kirándulásról készült beszámolóval és a programértékelővel zárjuk. A tudósítást Vajda József vezető-fejlesztő küldte szerkesztőségünknek. Emlékeztetünk rá, hogy a megnyitóról részletes tudósítást közölt a 10kerkult.hu. 

 

Martonvásári kirándulás - 2019. május 17.

 

   A Tanoda tagjaival (30 fő) pénteken martonvásári kirándulásra indultunk. A Brunszvik Kastélyt tekintettük meg. Ebéd után találkoztunk Kőbánya-Kispest vasútállomáson, ahova tömegközlekedéssel érkeztek kísérővel a tanulók a különböző iskolákból. Félórás vonatút után megérkeztünk a martonvásári vasútállomásra. A vonaton szívesen meséltek a gyerekek iskolai élményeikről. A gyerekek már jól ismerik egymást, többen is barátok lettek.

 

   tanoda brunszvikA kastély parkjában kezdődött a program; több helyen is Beethovennel kapcsolatos emlékeket néztünk meg. A parkban uzsonnáztak meg a gyerekek: sonkás szendvicset és édességet is kaptak. 14 órakor vártak minket a múzeumpedagógusok a kastély bejáratánál. Következett egy 20 perces múzeumi séta. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, csak ámultak-bámultak, és szívesen kérdeztek a múzeumpedagógustól. tanoda oviBejártuk az egész kastélyt, majd a szomszédos Agroverzumot is, ahol a gabonatermesztéssel kapcsolatos érdekes interaktív kiállítást néztük meg.
Rövid fagyizás után a szomszédos Óvodamúzeumba mentünk, ahol gyönyörű régi játékokat láttunk (bal oldali kép). A felújított főtéren sétálva zártuk a programot, követve a kis patakot.
Gyorsan eltelt az idő, és a gyerekek igazán jól viselkedtek, pompásan érezték magukat. Visszasétáltunk az állomásra és vonattal, majd busszal mentünk haza. Tartalmas délután volt, senki sem bánta meg, aki eljött.

 

Projektzáró a Radarban

 

   A Tanoda zárórendezvényét május 31-én tartották meg a Radar Klubban. Kellemes nyári melegben zajlott a program, amelyre a szülők, a gyerekek és a programban részt vevő tanárok, mentorok egyaránt meghívást kaptak.
   A rendezvény egy kézműves foglalkozással kezdődött. A gyerekek makramét készítettek. Először szépre faragták a botjukat, amiről a makramé lelógott, majd egyesével megtanulták a makramé csomózását. Fél óra kötözgetés után elkészültek az első művek, sokan elfáradtak, volt, aki fel akarta adni, de ilyenkor egy kis segítséggel mindig tovább tudtak lépni. A kézműves foglalkozást közös bográcsozás követte.
   Meglepetés volt, amikor a gyerekek és felnőttek ajándékot kaptak ügyes és lelkes tanodás munkájukért.

   tanoda 1

 

   Természetesen, nem maradhatott el a két év értékelése sem. A vezető fejlesztő értékelte az elmúlt két tanévet, számba vette, milyen programokon vettek részt a gyerekek, mit kaptak a tanodától, miben fejlődtek. (A mérés eredményét – mely a bemeneti értékhez képest tanúsítja a fejlődést a projekt időtartama alatt – összefoglaló táblázatot IDE kattintva tekinthetik meg.)

   tanoda 2

 

   Az összegző értékelés után a legemlékezetesebb pillanatokat idézték fel a mentorok és a gyerekek. Közös vacsorával, paprikás krumplival, majd gyerekpezsgős koccintással zárult a Tanoda program.

 

   Azért vagyunk, hogy segítsünk - bezárt a Tanoda. A tudósítás címében szándékosan kevertük az igeidőket. A tanoda egy program, mely véget ért, képletesen bezárt. Az ebben közreműködő tanárok, fejlesztők, mentorok, önkéntesek azonban nem „zártak be” – ők továbbra is azt vallják, azért vagyunk, hogy segítsünk!



fotó: 10kerkult.hu/archív; martonvasar.hu