AD-blacklist1

2019
júl.
01

A Kroó György AMI művészeti tábora Sárospatakon

Írta: szerk

Sp Kroo 17leadImmár hetedik alkalommal táboroztak Sárospatakon a Kroó AMI tanárai és diákjai június derekán. Először 2010-ben rendeztek nyári tábort Sárospatakon, minden alkalommal más tanszakok növendékei és vezetőik voltak a vonósok vendégei. Szerkesztőségünkhöz Füzesséryné Dudás Eszter küldte el tudósítását.

 

 

Az elmúlt években gitáros, képzőművészetis és fúvós résztvevők csatlakoztak a sárospataki táborhoz, idén a fúvósegyüttes, a kürt tanszak és a fuvolaegyüttes kapott meghívást a rendezvényre június 20-23-a között.

 

   A híres történelmi iskolaváros és környéke most is inspiratív környezetet biztosított az alkotómunkához, amit változatos szabadidős tevékenységek egészítettek ki. A résztvevők megtekintették a sárospataki Rákóczi-várat és a Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárát, ahol nagy elődök nyomdokain jártak: rövid ismertetőt kaptak Comenius munkásságáról, illetve Móricz Zsigmond, Csokonai Vitéz Mihály, Kossuth Lajos és más hírességek egykori iskoláját láthatták.

   Sp Kroo 3

 

   Bodrogközi kirándulásuk során a cigándi Bodrogközi Portán élő citerabemutatót hallhattak Téglás Dezső előadásában, majd a népművészeti hagyományokkal ismerkedtek az interaktív kiállításokon.

   A pácini Mágócsy-kastély zenés köszöntővel indult, Szegvári Roland, a Kroó AMI kürt szakos növendéke saját művét adta elő tanára, Kristóf Ádám közreműködésével. A kastélyban kortörténeti kiállítást tekinthettek meg idegenvezetéssel, az egyik teremben pedig reneszánsz kori dallamokkal is megismerkedhettek.

   Felvidéki kalandozásuk részeként Bodrogszerdahelyen láthatták a Vécsey-kastélyt, ahonnan az ifjú Kossuth Lajos karrierje indult a Vécsey család támogatásával. Kossuth Lajos megemlékezéseiben kiemelt szerepet kaptak a bodrogszerdahelyi évek, ahonnan Pozsonyba kerülve elindult a magyar társadalmi életet hosszú időn át meghatározó politikusi karrierje. 

 

Sp Kroo 24

 

   A Kroó AMI együttesei a zempléni élményekkel feltöltődve adtak közös hangversenyt a Rákóczi-vár Lovagtermében a Múzeumok Éjszakája programsorozatán belül. Dr. Széll Rita tánctörténész, intézményvezető és a Kroó AMI művésztanárai közreműködésével élő zenés, történelmi táncház részesei lehettek az országos jelentőségű programsorozat vendégei.

  

Sp Kroo 41

 

   A táborozók szabadidejükben túráztak a Tengerszemre, a kánikulai melegben pedig a Végardói Termál- és Strandfürdő kellemes vizében frissültek fel. Elutazásuk előtt a Heitzmann Cukrászdában adtak ifjú fúvós, vonós szólisták és kamaraegyüttesek promenádkoncertet a helyi vendégek és a táborba látogató budapesti szülők örömére.

 

   A kőbányai zenészek tábora szép sajtónyilvánosságot is kapott: a Zemplén TV Múzeumok éjszakájáról szóló tudósításában szerepelnek egy rövid Füzesséry Attila interjúval (1.19-től).

 

  

   Rendkívül tartalmasan és intenzíven telt a Kroó György AMI együtteseinek művészeti tábora Sárospatakon. A napi több órás szakmai foglalkozások, a kulturális és szabadidős tevékenységek kiváló közösséggé formálták a 60 fős csoportot, maradandó élményekkel indítva a nyári időszakot, s eredményes lezárást adva a tartalmas és színes programokkal teli tanévnek. 

  

Sp Kroo 19

 

   A Kroó AMI táborának tanárai: Farkas Sára, Füzesséry Attila, Gere Júlia, Kovács Bernadett, Kristóf Ádám, Orbán Ádám. 
   A kamarazenei tábor vezetője: Füzesséryné Dudás Eszter.

   A Kroó AMI művészeti tábora szakmai program megvalósítását 2019-ben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

 

   A nyilvános szereplések műsorai ITT tekinthetők meg

   A tudósításhoz képgaléria tartozik - ITT 

 

fotó: Kroó György AMI archívuma