AD-blacklist1

2011
nov.
29

Garanciát adott a szövetség

kezilabdaNem bojkottálja a női válogatottat, viszont különféle garanciákat kért és kapott a Magyar Kézilabda Szövetségtől (MKSZ) a Ferencváros csapata azok után, hogy az MKSZ hozzájárulásával a szövetségi kapitány, Karl Erik Böhn a múlt héten éppen a fővárosiak legnagyobb hazai riválisának, a Győrnek a vezetőedzője lett.


Jeney Zsolt Ákos szakosztályelnök kedden bejelentette: az FTC-Rail Cargo Hungaria a válogatott érdekét előrébb valónak tartja a sajátjánál, és a kerethez tartozó játékosait továbbra is elengedi a nemzeti együttesbe. Egyúttal jelezte: az MKSZ-től írásos garanciákat kapott, hogy 2012. május 31. után a felnőtt, a nyarat követően pedig a junior- és az ifjúsági válogatottak élén is kluboktól független, főállású kapitány dolgozik majd, ezen kívül bármely egyesület csak egyetlen csapatot indíthat az NB I-ben. Utóbbit azért tartja fontosnak az FTC, mert a női másodosztály nyugati csoportját jelenleg a győriek II. számú gárdája vezeti.


- Elnökségünk mérlegelte a kialakult helyzetet. A szövetség vezetői kérték, hogy először őket tájékoztassuk döntésünkről, és utána forduljunk a nyilvánossághoz. Ennek nyomán az MKSZ már hétfőn megküldte írásos válaszát. A felvetéseinkre pozitív választ kaptunk, és számunkra ez garancia, hogy nem folytatódnak a számunkra aggályos dolgok – mondta Jeney. – Az MKSZ azt írta, hogy a szövetség olyan szerződést köt a Győrrel és Böhnnel, ami alapján a norvég szakember 2012. május 31. után kizárólag a női válogatott élén dolgozik majd. Az ígéret szép szó, ha betartják...


(MTI)