Illés Fanni paralimpiai aranyérme
Augusztus 24-én elkezdődött a XVI. Paralimpiai Játékok. 2016-ban Rio de Janeiroban a Magyar Paralimpiai Csapat 43 versenyzővel képviselte hazánkat, míg az idén Tokióba 39 paralimpikon utazhatott. Közottök volt Illés Fanni, a Vasas SC sportolója, paraúszó is.
Illés Fanni paralimpiai aranya jelentette a mindenkori magyar paralimpiai éremgyűjtemény 150. darabját. A sort dr. Fejes András 1972-ben, Heidelbergben kezdte, amikor 60 méteres kerekesszékes futásban 3. helyen ért célba.
A 100m mellen paralimpiai bajnoki címet szerző Illés Fanni így reagált a kerek számra:
„Nagyon boldoggá tesz, hogy én szerezhettem a 150. magyar érmet a paralimpiák történetében. Nem tudtam róla, de nagyon büszke vagyok rá. Hatalmas dolog, amit a parasportolók megvalósítanak életük során és örülök, hogy közéjük tartozom. Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok.ˮ – mondta az aranyérmes úszó.
Az S4-es kategória magyar indulója a nevezési idők és a papírforma alapján a szám legnagyobb esélyesének számított, ennek megfelelően már az előfutamból is a legjobb idővel, 1:44.68 perccel jutott tovább – adta hírül az m4sport.hu.
A teljes cikk ITT olvasható.
A Kőbányán, az Eiffel Műhelyházban megrendezett eskütétel után Fanni az esélyekről nyilatkozott a 10kerkult.hu portálnak.
Az esti döntőben a négyes pályán versenyzett a 2019-es év világbajnoka a Tokiói Vizes Központban, és bár 50 méternél még második volt hat századmásodperccel a kínai Csang Li mögött, végül 1.44.41 perccel fölényesen győzött. A második helyezett olasz Giulia Ghiretti csaknem hat másodperccel úszott lassabban, 1:50.36-tal ért célba, míg a harmadik helyezett kínai Jao Cuan 1:55.77-tel végzett.
fotó: Magyar Paralimpiai Csapat
szöveg: m4sport.hu