AD-blacklist1

2020
már.
15

Címlapon: Jezsoviczki Anna teke világbajnok U18, Rokycany, (CZE)

Írta: Oszvald György

III Viktoria CUP sprint 1111A halkszavú, kedves, ám magabiztos tekéző leányt 2019. januárjában ismertem meg az Egerben rendezett Viktória-Vilati Teke Kupán. Akkor azért kértem tőle interjút, mert 2018. serdülő tekézője lett. Most pedig azért, mert egy év telt el, s Anna szintet lépett: a 2019-es egyéni világbajnoki címe az U18-ban más díjakat is hozott számára…

 

 

Igyekeztem begyűjteni a különféle sajtóhíreket Anna sikeréről. Néhányat idézek ezekből.

 

A nemzetisport.hu az utánpótlás rovatban ezt írta február első napjaiban:

 

   vb 2019 arany2a„Teke: a csóri szakosztály az egyik legsikeresebb hazai utánpótlásbázis” – szól a cím, a cikkben pedig ezt írták:

 

   „A legfrissebb felmérések szerint 1916 főt számláló település már négy korosztályos világbajnokkal büszkélkedhet. Hegedűs Tímea 2017-ben U14-es, Jezsoviczki Anna tavaly U18-as egyéni (képünk), Hári Boglárka és Hegedűs Anita 2016-ban U23-as csapat-világbajnokságot nyert. Mindannyian Csóron kezdték, és onnan kerültek első osztályú klubokhoz.”

 

   A Tekeszövetség és az utanpotlas.hu oldal pedig ezzel a főcímmel tették közzé 2019. év díjazottjainak névsorát tavaly karácsony előtt:

 

„Az U18-as világbajnok Jezsoviczki Anna lett az év leány serdülőjátékosa”

 

   5th sor 122A Magyar Teke Szövetség a facebook oldalán írta meg, hogy a Nemzeti Versenysport Szövetség 2019. Évértékelő, Díjátadó Ünnepségén adta át az év teke sportolója díjat Jezsoviczki Anna, valamint a Felnőtt Női Válogatott részére, a 2019. évben világbajnokságon elért eredményeik elismeréseként.

 

   Ezek után egyértelmű volt, hogy éltem Varga Zoltán, a Viktória Amatőr Teke Egyesület elnöke javaslatával, hogy a Fradi Kőbányai úti tekecsarnokában március 1-jén éppen bajnoki fordulót játszó Jezsoviczki Anna, a Balatoni Vasas játékosával készítsek interjút.

 

   Már csak azért is, mert Anna, az iménti elismerő címek mellett, a januárban rendezett egri Viktória-Vilati Teke Kupán, a felnőttek mezőnyében is eredményesen szerepelt, bejutott a sprint verseny negyeddöntőjébe, s az eredményhirdetéskor az Ifjúsági különdíjat kapta; a díjat átadta: Juhász Tibor utánpótlás szövetségi kapitány.

 

   – A híradások szerint két díjat is elnyertél tavaly: egyszer az év tekézője, másodszor pedig az év serdülő versenyzője címet kaptad, megjegyzem, 2018-ban is te voltál a díjazott. Rangosabb-e egyik a másiknál?

   – Különbség nincs szerintem, de azt tudni kell, hogy a Nemzeti Versenysport Szövetség nem korosztályok szerint rangsorolt és ez a díj nekem abszolút meglepetés volt. Mindkettőnek nagyon örülök.

   

kdij 4 650

               Jezsoviczki Annának Juhász Tibor adja át a III. Viktória-Vilati Kupa különdíját

 

   – Amikor az U18-as vb-t megnyerted, eszedbe jutott-e, no, nem akkor, de kicsit később, hogy ezt majd a szövetség is díjazza?

   – Nem. Csak annak örültem, hogy sikerült nyernem. Más dolog akkor nem foglalkoztatott, később meg már nem is gondoltam rá.

   jezso 1aLáttam egy fotót, mikor az év versenyzője díjat átvetted, mosolyogva, csinosan állsz a díjjal a kezedben. Hogyan szereztél tudomást az elismerésről? levelet kaptál vagy felhívtak telefonon?

   – E-mailben értesítettek, s küldték el a meghívót. Amikor elolvastam, felugrottam, s rohantam anyáékhoz elmondani. Eszembe sem jutott, hogy ekkora megtiszteltetés ér.

   – Mint mondtam, csinos voltál a díjátadón. Nem tudom nem megkérdezni, mennyi ideig tartott kiválasztani, hogy mit veszel fel? Benyúlsz a szekrénybe és kiveszel egy ruhát?

   – Hát, nem, mert ilyenkor nincs megfelelő. Sokat járkáltam különféle boltokban, a nézelődés, keresgélés elvitte az időmet, de nem találtam alkalomhoz illőt, a végén nem vettem semmit. Az otthoni ruháim közül választottam egy ritkán viselt darabot.

   – Szerintem már nagyon sok kupád, érmed, okleveled van. Hol tartod ezeket? Van egy külön üveges szekrényed erre a célra?

  – Igen, nem túl nagy a szekrény, a tetején üveges, és minden díjamat abban tartom.

   – Arról mondj valamit, kérlek, hogyan viszonyulnak az egykori és a jelenlegi csapattársaid, a baráti köröd az eredményeidhez, legyen az vb-cím vagy az év tekézője cím?

   – Az biztos, hogy mindenki nagyon örül, gratulálnak, elismerik a teljesítményt és ennyi. A vb után gyakorlatilag vége lett a bajnokságnak, nem is találkoztam a csapattal, a Kristyán Zsuzsa emlékversenyre, Győrbe pedig nem mentem el, pedig vártak volna. Apa mind a két díjátadóra elkísért, ott ült a nézőtéren, s nagyon büszke volt. És tudom azt is, hogy Csóron is nagyon örültek az elismeréseknek.

   – Apropó, Győr. Apukád ott volt az emléktornán, s egy rövid beszélgetésben elmondta, hogy a torna előtti napon gyalogló versenyen voltál, az 5 km-es távot teljesítetted. Hol volt ez, hányadik lettél, és netán sportágat kívánsz váltani?

   – Nem, nem, nem akarok váltani, de szeretek más sportokat is, és a gyaloglás is egy erős fizikai igénybevétel. A verseny Tatabányán volt, a Gyalogló Liga Verseny. Egyébként második lettem az Ifjúsági leány kategóriában (29p 43mp) és a székesfehérvári Hunyadi DSE színeiben versenyeztem (Anna a kép jobb szélén látható).

jezso 2                                                                                           Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

  

   – Még egy, úgy hiszem fontos kérdés. Ennyi cím és elismerés után érzed-e, hogy már van veled szemben egyfajta elvárás?

   – Nem érzek ilyet. Annyi van csak, hogy számítanak rám, s ezt jó tudni. De ez nem valami kötelező dolog. Magammal szemben, persze, vannak elvárásaim, de az is más.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY; tekesport.hu