AD-blacklist1

2011
szep.
19

Valóság: csak a Budapest-bajnokság

 

fociAz országos első osztály csak álom bármelyik helyi labdarúgó-csapat számára, így aztán alsóbb ligákban vitézkedik a még felszínen lévő néhány együttes. Közülük is a KISE tekinthető a legmagasabban jegyzett társaságnak. 


Azóta, hogy a Törekvés SE labdarúgó-csapata a XX. század első évtizedeiben megjárta az első osztályt – sőt, dobogós is volt –, más kőbányai együttes nem jutott el erre a szintre. A TSE bő tíz éve még ki tudott állítani egy NB III-as gárdát, ám anyagi okok miatt a futball szép lassan kikopott a klubból. Azóta kőbányai klubok csak a magyar labdarúgás legalsó szintjén fordulnak meg.
Mivel az NB I 2011/12-es évadja után immár valamennyi osztályban elindult a nagyüzem, lapunk számba vette, hogy vajon milyen szinten is játszanak a helyi focicsapatok.


Az előző szezonban a Budapesti Labdarúgó-szövetség égisze alatt zajló BLSZ I. osztályban szerepelt a Kőbányai Ifjúsági SE (KISE) felnőtt csapata. A társaságot az egykori válogatott Újpesti Dózsa-hátvéd, Kardos József trenírozta, ennek ellenére kipottyantak az osztályból. Az új bajnokságot a BLSZ I./B-ben kezdték, immár Galántai Zsolt edző irányításával. Ő szokatlan módon az interneten keresztül is keresett játékosokat. A KISE-meccsekért – megfelelő helyi pálya hiányában – idén is Budafokra kell mennie a csapatra kíváncsi kőbányai nézőnek…
A KISE öt forduló után – három győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel, tíz ponttal – második a bajnokságban. A hétvégén idegenben, a Szabadkikötő SE ellen nyert 3-2-re. (Ebben az osztályban szerepel még az AC Zrínyi is, amely ugyan papíron VII. kerületi székhelyű, de meccseit Kőbányán, a nemzetvédelmi egyetem pályáján játssza. Az együttes öt kör után a tizenharmadik helyen áll.)


A BLSZ II.-ben küzd az ősztől a kőbányai székhelyű BRSC Rákosmenti SC és a Merkapt Maraton Team SE. Az előbbinek a Terebesi úti, utóbbinak az Algyógyi úti pálya az otthona. A BRSC három forduló után a nyolcadik, a Merkapt harmadik; előbbi a hétvégén a Vizafogó FC-t győzte le 2-1-re, utóbbi 2-2-t játszott a BEAC II-vel. (A népligeti Építők-sporttelep a hazai pályája a két gárda riválisának, a Piramis Közterületnek, amely jelenleg vezeti a másodosztály második csoportját. A fordulóban 5-1-re intézte el az Erzsébet SK-t.)
A BLSZ IV.-ben – az AC Zrínyi második csapata mellett – a jól csengő Kőbányai Egyetértés FC harcol a pontokért, amely a hazai meccseit Zuglóban vívja. A csapat eddig két találkozót játszott, amivel hetedik a tabellán.
Lapunk megpróbálja figyelemmel követni valamennyi kőbányai futballcsapat szereplését.