Olimpiai kvalifikáció a középppontban
A közelmúltban jelentette be Buruczki Szilárd hegyikerékpáros, hogy 13 esztendő után megválik korábbi kerékpár-márkájától. A KTC nagyon bízik kerekesében.
A tizennégyszeres magyar bajnok – aki válogatottként harmadszor vág neki az olimpiai kvalifikációnak – új márkát és támogatót üdvözölhet: novembertől Merida kerékpárral fog versenyezni.
- A kőbányai klub célja, hogy egy erős bringás csapatot építsen a mountain bike és az országúti szakágakban, ebben Garamszegi László szakosztályvezető segít. Ennek a gárdának a húzóembere volt eddig is Szilárd, akit bár leginkább hegyikerékpáros maratonokon és olimpiai-krosszban elért eredményei miatt ismerünk, az elmúlt két évben ciklo-krosszban és országúton is tudott versenyeket, sőt országos bajnokságokat is nyerni. A jövőben az új támogatóval még komolyabb eredményekre számítunk Szilárdtól, aki most ért abba a korba, amikor már mindent tud a kerékpársportról, és elég érett ahhoz, hogy az elmúlt években megszerzett tudását kamatoztassa. A nemzetközi és a hazai kerékpáros életet figyelve látható, hogy 30 év fölött érnek be a bringások, vagyis London után még minimum egy olimpiai ciklus benne van Szilárdban – fogalmazott Eisenkrammer Károly, a Kőbányai TC elnöke.
(forrás: KTC)