AD-blacklist1

2011
nov.
03

A tél legbiztosabb jele

Írta: Oszvald György

 

kori 488leadNovember eleje van, még kellemes, napsütéses idő uralkodik. Ám rövidesen változni fog a hőmérséklet, a már most is előforduló fagyos éjszakák állandósulnak, sőt, a nappalokra is inkább a mínuszok lesznek a jellemzők. Előkerülnek a szánkók, a sílécek, no és a korcsolyák.


   Befejeződtek a Városligeti Műjégpálya kivitelezési munkálatai, már csak az utólagos javítások és a végső takarítás van hátra, így várhatóan novemberben megnyit a létesítmény – mondta Bartha László, a műjégpálya vezérigazgatója a csütörtöki sajtónapon.

   A pálya alatt több mint 210 kilométernyi cső húzódik, ez biztosítja Európa legnagyobb összefüggő jégfelületét. Bartha László hozzátette, hogy a sportolásra alkalmas terület 15 százalékkal nagyobb lesz a korábbinál. A létesítmény egyszerre nagyjából négyezer látogatót tud majd kiszolgálni, de egy erősebb hétvégén napi tízezer ember is megfordulhat a pályán. Egy belépő hétköznap 1000, hétvégén 1300 forintba kerül, de lesz nagycsaládos, iskolás, illetve nyugdíjas kedvezmény is.

   kori 278Kőbányán sem várat magára a téli szezon slágersportjának nyitánya. Az önkormányzat november 12-én, délelőtt 10 órára tervezi a jégpálya megnyitóját. A pályaavató programban – mások mellett – a Kiskakas Óvoda gyerekeinek és a Para-Fitt egyesület sérült gyerekeinek korcsolya bemutatója szerepel, majd a White Sharks egyesület jéglabda és jégkorong meccseinek szurkolhatnak az érdeklődők, és természetesen, a jégtánc sem maradhat el. A nyitó beszédet és a zárszót Radványi Gábor alpolgármester mondja el. A bő fél órásra tervezett megnyitó után szabad a pálya, kedve és tudása szerint csúszkálhat mindenki. Csak az égiek is úgy akarják!


MTI/10kerkult.hu - (archív fotók: képeink a tavalyi pályaavatón készültek)