Hullámlovagok a Széchenyiből
Merthogy hullámok voltak a 41. Nemzetközi Sporttalálkozón. A magyarok szemszögéből azoknak is a csúcsa. Szinte nem volt versenyszám, amelyben ne állt volna Széchenyis versenyző a dobogó valamely fokán. Sőt!
A nap a pillangóval indult, s a 10kerkult.hu érkezésekor éppen az eredményhirdetés zajlott. Az érmeket Bernek Péter, a 2010. évi, szingapúri Ifjúsági Olimpia magyar úszóbajnoka és Dara Eszter adták át.
(Pusztán magánérdeklődés volt, de néhány külföldi fiatalt megkérdeztem, tudják-e, kiktől kapják az érmeket. Pétert mindegyik ismerte – most már nemcsak a tévéből –, Eszterről pedig azt tudták, magyar válogatott. Azért a közös fotózás nem maradhatott el!)
A mell- és gyorsúszás csemege volt mindenki számára, a vendéglátók óriási ovációval ünnepelték az újabb és újabb győzteseket. Ebben a kategóriában Cseh László, háromszoros olimpia ezüstérmes, universiade győztes bajnokunk adta át. No, itt már nem kellett magyarázni, kérdezősködni, néhányan alig várták, hogy Laci befejezze az érmek átadását, azonnal körbe kapták és csattoghattak a kamerák.
A váltókban mit sem csökkent a hangulat! A magyarok továbbra is remekeltek, aminek a vége egyértelmű volt: tanárukat, edzőjüket körbekapva-tolva-húzva-lökve ugrottak a medencébe. Megjegyzendő, hogy a váltós érmeket az Újhegyi uszoda igazgatója, Vermes Albán adta át. Róla talán csak az idősebbek tudják, hogy az 1980. évi, Moszkvában rendezett (csonka)olimpián a 200 m-es mellúszásban ezüstérmet szerzett.
A második nap győztesei.
4x25 vegyesváltó – leány: Gänserndorf; 4x50 m vegyesváltó – fiú: Budapest
4x25 m gyorsváltó – leány: Budapest; 4x50 m gyorsváltó – fiú: Budapest
8x25 m gyorsváltó – leány: Budapest; 8x25 m gyorsváltó – fiú: Budapest
Az iskolák közötti összetett versenyben a 2. nap után a lányoknál a Konrad Lorenz Gymnasium (Gänserndorf), a fiúknál a Szent László Gimnázium (Budapest) áll az élen.
A tudósításhoz képgaléria tartozik.