AD-blacklist1

2020
nov.
01

Színes program a Honvédelmi sportnapok záró rendezvényén

Írta: szerk-OGY

Potos HM sport A 848 LEADA Kőbányai Sportszövetség a „Honvédelmi Sportnapok Kőbányán 2020” rendezvénysorozat záróeseményét, a Családi sportnapot november 7-én rendezi meg az Ihász utcai Sporttelepen, a Jégcsarnokban és a mellette lévő Csajkovszkij parkban.

 

 

A sportnap már 10.30-kor elkezdődik, a megnyitó 11.00 órakor lesz a Honvédelmi Sportszövetség és a Kőbányai Önkormányzat vezetőivel. (Esőnap: november 8. vasárnap).

  

   A részletek IDE kattintva olvashatók.

  

Potos HM sport A 1096

 

   A Kőbányai Sportszövetség közLeménye szerint A rendezvénysorozat a Honvédelmi Sportszövetség pályázatán jutott forrásokhoz, amelyből az események megrendezése mellett 3 garnitúra lézerpisztolyt és hozzá céltáblát vásárolt, melyeket a kőbányai általános- és középiskoláknak kölcsönözik majd. Szeretnék, hogy a hazafias és honvédelmi nevelés a lézeres lövészet gyakorlásával a jövőben, akár az iskolai tantervbe is beépíthető legyen.

  

Potos HM sport B 997

 

   A Családi Sportnap programjai között elsősorban Honvédelmi hétpróba versenyszámoké a főszerep (szárazföldi és jeges akadálypályák, erő-ügyesség-állóképesség feladatok, Potos HM sport C 622légpuska és lézerlövészet, íjászat és sólyomvadászat), de nem lesz hiány a kísérő programokból sem: honvédelmi kiállítás (kardok, nyergek, fegyverek) és a II. Kőbánya Kupa Ground Golf verseny rendezése, valamint a sportág oktatása az érdeklődők résztvevőknek.

 

   Potos HM sport E 919A sportnap különlegessége lesz, hogy minden résztvevő ajándékot sorsol ki magának: sapka, kulcstartó, vászontáska, toll, csoki és póló adják a kínálatot.

 

   Az pedig már hagyomány, hogy a résztvevőket forró teával vagy kávéval és pogácsával, pereccel vendégelik meg a szervezők.

 

   A szervező kérése, hogy a koronavírus-fertőzési veszély miatt minden résztvevő maszkban érkezzen és a távolságtartás szabályait tartsa be! Fertőtlenítő szerekről a rendezők gondoskodnak.

 

fotó: 10kerkult.hu/archív