Jubileum a föld alatt
Kevesen gondolták 2010-ben, az első Underworld Kupa megrendezésekor, hogy a föld alatti bringaverseny annyira életképes lesz, hogy 2019-ben a jubileumi futamra készülhetünk, márpedig augusztus 10-én a tizedik verseny következik, számos újdonsággal!
A MOFÉM Underworld Kupa egy részben a föld alatt zajló mountain bike verseny, mely a kőbánya alatti pincerendszerben lesz megrendezve, öt futamban. A tízedik verseny több újdonságot is tartogat, amellett, hogy a lebonyolítás módja is kissé átalakul.
A korábbi próbafutam megszűnik, amelynek több oka van. Egyrészt a próbafutam mezőnyének képességei egyáltalán nincsenek olyan messze a normál futamok mezőnyének hátsó felében bringázóéktól, másrészt ez a gyakorlatban csupán annyit jelent, hogy a korábbi 30 perc helyett 1 órát bringázhatnak a korábbi „próbázók”.
Ami pedig a teljesen kezdőket illeti, nekik továbbra sem alkalmas az Underworld egy örömbringázásra – el kell fogadni, hogy ehhez a versenyhez szükséges némi tapasztalat.
Szintén nyomós indok a próbafutamtól való elköszönésre a megújulás szándéka, amely során egy új versenyszám is bekerül a MOFÉM Underworld Kupa repertoárjába: ez a cyclocoss-futam. A kezdetektől kísérik a rendezvényt azok a vélemények, hogy mennyire „crossos” a pálya jellege, amit néhány akadállyal, lépcsőfutással még formálni is lehet.
Ez a futam azoknak szól, akik pontosan tisztában vannak a cyclocross mibenlétével, illetve rendelkeznek a versenyzéshez megfelelő kerékpárral. Az első nyári cyclocross-verseny – amelyet a szakág szabályai szerint bonyolítanak le a szervezők – két hónappal a CX-szezon rajtja előtt, jó erőfelmérő lehet mindenki számára.
Az Underworld Kupa lebonyolításának rendje is változik: minden futam 60 perces lesz, így minimális mértékben 20-30 percekkel elcsúsznak vagy korábbra kerülnek futamok – erről a versenykiírásban lehet találni egészen pontos információkat.
Ami nem változik, az a futamok létszámkorlátja, ez továbbra is 70 főben van maximalizálva.
Módosítva lettek az egyes futamokba való besorolás szempontjai is: a „hagyományos” master 1, master 2 stb. kategóriák helyett egy olyan életkori elosztást próbáltak kitalálni a szervezők, amely a futamok között egyenletesebben osztja szét az indulókat. A változtatásra az „öregedő” mezőny miatt volt szükség, hiszen az 5. futam – amely a 40 feletti férfiak futama volt – évek óta gyorsan megtelik és teltházzal zajlik, míg más futamokban voltak „foghíjak”.
Szintén a tízedik MOFÉM Underworld Kupához köthető újdonság, hogy a nevezés során már lehetőség van bankkártyás fizetésre is, a hazai mountain bike versenyek között erre még nemigen van példa.
A nevezés során a jelentkező várólistásra kerül, majd a nevezési díj megérkezése után átkerül a rajtlistára – azaz a nevezés önmagában nem garantál indulási helyet, az csak a nevezési díj megfizetésével biztosítható!
A nevezési díj idén sem változott, 2019. augusztus 7-ig befizetve 5000 Ft-ba, a helyszínen nevezve pedig 7000 Ft-ba kerül a részvétel. Az új cyclocross futamhoz kapcsolódóan kiemelnénk, hogy arra az extrém helyzetre is felkészültek a szervezők, hogy ha valaki a crossfutamban és a hagyományos mountain bike futamában is rajhoz kívánna állni (ez esetben természeten két kerékpárt kell hozni a versenyre), a két futamra szóló, MTB+CX duplanevezés 8000 Ft-ba kerül.
Részletekért, aktualitásokért klikk a MOFÉM Underworld Kupa oldalra, a Facebook és az esemény oldalra!
(Sajtóhír - BBU kommunikáció)