AD-blacklist1

2012
aug.
01

Békés egymás mellett élés

Írta: Oszvald György

der leadA „hagyományőrzés” nem megszokott formáját fedezte fel szerkesztőségünk a minapi, óhegy-parki szemlélődése során. A jelenség egyben helytörténeti érdekesség is: múlt és jelen találkozását láttuk az utcanév táblákon.

 

 

   Az Óhegy park mellett, a Harmat utcával hozzávetőlegesen párhuzamosan fut egy nem túl hosszú utca. A Csősztorony felőli sarkon tábla hirdeti az egyik szakaszt: Dér utca 2-28. Csak a ház bejáratáig kellett elsétálni, s máris szemünkbe ötlött a régi házszámozás emléke: kisméretű, zománcozott tábla, rajta Komszomol sétány, s alatta a házszám. A közelmúltat idéző táblákkal több házfalon is találkoztunk. 

 

der 026

 

A régi elnevezés, mely nyilvánvalóan az egykori szocialista világot, a Szovjetunióval való „örök és megbonthatatlan” barátságot idézi, szoros kapcsolatban áll a mai nevén Óhegy parkkal.

 

   der 0321973. február 13-án, Budapest felszabadulásának 28. évfordulóján, egyben Pest-Buda-Óbuda egyesülése és Kőbánya kerületté válása centenáriumának alkalmából rendezett ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseményeként megkezdődtek az Óhegyen létesülő Barátság Park munkálatai.” – írják a Kőbányai utcák, utak, terek, parkok története c. könyvben.

   A Komszomol sétány (a Kőér utcától az Alkér utcáig terjedő, X. kerület, Duda utcai szakasz) pedig a hivatalosan Magyar-Szovjet barátság park építésében közreműködő szovjet komszomolisták tiszteletére lett elnevezve. Az 1975-ben a volt Duda utca 30. szám (ma Téglavető utca 1.) alatti lakóépület falán elhelyezett (ma már nem található) emléktábla szövege így szólt.

 

„Hazánk felszabadulásának 30. évfordulójára Kőbánya dolgozói Magyar-Szovjet barátság parkot létesítettek. Az építőmunkában résztvett szovjet komszomolista katonák tiszteletére ezt az utat Komszomol sétánynak nevezték el.”


   Az eredeti utcanév történetéről a Helytörténeti gyűjtemény vezetőjét, Verbai Lajost kérdezte a 10kerkult.hu.

– Az eredetileg névtelen útszakaszt 1890-ben Dér utcának, majd 1930-ban Duda utcának nevezte el a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A Budapest X. kerületi Önkormányzat az 1990. december 18-án tartott ülésén újból Dér utcának nevezte el a Komszomol sétányt – mondta.

 

   der 021– A Dér utca elnevezést azért kapta 1890-ben a névtelen útszakasz, mert az Óhegyi szőlőkben a dér gyakran okozott súlyos károsodásokat, majd a Duda utcai elnevezést azért, mert a szőlőcsőszök, ha tolvajt láttak, megfújták dudájukat. Ha erre sem szeleltek el a kéretlen látogatók, akkor újra jeleztek vele és mindenki, aki csak tudta, hátrahagyott csapot-papot, dorongokat, kapát, stb. kézbe kapva szaladtak megvédeni a szőlejüket – osztotta meg ismereteit Verbai Lajos.

 

 

fotó:10kerkult.hu/OGY