Költők a ködből - versek az 1956-os forradalomról
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére Költők a ködből címmel verses megemlékezést rendeztek a Rákoshegyi Közösségi Ház színháztermében október 21-én. A műsort Albert Ferenc, a Rákosmenti Irodalmi Műhely (RIM) elnöke szerkesztette és konferálta, a három költő, Jobbágy Károly, Gérecz Attila és Tollas Tibor verseit a RIM tagjai olvasták fel.
1956-ban négyéves óvodás voltam. Az óvodánkból, egész pontosan az épület hosszanti oldala előtti füves udvarról nyílt a jó kilátás a térre. Arra lettünk figyelmesek, hogy a szemközti hatalmas térre, melyet a rendőrség és a tűzoltóság L-alakú épülettömbje zárt le óriási robajjal tankok érkeztek. Hát persze, hogy pillanatok alatt a kerítéshez tapadtunk, s meg nem mondom, hogy mikor és kitől hallottuk, hogy mit kell mondani a szovjet katonáknak. Vidáman integettünk a tankokról lekászálódó zubbonyosoknak, s ezt kiabáltuk kórusban: „drasztugyi tovarisi”. Az óvónők pillantok alatt betereltek minket az épületbe, s a konyha mellől nyíló pincébe vittek. Itt kuksoltunk késő délutánig, míg a szülők, szomszédok haza nem vittek mindenkit. Engem például az egyik szomszédunk óriási kerülővel juttatott haza az ő gyerekével együtt.
Ezt az élményt soha nem felejtem el, hiszen mi, 3-4 éves gyerekek a tankoknak, a katonáknak való integetést egy jó játéknak gondoltuk…
E néhány sort azért írtam le, mert az Albert Ferenc szerkesztette műsor versei sorra hozták elő a rejtőzködést az óvoda pincéjében, a hazajutás kalandos körülményeit… És késő délután a fegyverropogást, no, meg a szüleim féltését… ösztönösen jött ezekkel a félelem is.
Mert kik is voltak ezek az „’56-os” költők?
Jobbágy Károly (1921–1998) a „könyvtáros tanár”, kétszeres József Attila-díjas, Balassagyarmaton született magyar költő, műfordító, 17 éves korától kezdve részt vett a Magyarországi Szociáldemokrata Párt munkájában. 18 éves korától jelentek meg szocialista eszmeiségű versei a Népszavában, valamint a Híd és a Kelet Népe folyóiratokban. 1955-ben jelent meg első önálló verseskötete, a Feltámadás. Ettől kezdve fő témája a szocialista közösségi elkötelezettség, a közéletiség. 1956 elejétől költészetébe kétely is vegyült, és aztán örömmel üdvözölte az 1956-os forradalmat. A forradalomról írt versei miatt a belügyi szervek megfigyelték, s megpróbálták az ekkor már ismert költőt beszervezni. Nem sikerült nekik…
Gérecz Attila (1929–1956) magyar költő, sportoló, forradalmár, az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottja. A nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola tanulójaként 1945-ben az iskolával nyugatra ment. A németországi Friedrichshafenben francia hadifogságba esett. 1946 őszén jött haza. Összeesküvés vádjával 1950 decemberében letartóztatták és 15 év fegyházra ítélték. A váci börtönbe vitték, ahol a verselés mellett német, angol és francia költők verseit is fordította. 1954 májusában írta első versét (Így bocskorosan), mely lelkierőről, optimizmusról tanúskodik. Kétszer is börtönbe zárták, 1956. október 30-án szabadult. Szabadságharcos volt, részt vett az utcai harcokban. A Rókus kórháznál két szovjet tankot kilőtt, de egy harmadik T-34-es gépfegyversorozatából halálos lövés érte. Verseit 1957-től nyugaton a Nemzetőr című folyóirat (Kecskési Tollas Tibor szerkesztésében) publikálta. Magyarországon 1991-ben jelent meg először verseskötete Gérecz Attila, a költő – 1956 mártírja címmel a Stádium kiadónál.
Tollas Tibor, teljes nevén Kecskési Tollas Tibor (született: Kohlmann Tivadar, 1920-1997) „költő, a Nemzetőr főszerkesztője, az emigráció fennmaradását és a magyarság megmaradását szolgáló kovász-ember, gyújtó hatású szónok, eredményes szervező”. (Idézet Medvigy Endrétől)
Katonai iskolákban tanult, 1941-ben hadnaggyá avatták. Letartóztatás és börtönévek után 1956. december 1-jén egykori rabtársaival (Füveskert-csoport) megalapította az egyik legnagyobb hatású emigráns irodalmi lapot, a Nemzetőrt, melynek negyven éven át főszerkesztője volt. Olyan, a forradalom jelképévé vált és sokat idézett verseket írt, mint a Bebádogoznak minden ablakot. Első önálló verseskötete 1960-ban jelent meg (Csak ennyi fény maradt).
A RIM tagjai, balról: Ballonyi Vigh Nóra, Albert Eszter, Kármán Zsuzsanna, Albert Ferenc, Frech' Gábor, Kiss Sarolta, Györffy B. Eszter, Tőkés Istvánné Fodor Borbála
Ha emlékezni kell 1956-ra (már pedig kell!), s egy kicsit a jelenre is vonatkoztatva Tollas Tibor versének néhány sorát, azt mondhatom, hogy az „56-os” költőink nem tűntek el a ködben. A szabadság, az emberség, az igazmondás iránti igényüket a fénybe varázsolták a RIM tagjai – Ballonyi Vigh Nóra, Tőkés Istvánné Fodor Borbála, Albert Eszter, Györffy B. Eszter, Kármán Zsuzsanna, Kiss Sarolta – és vendégük Frech’ Gábor előadóművész, akik mind sokféle érzelmekkel emlékeztettek az '56-os forradalom eseményeire. Számomra, s remélem, ezt más is észrevette, lenyűgöző volt az a figyelem, ahogy Albert Ferenc a versmondók hangszínére, karakterére „hangszerelte” a verseket.
A megemlékezés igényességét jelzi, hogy a dramaturgiai pontokon elsötétült a színpad. néhány mécses pislákolt csak, miközben a forradalom kirobbanását idéző eredeti hangfelvételeket játszottak be. A máskor családias légkörű irodalmi délutánokat most egy emelkedett hangulatú, felolvasószínházi jelleget idéző rendezés váltotta fel, adott helyen Frech’ Gábor gitárral kísért, énekelt verseivel is jelezve a forradalom és szabadságharc hősei előtti főhajtást.
S izenjük minden elnyomónak:
Megölhettek, de megmarad az ország,
Megszállhattok, de nem győztök soha,
Elűzhettek, de a nép emlékezik,
Mint megvakított a felkelő napra.
Szabadság! Lángszirmú virágodat
Őrzik a holtak és a századok,...
Tollas Tibor: Gloria victis 1968. (részlet)
Fotó: 10kerkult.hu/OGY
A cikkhez képgaléria tartozik ITT
