Egyszer vót, hó’ nem vót, temérdek esztendeje is annak, hogy ahó’ hangjukat, vonózásukat, táncbéli készségüket próbázgató, magukat mutatni kívánó ifjonti muzsikusok, táncosok szerepőtek, egy közülük magához ragadá mindenek figyelmit! Berecz András vót a becsületes neve, de hogy szavam ne tévesszem, ma is annak híjják! 

No, hát ez a valamire való legény úgy ontotta magábó’ a nótát, olyan varázslatos hangon, hogy annak heted-hét Táncháztalálkozón, kis terembű a nagyba, s a még nagyobba is híre ment! Az mán csak a makk fedőjével vót mérhető, hogy fertályóra múlva, learatva mindenek elismerését, kíváncsi vót egy Palócországbó’ érkező bandára, amelyek a Vasvári verbunk mellett erdélyi nótákat, egiszen akkurátusan: Szépkenyerűszentmártonból való, táncra ingerlő muzsikát is bazseváltak.

Tudom, Berecz András Kossuth-díjas előadóművész ízes beszédét, humorát nehéz visszaadni, akárhogy is igyekszik a krónikás népieskedni. A fent említett eset valóban megtörtént, velem, s muzsikus kollégáimmal, tán a második Táncháztalálkozón! András hangja azóta sem kopott meg, ám a daloláson kívül azt másra is használja: mesét mond! Történetei nemcsak gyerekeknek, de felnőtteknek is élményt adnak, emlékezetessé teszik a vele töltött röpke időt. Most éppenséggel az Ihász utcai Református parókián múlatta a perceket, betartva Szilágyi-Sándor András lelkipásztor kérését, miszerint a napi nehézségek, imák mellett az Úrnak is tetsző, ha egy kis lehetőséget adunk a vidámságnak is!

Az előadás Berecz kedves gesztusával indult, miután a jelenlévők elénekeltek egy zsoltárt és Szilágyi-Sándor András a bibliából az alkalomhoz illő igét olvasott fel. Történt ugyanis, hogy az est nyitányaként olyan réges-régi református zsoltárt énekelt el, amire még a legöregebb hívők sem emlékeznek már. A zsoltár a ma Horvátországban lévő, egykori Verőce vármegyéből származik. „Svédországban láttam a paraszti gyülekezetet, és nem tudom, mi okból jöttek ki egy evangélikus templomból. No, a dallamot a 60-as években énekelte el egy apró, akkor 86 éves asszony, úgy hívták, Sülyös Palkó Jánosné Kuruc Juli. (Az éneket Kiss János néprajzkutató rögzítette az utókornak.) A dallam a XVII. század vége, XVIII. század elejére tehető. Nohát, ezt dúdolom én most el.” – vezette fel a műsort Berecz.

Hangja betöltötte a termet, s az ének végén szűnni nem akaró vastaps után belefogott a mesélésbe. A történet pikantériája, hogy egyszerre volt egyházi vonatkozású és világi elemeket tartalmazó remekmű. Mert amíg a három testvér a seregélyek elzavarására vállalkozik apjuk szőlejéből, addig az Úr és Szent Péter a csipkebokorból lépnek elő, hogy próbára tegyék a fivéreket. Mondanom sem kell, a végén a legkisebb fiú jár sikerrel, ugyanis friss forrásvizet hoz a szomjazóknak, nem elküldi őket, mint tették bátyjai. Ennél fogva neki teljesítik egy – igaz ravasz és nehéz - kívánságát, de lehet, ezt már csak a mesemondó színezte ki. Ugye, mondanom sem kell, a siker óriási volt. Még egy szép dallam és egy mese volt a program része, s a másfél óra szinte észrevétlen telt el. A hosszas ünnepélés után Berecz könyvét és lemezeit dedikálta az alkalmi vásárlóknak.

Meghallgatva műsorát, lehet, hogy önök sem hisznek majd a mese végi felszólításnak, nevezetesen, hogy „itt a vége, fuss el véle!” – helyette a műsorfüzeteket böngészik majd, hol is lehet legközelebb Berecz meséi elé futni! 

Berecz András legközelebb október 5-én mond mesét Kőbányán.

Életrajz

„1957-ben Budapesten születtem. Az első dalokat édesanyámtól tanultam, aki a híres kunhegyesi táncos, tréfafa és nótafa, Tanka Gábor lányaként sok ilyet tudott. Erdélyben, Moldvában, Felvidéken, Somogyban, Nagykunságban, Nyírségben... dalokat, meséket, tréfákat gyűjtögetek. Életem különféle vargabetűi, hajtűkanyarszerű fordulatai után, melyek során rakodó segédmunkás, erdőművelő, útkarbantartó is voltam, hajszolt embertársaim örömét keresgélő énekes, mesemondó lettem. Óvodásoktól nyugdíjasokig, nevelőintézettől parókiáig mindenféle rendű és rangú ember „használ” – hazám az elszakadt részekkel, és a diaspóra is. Kedves dalaim és meséim a honát kereső és a nagyon szerelmes ember hallomásai, látomásai. Felnőttekhez szólnak inkább. Sok lemezt, kazettát, CD-t, rádió- és televízió felvételeket készítettem itthon, Európában, USA-ban és Kanadában is. Tanítottam magyar népzenét Kalotaszentkirályon, Jobbágytelkén, Sopronban, a torontói York egyetemen, kanadai, amerikai táborokban. Mesét mondtam tolmácsok segítségével kanadai, észt, francia, holland közönségnek is. Utóbb műfordítással is foglalkozom.”