AD-blacklist1

2024
aug.
30

Értékek lengyelül, magyarul

Írta: Oszvald György

pol1laedA lengyel családi napra szólt az augusztus 25-ei rendezvény. A meghívó már jókor előre jelezte, mire is számíthatnak majd a gyerek (több korosztályban) és a felnőttek. Az viszont titok volt, hogy az apróságok milyen meglepetésben részesülnek majd. Persze, mint mindig és mindennek eljön az ideje…

 

 

Arra a részvételre, amire Dávid Mária, a Kőbányai Lengyel Önkormányzat elnöke számított is, teljes egészében lefedte a Kocsis Sándor Sportközpont hátsó kertjét. A titok nem ebben rejlik, hiszen az ugrálóvár, az arcfestés, a kézműves foglalkozások már akkor szóba kerültek, amikor a szülők még úton voltak a családi napra.

 

   pol3Nem lehet kihagyni a hagyományok azon részét, ahol is a közreműködők – a gyerekekkel együtt – réges-régi lengyel legendákat és meséket játszottak el, adtak elő. Hadd említsem, nem időrendben, példának az Árpád Népe Hagyományőrző Kulturális és Sportegylet jelmezeket is öltött ruházatukat. A programjukon élő lovagokkal színesített élő történelemórák, lovagi torna, íjászat szerepeltek, s még nem is szóltunk arról, hogy például mire volt jó a jurta!

   pol5Egy másik kuriózumot is megemlítenénk! A lengyelek vették a fáradságot, a rekkenő hőségben beálltak a tető alá, és Rodsttetter Szilveszter karnagy vezénylésével egy nagyon magas színvonalú, ugynakkor vidám dalokat énekelt a kórus. És itt is meg kell jegyezni, hogy a kórustagok a hagyományos lengyel viseletben énekelték végig a repertoárt.

  

     pol4Meggyőződésem, hogy a két amatőr szólista, Csordás Tereza – tangóharmonika – és társa, a klarinétos maximális sikert arattak. Dalaik egyaránt szóltak a lengyel népdalokról és a magyar nótákról. Csak tiszteletet érdemelnek.  

 

   A Kőbányai Lengyel Önkormányzat szervezése annyira népszerű volt hogy a nap vége bőséggel belelógott az este hatóráig.

 

Fotó: 10kerkult.hu/OGY