AD-blacklist1

2020
okt.
03

Stop koronavírus – ahogy a gyerekek látják a veszélyt

Írta: Oszvald György

COVID kiallitas 012 leadNem ismerjük, keveset tudunk róla, félünk tőle. Igen, ez a COVID-19 nevű koronavírus. Pusztít világszerte, ám vannak kreatív emberek, akik igyekeznek a fertőzésveszélyt a megelőzés szolgálatába állítani. A hogyan kell ezt csinálni? kérdésre a Kőrösi Kulturális Központ adott frappáns választ.

 

 

Nem mindegy, hogy csak legyintünk egyet, amikor a fertőzés veszélyeire, lehetséges módjaira figyelmeztetnek a szakemberek, vagy betartjuk az intelmeket. Nem csak saját magunk, de embertársaink védelme érdekében is.

 

   Miközben éjjel-nappal ömlenek az információk a koronavírussal kapcsolatos fejleményekről, intézkedésekről, a fertőzés megelőzésének fontosságáról, a Kőrösiben arra gondoltak, hogy az általános- és középiskolás iskolás korosztály mégsem a nonstop hírfogyasztó. Egészen más úton kellene eljuttatni hozzájuk a legfontosabb információkat, hogy feldolgozhassák a vírussal kapcsolatos ismereteiket.

   A rajzpályázat mellett döntöttek. Áprilisban meghirdették a Stop koronavírus - Én így védekezem a koronavírus ellen pályázatot. A látványos és figyelemfelhívó plakáttal fémjelzett kiírás sikert aratott. Az intézmény facebook oldalán folyamatosan tették közzé a beérkező pályázatokat, szavazni lehetett a rajzokra, s annak ellenére, hogy a díjátadó eredményhirdetésre többen nem tudtak eljönni (vagy a távolság miatt vagy külföldiekre vonatkozó karanténszabályok miatt), sokan voltak kíváncsiak a kiállításra.

  

   A díjátadóról élő videóközvetítés volt, mely kétségkívül, a távol martadóknak szerzett örömet.

 

   COVID kiallitas 026A díjátadó résztvevőit Juhász Borbála, a Kőrösi munkatársa (képünk) köszöntötte, majd Győrffy László igazgató (a képen balra) osztotta meg gondolatait a pályázatról.

 

   Elmondta, tavasszal arra gondoltak, hogy a szeptemberre meghirdetett díjátadón már csak emlék lesz a koronavírus. „Azt hittük, majd megnézzük, hogy ez a fiatal korosztály hogyan gondolkodott erről a jelenségről, milyen érzéseket, gondolatokat váltott ki belőletek. De kiderült, hogy az április terveknek ma is van aktualitása.” – idézte az elképzeléseket az igazgató.

   Hozzá tette, örül, hogy létrejött ez a kiállítás, mert a képzőművészet, itt konkrétan a rajz, miként tudja megfogalmazni az iménti gondolatokat. Győrffy élt a lehetőséggel, hogy a nyilvánosság előtt is megköszönje Keller Diána munkatársa ötletét, annak menedzselését.

    S ha már az igazgatónál volt a szó, legott belefogott a díjak átadásába.

 

    Óvodás kategória: 1. Balogh Tünde; 2. Székelyföldi Fanni; 3. Kováts Lajos Imre

                 Különdíj: Papp Korinna Dóra

 

    Alsó tagozatos kategória: 1. Balogh Borbála Liliána; 2. Moravecz Levente; 3. Ördögh Nóra

                 Különdíjak: Terebesi Petra Jázmin, Lipták Bernadett Kata, Székely Zsigmond, Erdei Lolita

 

    Felső tagozatos és középiskolás kategória: 1. Gothár Melitta; 2. Máté Steff Szira; 3. Gróf Kitti Alexandra.

                  Különdíjak: Agócs Noémi, Balogh János, Novák Tímea, Medveczki Veronika, Pálfi Leila, Selymes Henrietta, Győri Lili Panna, Peresztegi Hanna, Kovács Lili Júlia.

 

    Közönségdíj: Szabó Cintia 

k dijas

  A közönségdíjas pályamunka és alkotója, Szabó Cintia

 

   A zárszót Takács István, a Kőrösi kiállításszervező művészeti munkatársa (képünk) monda.

   COVID kiallitas 144Elsőként arról szólt, hogy a sok különdíj megszavazását a beérkezett közel 300 pályamunka indokolta. A jelen kiállítás 60 rajzot mutat be.

   „Egy nyolctagú zsűri (3 rajztanár, a további 5 fő grafikus és képzőművész) ült össze a bírálatra. A zsűrizés pontszavazással történt. A véleményeket akként lehetne összegezni, hogy ki tragikusan, ki némi komikummal, mások félelemkeltő érzésekkel fogalmazták meg ezt a pandémiás időszakot.” – ismertette a lényeget.

   Hozzáfűzte, hogy nemsokára a Kőrösi Csoma sétányon, a szökőkútnál lévő szabadtéri kiállítási ponton egy válogatást helyeznek ki a Stop koronavírus gyermekrajzpályázat anyagából.

 

   Azt mondják, akkor jó egy tudósítás, ha a végén elcsattan az a bizonyos slusszpoén. Nos, ez megtörtént, mert miközben a nagyharsányi különdíjas Balogh Jánossal készült az interjú, Győrffy, meghallván a beszélgetést, megosztotta azt a „titkot”, hogyan születtek meg a különdíjak.

   „Lényegében a sok, jobbnál jobb rajz indokolta a különdíjakat. Mikor megláttam az ön munkáját, fordult Jánoshoz, kimondtam, hogy ez az én kedvenc rajzom, s javasoltam, hogy ezen az alapon a többiek is éljenek a különdíj ily módon történő odaítélésével.”

 

   És akkor álljon itt a Balogh Jánossal készült interjú is!

 

   – Mit szólsz ahhoz, hogy az igazgató kimondottan a kedvencének nevezte a pályamunkádat?

   – Örültem ennek, s az is igaz, hogy meglepődtem. Nemigen szokás elárulni az ilyen döntések hátterét.

   – Hogyan jön egymáshoz Pécs és Nagyharsány?

   – Nagyharsányban lakom, és a pécsi Református Kollégiumba járok iskolába, most a 11. osztályba.

   – A COVID-19 vírus eléggé megosztó, vannak, akik nagyon komolyan veszik, mások szimplán egy influenza vírus változatnak veszik, s nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Hogyan éled meg te a veszélyt, mi késztetett, hogy benevezz a pályázatra?

   – A rajztanárnőm hívta fel a figyelmemet a lehetőségre, s javasolta, vegyek részt a pályázaton. Elfogadtam, s otthon elkezdtem rajzolgatni, igyekeztem egybegyúrni mindazon hatásokat, érzéseket, ismereteket, amik a tavasszal körbevettek.

   – Különdíjat nyertél, s adódik a kérdés, ennek hatására van-e olyan elképzelésed, hogy a képzőművészet legyen a jövőd?

   – Igazából nem tudom, de azt sem, hogy mi szeretnék lenni, de a képzőművészet is szerepel a lehetséges egy elképzelt listán.

   COVID kiallitas 167

 

   – Elhangzott a díjazásod, a családodnak nem kellett külön értesítést küldeni, hiszen itt állnak melletted. Kinek újságoltad el elsőként a jó hírt?

   – Meglepő, amit mondok, a kollégiumi vezetőm megelőzött, mielőtt felhívhattam volna, már ő keresett. Biztosan nézte az élő adást.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT   

fotó: 10kerkult.hu/OGY