Kőbányai hangulatok – ahol jó jelen lenni
A Kőbányai Képző és Iparművészek Egyesülete ismét a Szent László Plébánia közösségi terét választotta legújabb, Kőbányai Hangulatok című kiállításának színhelyéül. A megnyitót augusztus közepén tartották, s a gazdag anyag még néhány hétig megtekinthető.
Földényi Krisztina – a Helytörténeti gyűjtemény munkatársa, a kiállítás háziasszonya (képünk) – köszöntötte az érdeklődőket.
Elmondta, hogy a kiállítás egy „szép intézményi összefogás eredménye”: létrejöttén közösen munkálkodott a Szent László Plébánia, a Kőrösi Kulturális Központ, értve benne a Helytörténeti gyűjteményt is, valamint a Kroó György Zeneiskola.
A hangulatot megalapozó zeneszám – Bach: G-dúr Gambaszonáta, 1. tétel, nagybőgőn előadta Fánczi Gábor, a Kroó György Zeneiskola művésztanára, zongorán közreműködött Fánczi-Tóth Marianna – után elsőként Balogh Attila köszöntője hangzott el.
Attia atya elmondta, hogy a kiállítás címét olvasva azon gondolkodott, mit is jelent számara a hangulat? Merthogy „létezik jó és rossz hangulat is.” Példaként említette, hogy 11 éve rossz hangulattal jött Kőbányára, mert rossz volt a kerület híre. De azon is gondolkodott, hogy a hangulat tud változni, s ő átélte ezt a hangulatváltást az elmúlt években.
„És, ha ezeket a csodás képeket nézzük, s megmaradunk a kőbányai jó hangulatnál, akkor még nem léptünk előre. Mert az lenne a jó, ha a képeket nézegetve elindulna szemlélőben egy pozitív érzés, hogy hű de jó Kőbányán lenni, hű de jó kőbányainak lenni! S ez a hangulat létrehoz egy olyan élményt, amely már nem csak érzés, mert az ember tudja kapcsolni a személyekhez a képeket.” – fejtette ki elképzeléseit Attila atya (képünk).
Befejezésül azt kívánta, hogy alakuljon ki mindenkiben, aki megnézi ezeket az alkotásokat, az a jó hangulat, az a jó érzés, hogy „jó itt jelen lenni, jó itt Kőbányán lenni, s alakuljon ki a személyes kötődés a művészhez, az alkotáshoz!”
A kiállítást Weeber Tibor, Kőbánya alpolgármestere (képünk) azzal nyitotta meg, hogy „volt idő, amikor ezt a termet, amikor ez még ebédlő volt, évente egyszer, a búcsú napján nyitották ki, akkor is csak a szűken vett ünneplő közönség előtt.”
Majd azzal folytatta, hogy amikor Attila atya ide került, azonnal nekilátott a plébánia felújításának, s nagylelkűen felköltözött a tetőtérbe, a termet pedig átengedte a közösségnek. „Azóta élettel telt meg a hely, s valóságos közösségi, lelki térré alakult.” – méltatta Attila atya törekvéseit az alpolgármester.
Hangsúlyozta, hogy minden közösség alapja azon emberek csoportja, akik egy adottságuk okán képesek a közösség formálására, mozgatására. Ezek az adottságok a Kőbányai Képző és Iparművészek Egyesülete tagjaiban megvannak, képesek alkotó módon alakítani, képviselni a kerületet. „Kifinomult érzékkel egészen más módon képesek megmutatni a minket körülvevő környezetet, mint azt a hétköznapi ember észleli.” – mondta.
A nap mint nap látott épületek, jelenségek sokféle stílusban és anyagválasztással mutatkoznak meg: olajfestmény, akvarell, dombormű, fotó, textil, kollázs, stb. Ezeken keresztül fejezik ki a művészek azt a tényt, hogy lakóhelyünk minden élmények kifogyhatatlan tárháza, egyben inspiráció arra, hogy ezeket valamilyen módon megfogalmazza a művész, s a nyilvánosság elé tárja.
Weeber Tibor szerint Kőbánya másoknak – egy rossz beidegződés miatt – csak egy lepusztult, „lesajnált munkáskerület”, akik viszont itt laknak, ezt máshogy látják: „ők saját kezükkel épített örökségként kezelik a város minden négyzetcentiméterét, s nem lakói, de büszke polgárai a kerületnek” – emelte ki a kötődések alapjait. A folytatásban elmondta, hogy a kiállítás része az említett örökségnek. Hozzá tette, hogy ebben a sokféleségben, sokszínűségben a közös vonás az, „hogy ez a miénk, a mi közösségünk, a mi Kőbányánk, a mi hétköznapjaink világa, s ettől válik otthonossá, családivá.”
A kiállítást azzal nyitotta meg Weeber Tibor, hogy „méltó helyszínen szép kiállítást sikerült létrehozni, s köszönet mindazoknak, akik részt vettek ebben a közös munkában.”
A folytatásban Takács István, a Kőrösi Kulturális Központ művészeti munkatársa (képünk) mondott el néhány, a kiállításhoz kapcsolódó gondolatot. Tősgyökeres kőbányaiként sokszor rácsodálkozik a változásokra. Egy érdekes esetet idézett. Vasárnaponként többször is látta, hogy a Kada utcai iskolából egy idős bácsi jön ki, s mikor megkérdezte, vajon nyitva van az iskola, vagy valamilyen rendezvény van, azt a választ kapta, hogy egyik sem, csak elmegy kicsit körbe nézni Kőbányán. Takács újra kérdezett, hogy miért? Nem ismeri a kerületet? A válasz ekkor egy invitálás volt, hogy tartson vele, s megmutat neki sok-sok érdekességet. Pl. melyik házban ki lakott, ki építette, tervezte. „Fogalmam sem volt, ki hogy ki az az idős ember, s csak jóval később derült ki, hogy Dausz Gyulával, Kőbánya első historikusával, várostörténészével sétáltam.” – vázolta a múltbeli eseményt.
A történeteket gyerekfejjel nem jegyezte le, a sok-sok festőről, szobrászról, grafikusról szóló történetek elvesztek. A sorsa is másfelé vitte, de jó ideje már annak, hogy visszatért Kőbányára. Az itteni első kiállításrendezés köti őt – sok más mellett – ide is. A történetében szerepelt az is, hogy abban az időben még zsűrizni kellett a kiállításokat, akkor ezt egy Baranyi András nevű festőművész végezte: rendezkedett, válogatott, ez mehet, az nem, azt előre, azt csak oldalra… „Most pedig itt vagyunk, egyesületi formában működnek a kőbányai művészek, gyakoriak a kiállításaik. Ezt a tematikát még a tavasszal beszéltük meg Gál Magdival, mi szerint minden alkotó bemutatja a maga eszközeivel, a saját felfogásában, hogyan látja Kőbányát. A terveink szerint a Szent László Napokon, a Helytörténeti gyűjteményben szerettük volna megvalósítani az ötletet, de ezt keresztülhúzta a március óta tartó pandémia.” – elevenített fel néhány emléket Takács István.
A jelennel kapcsolatban pedig megerősítette Weeber Tibor meglátásait, nevezetesen, hogy a kiállított művek mindegyike szorosan kapcsolódik Kőbánya történetéhez. A kötődéseit pedig mindegyik művész a saját eszközeivel, érzelmeivel, hangulataival érzékeltette. „Számomra nagy élmény és feltöltődés, hogy itt lehetek, remélem, önök is hasonlóképpen éreznek” – ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a kiállítást.
A kiállító művészek:
Berek Lajos, Csáki Gyöngyi, Csomós Zoltán, E. Szabó Margit, Fábián Rózsa, Gábor Béla, Gál Magdolna, Gulyás Katalin, H. Szántay Marianna, Kőhegyi Gyula, Krausz Margit, Küzdi András, Laukó Pál, Oláh Sándor, Orosz Ágoston, Pallagi Béla, Sáfár Pál, Tényi Katalin, T. Varga Hanna†, Zsila Sándor.
A megnyitó hivatalos, ám közvetlen hangulatú hivatalos részét a Fánczi házaspár előadása zárta Elhangzott: G. Bottesini: Elégia című műve
A kiállítás október 21-ig látogatható, javasolt a vasárnapi istentisztelet utáni megtekintés.
Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY