AD-blacklist1

2020
már.
13

A képeken a természet szépsége – egy kiállítás margójára

Írta: Oszvald György

Ped nap kiallitas 005leadNéhány napja írtam arról, hogy március 10-én elmaradt a Kőbányai Pedagógiai Napok (KPN) rendezvénysorozata, s ezzel együtt a kísérő rendezvénynek szánt fotókiállítás megnyitója is. Ugyanakkor szerencsém volt, mert néhány tanuló éppen ottlétemkor érkezett a Bem József Általános Iskolából...

 

 

Az aula homlokfala előtt sorakoztak az installációk, rajtuk sok-sok csodálatos természetfotó. S ez nem véletlen, hiszen a pályázatot elve a KPN tematikája alapján, a környezeti kultúra, az éghajlat változásai, egyszóval a természeti környezetünk kérdéskörre építve hirdették meg.

 

   Ped nap kiallitas 011Többször is elsétáltam a képek előtt, gyönyörködtem a szebbnél szebb alkotásokban, s eközben feltűnt, hogy három pályázó gyakorlatilag egy-egy külön installációt kapott a képeinek. Nem volt kiírva, de nálam ez azt jelentette, hogy ők a győztesek: mindhárman, holtversenyben elsők.

 

   Turai Dániel, 10.D. osztály, Zrínyi Miklós Gimnázium (képünk). Fotóit (5 db) egy különleges látásmód jellemzi: szuperközeli kiemelések rovarokról, a fűszálról lecsöppenni készülő vízcsepp, tájképek kreatív megfogalmazásban, egyedi nézőpontból fényképezve.

 

   Ped nap kiallitas 016Simon Attila, a Kada Mihály Általános Iskola 8. B. osztályos tanulója a tájképeivel aratott, s jutott önálló felülethez 5 db fotójával (bal oldali kép). Talajszint közeli kameraállásból készültek a képei, többnyire az ősz sárgás színvilágát idézve. A perspektíva a látóhatárhoz vezeti a szemet, de mindegyiken van egy „figyelemfelkeltő” elem: egy levél, egy gomba, vagy éppen egy borsószemnyi, de pozíciójával a „rendszerből kilógó” bogyó. Ezek adják a főtémát, uralva az előteret, az élesség rájuk van irányítva, a földút csak a háttér.

 

   Teljes felületet kapott 5 darab fotójának Csorba Flóra, a Bem József Általános Iskola 5. osztályos tanulója.

  Növényfotókat hozott a pályázatra, meglepően egységes szerkesztési elvre építve a képeit. Az uralkodó sík az átló, hol balról, hol jobbról tartva az ellenkező alsó sarokba. Az így felosztott területen ábrázolt témát nagy magabiztossággal egyensúlyozza a fényekkel és az éppen fotózott növény tömegével, színével. Az uralkodó fényforrás a nap, mely többnyire a középpontban helyezkedik el, egy-egy vékony sugara két irányba mutatva osztja felületet a már említett átlós szerkezettel. De olyan megfogalmazást is láthatunk, ahol a jobb felső sarokban csak a nap fénykoronájának elmosódott része látható, egyetlen vékony sugárral, egyensúlyban tartva a bal alsó sarok vörös bogyós növénytömegét. Ebben az a csodás, hogy a bogyókon megcsillanó fények kiadják a napsugár „hiányzó” részét. Az egyik képen egy bravúrt nyugtázhatunk. A már-már alulexponált hatást keltő harangvirág mögül érkező, s a kontúrokat kiemelő ellenfény nagyszerű kompozíció, ráadásul megmarad az átlós szerkezet is.

 

  Ped nap kiallitas 036  Nem véletlenül kérdeztem, hogy Flóra is itt van-e a többiekkel? Igen, velük volt, s meglepetten vette tudomásul, hogy egy rövid interjút kértem tőle. Nekem pedig ez volt a természetes, hiszen ez Flóra első kiállítása.

 

   – A képeid azt jelzik számomra, hogy hosszabb ideje fotózol. Jól gondolom?

   – Igen, úgy négy éve már.

   – Tudatosan választod a természeti témákat, vagy ez csak véletlen, és mindent lefényképezel?

   – Hát, általában a természetet fotózom, ezt jobban szeretem más témánál.

   – Azon gondolkodom, hogy kertes házban vagy panelban laksz…

   – Kertes házban, igen.

   – … mert szerintem a környezet is hat arra, amit lencsevégre kapsz. Így van?

   – Hát, … igen. Ha éppen kinn vagyok az udvaron, nehéz megállni, hogy ne fényképezzek le valamit.

   – Milyen kamerát használsz?

   – Ó, nincs kamerám, csak a telefonommal fotózok.

   – Mi leszel, ha nagy leszel? A képeid alapján természetfotós…

   – Igen! Szeretnék az lenni!

 

Ped nap kiallitas 024A kiállítási lehetőséget kapott tanulók.

 

Iskola megnevezés nélkül: Hatházi-Keresztes Gertrúd 8.; Brunn Vencel 7.; Szaniszló Petra 7.; Paczkó Eszter 6.; Huszár Anna 8.; Kudicska Petra 5.B.; Tóth Laura 5.C.; Mága Zsanett 8.; Virág Anna 8., Krátki Luca 5.C.; Tamás Rovéna 8. osztályos tanulók.

Bem József Általános Iskola: Csorba Flóra 5.; Hosnyánszki Ákos 5.; Vatai Laura 5. osztályos tanulók.

Kada Mihály Általános Iskola: Temesvári Zétény 7.B.; Kürtösi Eszter 5.A.; Palánk Vivien 6.A; Simon Attila, 8.B.; Tóth Márton 6.B. osztályos tanulók.

Zrínyi Miklós Gimnázium: Tóth Barnabás 9.Ny; Turai Dániel 10.D. osztályos tanulók.

 

fotó: 10kerkult.hu/OGY