Szerb zenés-irodalmi előadás a Guttmanhoz teraszon
Varázslatosan szép hátteret ad a Guttmanhoz sörözőnek a Mélytó fölé magasodó panelházak sora. Ugyanakkor nemcsak a tó fodrozódó vizében úszkáló vadkacsák adják az élményt, hanem a szerb zenés-irodalmi előadás is. A programot a Kőbányai Szerb Önkormányzat szervezésében élvezhette a hűséges közönség.
Nem véletlen, hogy hűséges közönséget említek. Történt ugyanis, hogy a kora délután még verőfényes napsütést szép lassan fakószürkévé változtatták az eget beborító felhők. Mire a vendég előadók beszerelték a szükséges technikát, felhúzták a molinókat, szép lassan eleredt az eső. Nem csoda hát, hogy a teraszon addig szórakozók létszáma megcsappant, csak a legkitartóbbak maradtak az esernyők alatt, és élvezték a zenét, a verseket – a szerb nyelv mellett néhány magyarul előadott dallamot is.
A zuhogó eső ellenére Jógáné Szabados Henrietta, a Kőbányai Önkormányzat nemzetiségi referense köszöntötte a lelkes maradókat, a vendégeket, röviden ismertette a Kőbányai Szerb Önkormányzat történetét, majd bemutatta az előadókat, s felkérte Szabó Bogdán, az önkormányzat elnökét, konferálja fel az előadást.
Jógáné Szabados Henrietta
„A mai délután különlegességét a Szerb zene, irodalom, zene, kulturális est és gasztronómia Mélytónál című rendezvény adja. A helyszín választása nem véletlen, már hagyományos, hogy a Guttmanhoz vendéglő teraszán zajlik az előadás, miközben a szerb sör mellett a pljeszkovica (A mi fasírtunkhoz hasonló pogácsát szintén többféle hús felhasználásával készítik, ami általában marhahús, bárány- és sertéshús -a szerk.), a csevap és az egyedi szerb-burger is kapható” – mondta Jógáné.
A szerb önkormányzatról pedig megtudhattuk, hogy 2014-ben alakult Kőbányán, kiemelt feladatának tekinti a hagyományőrzést, azok nyilvános bemutatását, a kapcsolattartást és a kapcsolatok ápolását a Kőbányán élő szerbekkel. Jógáné kiemelte a már 32 éve működő Magyarországi Szerb Színház tevékenységét, ahol is szerb és magyar nyelven tartják a professzionális előadásokat.
Ez jó átkötés volt arra, hogy bemutathassa az est közreműködőit: Matoricz József színműész, Gyorgyev Bránimír színművész és Gergev Rastko tangóharmónika művész. A bemutatás után felkérte Szabó Bogdán elnököt a rendezvény megnyitására (lenti képen középen).
„Örülök annak, hogy már a harmadik alkalommal tudunk egy rendezvényt megtartani, persze, a rossz idő miatt most kevesebben vagyunk, de ettől különleges a mai előadás. Mint ahogy az elmúlt években is volt, versek, különféle műfajú prózák és dalok hangzanak majd fel szerb és magyar nyelven.
balról: Gergev Ratko, Gyorgyev Bránimír, Matoricz József
Az előadás azért is különleges, mert a Magyarországi Szerb Színház egy híres szerb zeneszerzőről, Tozovacról írt egy darabot, mellyel előtte tiszteleg. Néhány szót majd Gyorgyev Bránimír mond róla*. Dalait Matoricz József és Gergev Ratko adják elő.” – nyitotta meg Szabó Bogdán az előadást.
Ahogy a bevezetőben azt ígérték, a vendégeket a már említett szerb különlegességekkel vendégelték meg.
A nagyszerű előadás végére elcsitult az eső. Várhatott volna egy másfél órát…
A cikkhez képgaléria tartozik – ITT
fotó: 10kerkult.hu/OGY
*/ Predrag Živković (1936. január 22.), becenevén Tozovac, az egyik leghíresebb szerb népdalénekes és zeneszerző, kiváló harmonikás és előadóművész is volt, filmekben szerepelt, és számos zenei tévéműsort vezetett. 2021. április 6-án halt meg a COVID-19 okozta nehézségek miatt. A tiszteletére írtunk egy színdarabot, s ennek a dalaiból válogatott számok hangzanak el a mai előadásunkon.