AD-blacklist1

2019
dec.
06

Marika régi-új álmai – Diótörő új köntösben

Írta: Oszvald György

diotoro 2lead2016-ban kezdődött, s a mai napig sikeres Csajkovszkij mesebalettjének a Tutta Forza zenekar és a Kőbányai Sportszövetség összefogásával megalkotott változata. A plakátok tanulsága szerint az idén néhány változás történt…

 

 

 

Tekintettel arra, hogy a 10kerkult.hu az első pillanattól kiemelt figyelmet fordított a produkcióra, telefonon érdeklődtünk az újdonságokról Bakó Rolland karnagytól, Potos Ilona, a Kőbányai sportszövetség elnökétől és a vezető koreográfus Sándor Tímeától.

 

   diotoro 3Bakó Rolland (képünk) elmondta, hogy zeneileg nincs változás, ugyanúgy élőben muzsikálnak, mint azt eddig tették. „Fontos, hogy a látvány és a hang egymás hatását erősítse, hiszen mi nem egy kimondott balettelőadást csináltunk.” – mondta. A látványhoz annyit hozzá tett, hogy egyes jeleneteknél megváltozik a létszám, többen fogják táncolni, mint korábban.

   „Arra mi, zenészek is kíváncsiak vagyunk, milyen lesz az összhatás, de abban már most biztos vagyok, hogy a siker változatlan lesz. Sándor Tímeával és csapatával már több alkalommal dolgoztunk együtt, így nem volt véletlen, hogy ebben a produkcióban is hozzá fordultunk.” – vázolta az előadás zenei vonatkozásait Bakó Rolland.

 

   diotoro 1Potos Ilona a közreműködők változásáról adott információkat.

   „Alapvetően egy nagyon erős, az eddig közreműködő sportegyesületeknek fontos versenysorozat az oka a váltásnak. A lányok, több korcsoportban, számos nemzetközi megmérettetésen, Európa- és világbajnokságon vettek, vesznek részt. Ehhez alapos felkészülésre volt szükség, s ez bizony meghiúsította az elképzeléseinket. Hozzá teszem, a lányok szállították az aranyérmeket, a dobogós helyezéseket. Sőt, az elmúlt közel két hónap alatt a tinédzser lányok a felnőtt versenyeken is kiválóan, minden várakozáson felül teljesítettek.”

   Potos Ilona elmondta azt is, hogy miközben sajnálják, hogy ez az év így jött össze, a másik oldalon ott áll, hogy a Marcipán SE elnyerte az év egyesület címet, közülük került ki az év versenyzője, s az év utánpótlás edzője is. A Biofitt SE pedig tarolt a különféle versenyeken. A rendkívüli terhelés ellenére a Biofitt egy meglepetéssel készül, nem lehetetlen, hogy a 21-ei előadáson láthatók lesznek a színpadon a korábbi jelenetükben.

  

DIOTORO 2dik ea 146

 

   Az előadás a Gloriett Sportegyesület és a Passion Tánciskola növendékeire épül. Erről Sándor Tímea koreográfust kérdeztük.

 

   – Az elmúlt években a helyi fitness és RG-s egyesületek mintegy negyven gyereket vonultattak fel az előadásban. Változik-e ehhez képest a mostani létszám?

   – Mindenképpen. A Gloriett SE-től csak én hozok 58 gyereket, lévén, hogy a XVIII. kerületi Sportegyesület Táncszakosztályának vezetője vagyok, Soós Viki pedig 14 lányt ad a rózsakeringő betéthez.

   – Mit változtat a megnövekedett létszám a koreográfiákban?

   – Nem szeretnék sokat elárulni, de az biztos, hogy a korábban három fővel futó egér-katona harcnál most tömegjelenet lesz, így kivettük a háttér diavetítést. Az eredeti balett része a Grand pas de deux, ezt csak egyszer táncolták, most újra színre állítottam. Soós Viki táncolja majd a Spirit Dance Company más darabjaiban is partner férfi táncosunkkal, Ungi Dávid Krisztiánnal.

   DIOTORO 2dik ea 815

 

   Sándor Tímea elmondta azt is, hogy az előadást a klasszikus balett irányába tolta el, nem a fittneszes vonalat követi. Abban viszont bízik, hogy ez a látványban, az élményben ugyanolyan hatást ad majd, mint a korábbi előadások.  

  

   Marika zenébe, táncba öntött álmait két előadásban, december 14-én és 21-én, mindkét alkalommal délelőtt 11:00 órai kezdettel láthatják az érdeklődők a Kőrösi Kulturális Központ színpadán. (1105 Budapest, Szent László tér 7-14.)

 

Jegyár: 1500 Ft

Online jegyvásárlás: ITT

 

fotó: 10kerkult.hu/archív – a 2016-os előadás képei


Diótörő színlap

 

Zene: Tutta Forza Zenekar, vezényel: Bakó Roland

Koreográfia: Sándor Tímea és Soós Viktória

Mese-mesélő: Olasz Etelka

Marika szerepében: Burghardt Petra

A nagy Pas de deux táncosai: Soós Viktória (Spirit Dance Company) és Ungi Dávid Krisztián (Közép-Európa Táncszínház)

Tánciskolák: A Gloriett Sportegyesület (Sándor Tímea) és a Passion Tánciskola (Soós Viktória)