AD-blacklist1

2022
ápr.
03

Kőbányáról indultak a zeneművészek

Írta: Oszvald György

Duna SzZkr 083 leadNagy sikerrel fejeződött be a Duna Szimfonikus Zenekar Kőbányáról indultunk című koncertje három, a Tutta Forza Zenekar szólistájával. Takács Dorottya, Könyves-Tóth Mihály és Renczés Balázs produkcióját többszöri visszatapsolással jutalmazta a közönség, s hasonló ováció fogadta a zenekart is.

  

 

   Hogy a Duna Szimfonikus Zenekar mi módon, milyen kapcsolatok révén került Kőbányára, arról a március 25-ei koncertet beharangozó cikkemben írtam. Az sem véletlen, hogy a hangversenyt Zelinka Tamás, a Parlando zenepedagógiai folyóirat – immár több, mint 40 éve – szerkesztője konferálta.

  

   Duna SzZkr 068„Talán azért kértek fel, hogy én konferáljam a műsort, mert valószínű, hogy az életrajzomból kiderítették, hogy még az 1950-es éveken és az 1960-as évek elején, az V. számú Fővárosi Körzeti zeneiskolában tanultam zongorázni, melynek a központja itt a Szent László Gimnáziumban volt. Arról már nem is beszélve, hogy 22 évet keresztül az Újhegyi lakótelepen laktam, tehát életem jelentős része Kőbányához kötődik.”  - mondta Zelinka Tamás (képünk).

 

   A koncert felvezetőjében röviden ismertette, hogyan lelt Kőbányán otthonra a zenekar, s milyen célokat tűzött ki maga elé. Ebből kiemelném a legfontosabbat, ti.: „minél több találkozása legyen Kőbánya zeneszerető barátaival”, s mellyel ez a hangverseny már bizonyító erejű. Ezután szólt az első részben elhangzó darabokról és szólistákról.

 

   A bevezető után a zenekar tagjai elfoglalták helyüket, a koncertmester megadta a hangoláshoz szükséges A-hangot. Elcsendesült a zenekar, a fények beálltak a koncert megkívánta erősségre, s abban a pillanatban, ahogy Szennai Kálmán, az Operaház karmestere a pódiumra lépett, felcsendült a taps.

 

   A koncert első fele a klasszikus, preklasszikus időszakot idézte meg Mozart: Varázsfuvola nyitányával, majd Takács Dorottya fuvolaművész Saverio Mercadante: e-moll fuvolaversenyének első tételét adta elő, a félidő Haydn: esz-dur trombitaversenyével zárult, a szólista Könyves Tóth Mihály trombitaművész volt.

 

   Takács Dorottya

  

   – Néhány éve beszélgettünk, s azóta az a kép él bennem, hogy két lehetőség között vacilláltál: matematika szakra jelentkezz egyetemre, vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, fuvola szakára. Hogyan döntöttél akkor?

   Duna SzZkr 155– A zeneakadémiára jelentkeztem, most negyedikes vagyok, és nemsokára lesz a diplomakoncertem. Úgy vélem, jó döntés volt, egyre több a felkérés, különféle rendezvényeken játszom különféle formációkkal, énekesekkel, kamarazenekarokban, előfordul másodállásos munka is, ilyenkor többnyire hangtechnikai dolgokkal foglalkozom. Élvezem ezt, és most a fuvolának van abszolút elsőbbsége.

   – A matekról teljesen lemondtál?

   – Nem, de a terveimben szerepel, hogy később elvégzem.

   – Kőbányán sokszor láttalak, hallottalak már szólistaként, és igaz, hogy Szklenár Ferenc a kisebb zenekarok közé sorolta a Duna szimfonikusokat, mégis csak más egy ilyen zenekarral a hátad mögött, mint a fúvósokkal. Gondolok itt a Tutta Forzára. Hogyan látod, hogyan éled meg a különbséget? Hogy érzed, elfogadott, befogadott a tenekar?

   – Ó, hát nagyon sok eltérés van. Itt egészen más a viszony köztem és a zenekar között, úgy érzem, fel kell nőni ehhez a feladathoz. Misu (Könyves-Tóth Mihály -a szerk.) és Balázs (Renczés Balázs -a szerk.) már régebben végeztek, kész művészek, számtalan előadáson, versenyen vettek már részt nagyzenekari háttérrel. Most hárman vagyunk szólisták, s köztük is meg kell álljam a helyem, és ez is más szerepkör. Óriási dolognak tartom, hogy egy professzionális zenekarral játszhatok. Éppen a koncert előtti napon beszélgettem egy zenész ismerősömmel, s azt mondta, hogy ilyen lehetőség eddig nem volt az életében. Tisztában vagyok vele, hogy nekem ez nagyon korán, a karrierem kezdetén megadatott; ez egy kihívás, s igyekszem ezt szem előtt tartani.

   Az pedig külön szerencse, hogy a karmesterünk, Szennai Kálmán, nagyon figyelmes, kedves, nagyon segítőkész. Az pedig jól mutatja az elfogadásomat, hogy Szennai Ferenc felkért, a zenekarban is játsszak, üljek be a fuvolások közé.

   – Akkor zenekari tag is vagy?

   – Nem, bárcsak hívnának többet és többször is játszani, most csak erre a koncertre szólt a felkérés. Nagyon jó volt velük, egy nagyon jó társaságba csöppentem, s ez a szólista szerepkörben is nagy segítség volt nekem.

   – Mennyit készültél, egyáltalán mikor kezdtet tanulni ezt a darabot?

   – Hát, nehéz dolgom van, volt, mert egy fél éve kezdetem el ezzel foglalkozni; ez a koncert lesz a fuvolaverseny első megfürdetése. És az is ide tartozik, hogy csak az első tételt játszottam el.

   – Izgultál?

   – Igen, minden fellépés előtt izgulok.

 

   Könyves-Tóth Mihály

 

   – Egy professzionális zenekar szólistája voltál, de azt is tudják a zenebarátok, hogy a Tutta Forza Zenakar – amely alapjában amatőr fúvószenekar, és ezzel nem akarok minőségi különbséget tenni – hangversenyein is sokat játszottál már szólót. Mitől más, vagy különbözik-e a játékod?

   – Igen, egy szimfonikus zenekar egészen más. A zenekarok összetétele eleve meghatároz egy hangzást. A sok fúvós – kevés vonós másként szól, mint egy teljes nagyzenekar. Másfajta élményt ad. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elhangzott darabot már sokszor játszottam szimfonikus zenekarral is. Az akadémián a vizsgaelőadáson csak zongorakísérettel játszottam, s az első nagyzenekaros fellépésemen nagyon izgultam. Azt hittem, nehéz dolgom lesz, de meglepetésemre, sokkal könnyebb volt játszani. A zenekarnak van egy testes hangzása a szólista mögött, és ez növeli az önbizalmat, a bátorságot.

   Duna SzZkr 185Mit tapasztaltál, hogyan fogadott el, befogadott-e a Duna Szimfonikus Zenekar, mint trombitaművész?

   – Úgy érzem, teljes mértékben támogatnak, figyelnek rám. Persze, az is igaz, hogy akkor működik jól ez a felállás, ha a szólista is figyel a zenekarra, nincs alá-fölérendeltségi viszony kettőnk között.

   – Egy hosszú, napi gyakoriságú és intenzív próbaidőszak előzte meg a koncertet. Az Operában van a munkahelyed, ott is vannak próbák. Hogyan tudtad összeegyeztetni a két elfoglaltságot?

– Hát…, nem volt egyszerű. Majdnem úgy lett, hogy csak egy próbára tudok eljönni; be voltam osztva több délelőttre is, de sikerült átrendezni a programot. Gondolj bele, este tíz órakor még a Hunyadit játszottam az Operában, ma délelőtt pedig Haydnt próbálok. Zenekarban fújni, és szólót játszani más nagyon, s erre azért át kell állni. Az is nehezíti a dolgomat, hogy az operában egy más építésű trombitával játszom, másként fekszik fel a szájra, s ehhez a változáshoz is alkalmazkodni kell.

   – Most milyen trombitával játszottál?

   – Többféle trombitám is van, most azzal játszottam, ez egy esz-trombita, ezzel fújtam az összes versenyen és a koncerteken, ahol ez a Haydn darab volt műsoron. Hadd mondjam el, annak ellenére, hogy nekem kellett egy kicsit szervezkedni, hogy egész héten próbálhattam, nagyon örülök ennek a koncertnek. Hiszen hosszú idő kimaradt a covidos veszélyek miatt, s ugyan a németországi sikerem után voltak meghívásaim, szerettem is ezeket az operai munkám mellett, de mire igazán felfuthatott volna a szóló-karrierem, bejött a Covid. Remélem, hogy helyre áll a covid előtti rend, és sok alkalmam lesz a hasonló szólista fellépésekre is.

  

Duna SzZkr 350

  A Duna Szimfonikus zenekar

 

   A hangverseny második része a romantikáról szólt. Elsőként Renczés Balázs csellóművész lépett színpadra. Csajkovszkij: Változatok egy rokokó témára, op. 33 szerzeményét adta elő, majd a zenekar szintén Csajkovszkijt játszott. A műsoron a Rómeó és Júlia fantázianyitány hangzott el.

 

   Renczés Balázs

 

   – Emlékezetem szerint négy éve annak, hogy a Kőrösi Kulturális Központ belső kertjében léptél fel szólistaként a Tutta Forza Zenekar Nyáresti koncertjén. Akkor kis gondot okozott, hogy nem a saját hangszereden játszottál. Most mivel muzsikálsz?

   – Ez most a sajátom, és néhány hete esett át egy nagyobb volumenű felújításon. Mondom ezt azért, mert bár ez az én hangszerem, immár 2008 óta – Héjja János csellóspecialista hangszerkészítő mester kimondottan nekem készítette –, mégis egy kicsit szokni kell a változásokat. Többször is előfordult, hogy nem hoztam haza a csellómat, elég drága mulatság külön fizetni a szállításért, így kölcsön kellett kérnem. De mostanság egyre ritkábban válok meg a hangszeremtől.

   Duna SzZkr 280Hadd jegyezzem meg, hogy ezzel párhuzamban egyre többet vagy itthon. Szándékosan?

   – Nem, más okai vannak, így alakult, s persze jó itthon lenni. Arról, hogy a jövőben mi lesz, egyelőre fogalmam sincs.

   – Volt egy különleges fellépésed nemrég. Dávid Krisztina csellóművész, mestertanár összegyűjtötte az elmúlt tíz év kiemelkedő, és már nemzetközi hírnevet szerzett, és a jelen legkiválóbb tanítványait, köztük téged is. Hogy érezted magad?

   – Hát, az egy nagyon hangulatos koncert volt, különleges élményt jelentett, hogy a fiatal tanítványok mellet együtt játszhattam Braun Mártonnal.

   – Milyen élményeid, benyomásaid vannak a mostani koncertről? Hogyan élted meg a próbákat, az előadást egy profi zenekarral? Hogyan szolgálnak ki, hogyan fogadnak el, mint szólistát?

   – Ebben mindig van egy extra idegesség. A tényt, hogy egy számomra új zenekarral, de a kollégáimmal, a kollégáim előtt játszom, úgy élem meg, hogy az jár a fejemben, vajon ők mit gondolnak arról, amit én mutatok. Mert az én munkám, amit én játszom, független attól, hogy zenekarral vagy például zongorakísérettel adom elő. Mégis a végeredmény egy közös előadás.

   – Kinek kire kell figyelni, ha te szólista vagy. A zenekarra? A karmestere? Vagy te játszod a magadét, és igazodjanak hozzád?

   – Hűha! … Ez egy kicsit oda-vissza működik. A darabban vannak bizonyos pontok, ahol én figyelek, és általában igaz, hogy én szeretek a karmesterre figyelni, hiszen ő tartja egyben a zenekart. Úgy tekintek erre a szereposztásra, mármint hogy zenekar-szólista, hogy ez kamarazene köztem és a zenekar között, és a darabnak együtt kell szólnia. Fontos, hogy ez a fajta kommunikáció meg legyen. Van, hogy rábízom magam a karmesterre, hogy majd ő hozza a zenekart hozzám, de ez a közös munka bizonyos esetekben jobban működik, ha egy kadencia után én jelzem, mikor lépjen be a zenekar.

   – Ámulva figyeltem az előadásodban a döbbenetesen virtuóz „szóló a szólóban” részeket. Mennyi ezekben az improvizáció? Kérdem, mert itt ténylegesen is csak a cselló szól.

   – Nincs improvizáció. Ez mind Csajkovszkij, hangról hangra azt játszom, amit ő írt. Hmmm… ez mind Csajkovszkij érdeme, nem az enyém. Az viszont igaz, főleg egy kadenciánál, hogy az kevés, ha csak kottahűen lejátszom. Ott megvan az a szabadságom, hogy az én gondolataim, érzéseim megjelennek az előadásban.

  

Duna SzZkr 368

 

   A koncert óriási sikerrel zárult, minden produkció után gyorsan kialakult a vastaps, a nézőteret majdnem teljesen megtöltő lelkes közönség a szólistákat többször is visszatapsolta, s a zenekar sem úszta meg a háromszori felállást, természetesen a karmesterrel együtt (kár, hogy ráadás szám nem volt.)

  

      Az előadás a Kőbányáról indultam címet viselte. A jelenlévők, s általuk sok-sok ember megtapasztalhatta, hogy a kőbányai start után a jelen szólóbravúrjai bizonyítottan egy fényes karriert jeleznek. Kívánom, hogy ez az egyedülálló, „nagyon hazai” koncert néhány év múlva a Kőbányára érkeztem címet viselhesse, és Zelinka Tamásnak majd gondot okozzon, hogy a sok-sok sikerből melyeket emelje ki!

 

   cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

   fotó: 10kerkult.hu/OGY