AD-blacklist1

2020
nov.
30

Táncház a covid-vírus árnyékában

Írta: Oszvald György

SRB Balkan leadKülönleges körülmények között zajlott le a legutóbbi délszláv és balkáni táncház a Kőrösi Kulturális Központban október 24-én. A Zora és a Nevetek zenekarok muzsikájára mintegy ötven-hatvan érdeklődő ropta a táncot.

 

 

 

Szó se róla, a koronavírus járvány miatti korlátozások többek merszét elvették a nagyobb közösségben való megjelenéstől, szórakozástól. Így sem panaszkodhatott azonban főszervező, a Kőbányai Szerb Önkormányzat: mintegy 50-60 fő ropta a táncot.

   

SRB Nevetek

  A Nevetek zenekar

 

   A program követte a hagyományokat: a két zenekar felváltva „húzta” a talapalávalót, majd az első szünetben, egy kis pihenő apropóján megérkezett a már hagyományos „burek-vacsora”. A sonkás, túrós töltésű csemege pillanatok alatt elfogyott.

   A műsort a Nevetek zenekar kezdte. Igényes, a sokszínű délvidéki, balkáni tájegységek muzsikáját inkább koncertszerűen, mint a szokásos táncházi fordulatokkal mutatták be. Mondanom sem kell, ez semmit sem változtatott a jelenlévők táncolni akarásán.

 

   „Az együttes 2019-ben kezdett formálódni a budapesti balkán-táncházas baráti körből. Életünket hosszú évtizedek óta áthatja a balkáni zene és tánc szeretete. Addig-addig kerülgettük az általunk tisztelt zenész barátainkat és a hangszereket, míg egyszer úgy döntöttünk, hogy mi is játszani fogunk a magunk szórakoztatására. Repertoárunkban főleg azok a zenék szerepelnek, amelyekre táncolni is szeretünk: többek között macedón, szerb, görög, bolgár, horvát tájegységekről válogattuk ki a kedvenceinket. Hiszünk benne, hogy táncolni és zenélni jó. Életünk szerves része a tánc, a zene és a mulatság. Számunkra minden tánccal, zenével töltött nap ünnepnap.” – mondják magukról a honlapjukon is elérhető ismertetőben.

 

   SRB Balkan tanchaz 320xA Nevetek programja után a Zora együttes – egy gyors átállást követően – éppen csak elkezdte a zenélést, mikor a biztonsági szolgálat a covid-vírus miatti előírások betartására szólította fel a táncolókat. Azaz, a védőmaszkot a szájuk elé kellett húzniuk (képünk). Megtették, bár többen is szóvá tették a kérés abszurditását.

 

    SRB ZoraTalán egy picit esett a hangulat, de a Zora egy bravúros húzással, nevezetesen egy jól kiválasztott, lendületes zeneszám hosszas improvizálásával segített a „maszkabál” jellegű külsőségeken átlendíteni a táncolókat.

 

    A Zora zenekar (képünk) névleg 1997-ben alakult, hiszen tagjai már korábban is együtt zenéltek, de önálló név híján csak különböző táncegyüttesek kísérő-zenekaraként aposztrofálták. Ezt megunva az együttes tagjai 1997. november 28-án a Balkán hangja című rendezvényen a Zora zenekar nevet adták maguknak.


    SRB Balkan tanchaz 378x

 

   A zenekar azóta is számos táncegyüttest kísért és kísér a mai napig is, valamint önálló koncertekkel lép fel, táncházakat tart, illetve különböző rendezvényeken (pl.: bálok, lakodalmak, stb.) gondoskodik a zenés, jó hangulat meglétéről.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik -  ITT       

Fotó: 10kkerkult.hu/OGY