AD-blacklist1

2019
dec.
27

Ifjúsági hangverseny a Müpában

Írta: szerk

xMüpa 2019 10 leadImmár harmadik alkalommal lépett fel a Kroó Szimfonikus Zenekar a Müpa Családi és Ifjúsági hangversenyek sorozatában a Fesztivál Színház színpadán 2019. december 2-án. A koncertről Füzesséryné Dudás Eszter küldött beszámolót szerkesztőségünknek.

  

 

Első alkalommal a Zene Világnapja alkalmából – a Kodály-év kapcsán ünnepi műsorral – szerepeltek 2017-ben, majd 2018-ban Állati zenék címmel játszottak olyan remekműveket, melyekben különböző állatokat, állatfajtákat jelenítettek meg barokk és romantikus szerzők.

 

xMüpa 2019 10 650 

  Az idén Állati zenék 2. címmel adtak újabb nagy sikerű hangversenyt törzsközönségük, valamint a Müpa partneriskolái számára. A rendezvény műsorának alapját a Kroó Szimfonikus Zenekar 2019 tavaszán előadott Orosz est című programja adta, melyből december 2-án Szergej Szergejevics Prokofjev: Péter és a farkas című művét játszották, majd Alekszandr Porfirjevics Borogyin: Polovec táncokat az Igor herceg című operából. Narrátorként közreműködött Gál Anna, a Szent László Gimnázium végzős diákja (a fenti képen bal szélen).

 

   A Kroó Szimfonikus Zenekarban közreműködtek a Kroó AMI művésztanárai: Bordás Eszter, Füzesséryné Dudás Eszter, Mindszenti Annamária, Rábai Benedek – hegedű; Babay Béla – brácsa; Hagiwara Riku, Kührner Krisztina – gordonka; Fánczi Gábor – nagybőgő; Kovács Eszter – fuvola; Pintér László Zsolt – oboa; Héja László – klarinét; Wehner Márton – fagott; Bakó Gergely – trombita; Kristóf Ádám – kürt; Kovács Bernadett – zongora. Együttesvezető: Füzesséryné Dudás Eszter. Vezényelt: Füzesséry Attila.

 

   A Kroó Szimfónikus Zenekar tagjai: Agárdi Balázs, Baffia Borka, Balogh Dóra, Báró Lili, Borsos-Szabó Ábris Dávid, Cseh Péter, Czine Orsolya, Deák Bence, dr. Fabinyi Zsolt, Farkas Balázs, Földesi Tamás, Geszler János, Guan Jun Cheng, Gutyán Krisztián, Gyúró András, Hadházi Tamara, Helembai Ádám, Ispán Adél, Jakab Rita, Kállai Roland, Kecskeméti Laura, Kiri László, Kiss Anna, Kótai Katalin, Kovács Dániel, Lampert Gábor, Liu Veronika, Ormos-Szilágyi Bence, Pesek Kristóf, Potoschi Bernadett, Shaoyan Chen, Szabó Noémi, Szakay Mirtill, Torda Ábel, Tóth Evelin, Tóth Szonja Laura, Tőtős Tamás, Varga Tünde Katalin.

 

   xMüpa 2019 3aA hangverseny során a műveket ismertette, és zenetörténeti érdekességekkel színesítette az előadást Mácsai János, zenetörténész (képünk).

   A zenetörténeti ismertetők alatt Halmi Gabriella gobelinművész munkáiból vetítettek képeket a Péter és a farkas című kompozíció kapcsán.

 

   Müpa 2019 13A koncerthez kapcsolódó Lecsengető című programban is Mácsai János moderálta a közönséget, ahol a fellépők interjúvolásával betekintést kaphattak az érdeklődők a kulisszatitkokba, valamint a felkészülési időszak folyamatába.

   A Kroó Szimfonikus Zenekar és a Kroó Ifjúsági Zenekar 2019 decemberében még két prominens kőbányai eseményen vett részt, ahol törzsközönségük számos tagjai velük tartottak, valamint lehetőséget kaptak arra, hogy újabb különböző társadalmi rétegeket is megszólíthassanak az adventi időszak kapcsán.

 

szöveg. Füzesséryné Dudás Eszter

kép: Kiss Nikolett - további fotók  IDE  kattintva nézhetők meg.