Nixon és az új gitár

A Debreceni Egyetem gitárzenekarával turnézott Görögországban Ujhelyi Nikolett július 6-9. között. Eközben részt vett a Palaio Faliro II. Nemzetközi Gitárversenyen Athénban, ahol korcsoportjában első díjat nyert. Néhány napja erről, tanulmányairól, álmairól beszélgettünk a fiatal gitárossal.

„ISKOLÁNK SIKERE NEMZETKÖZI GITÁRVERSENYEN!
2012. július 9. Nemzetközi Gitárverseny: Háda Tímea tanárnő növendéke, Ujhelyi Nikolett, a második korcsoportban 1. helyezést ért el! Nyereménye egy gyönyörű gitár. Tanárnak és növendéknek, szeretettel gratulálunk!”

   Ezt a rövid hírt olvastuk a Kroó György Zeneiskola FaceBook oldalán, s a 10kerkult.hu azonnal keresni kezdte a győztest. Ebben Háda Tímea volt segítségünkre, s nagyon rövid idő elteltével már Ujhelyi Nikolett otthonában készült az interjú.

Harminc-negyven éve a gitártanulás egyik fő motivációja az akkor éppen aranykorát élő és gombamód szaporodó rock zene – beat zene volt a becsületes neve anno – és rock zenekarok voltak. Levelekben, fotókon terjedtek az akkordok fogástáblái…

   A zeneiskolában valami egészen mást tanulok; nem az akkordozást, nem a rock zenét, nem azt, hogy lekísérek egy dalt. Klasszikus gitárt tanulok, elsősorban szóló műveket játszom. Ez egy teljesen más világ.

Nem kétlem, csak egy lehetséges okot kívántam bemutatni – ifjú korom és személyes tapasztalataim alapján –, hogy ki miért kezd gitározni. Persze, itt a kérdés, miért éppen a gitárt választottad?

   Eredetileg furulyázni kezdtem, zenei tagozatos általános iskolába jártam, s ez ott alaphangszer volt. Őszintén szólva, tetszett, de a tanárom, lévén oboa szakos, azt akarta, hogy álljak át, s kövessem a nővéremet. De neki nem tetszett az oboa, én is idegenkedtem tőle, már azon gondolkoztam, az egész zenetanulást abbahagyom. De egy volt tanárnőmnek, akit nagyon szerettem, egy délutáni beszélgetésen úgy hirtelen, minden előzmény nélkül kiböktem, valójában gitározni szeretnék. Magam sem tudom, miért? Később ezt elmondtam anyának is, ő bement a zeneiskolába, hogy van-e még lehetőség hangszert váltani, s szerencsém volt, a gitár tanszakon pont még egy hely kiadó volt. No, így kezdtem gitározni, volt egy aranyos tanárnőm, aki nagyon megszerettette velem ezt a hangszert. Abban az időben szerepeltem az első országos gitárversenyen, harmadik lettem, s ez nagyot dobott a hozzáállásomon.

Hány éve volt az „abban az időben?”

   Öt évvel ezelőtt történt mindez. Ez a hatodik éve, hogy gitározom. Igazság szerint viszont hetedikes vagyok, mert korábban egy év alatt kettőt végeztem el. Ez még Pécsen történt, onnan költöztünk Budapestre.

No, ez új információ, meg is leptél vele; a kérdés ismét az, mikor?

   Tavaly augusztusban. Anya itt kapott állást. A történethez tartozik, hogy éppen akkor voltam hullámvölgyben, mert a régi tanár nénimet egy új váltotta fel, s vele nem volt olyan igazi tanár-növendék viszonyom. Arra gondoltam, hogy ez egy jel, költözöm is, új város, ki tudja, mi lesz, abba kellene hagynom az egészet…

A jelek szerint ez teljesen megváltozott…

   A legnagyobb örömömre, igen, így történt! Nagyon hálás vagyok anyukámnak és a pótapukámnak is, hogy a sarkukra álltak, nem hagyták, hogy abbahagyjam, s inkább biztattak, támogattak. Zeneiskolát kerestek nekem, s bár nem elsőre, de végül a Kroó György zeneiskolában kötöttem ki októberben. A mostani gitártanárommal, Háda Tímeával szinte azonnal egymásra találtunk. Az elmúlt egy év közös munkája során bepótoltam mindent, ami a pécsi, durván két év alatt kimaradt az életemből. Újra beindultak a versenyek, s ő vitt be a debreceni egyetem gitár tanszakának a zenekarába is. Ezt a zenekart hívták meg Athénba, s velük kerültem oda, a fesztiválra, egyúttal a versenyre is.

Álljunk meg egy pillanatra, hadd összegezzek! Egy fiatal pécsi leányzó Pécsről Budapestre kerül, a kőbányai zeneiskolában folytatja az előző lakhelyén elkezdett gitártanulmányait, de hivatalosan is egy debreceni gitárzenekar tagja. Velük utazik Görögországba, ahol a fesztiválon benevez az egyéni gitárversenybe. Kacskaringós, de világos képlet. Mit jelent azonban a híradásban jelölt a második korcsoport kitétel? Kikkel versenyeztél?

    Ez életkori beosztás, és itt három korcsoport volt. Az első eset, hogy nem estem át az idősebbek közé, így a második, mondhatjuk a középső korosztályban indultam, a 13-17évesek között. 

Szabad még megkérdezni az életkorod?

   Hát persze! Nemsokára tizenhét leszek.

Mit tartottál a legnehezebbnek, mikor elkezdtél gitározni? Nem volt sok a húr? Pengetőt használtál a kezdetektől vagy az ujjakkal pengettél?    

   Nemigen jutottak eszembe ilyen dolgok. Kezembe vettem, s úgy egyből rá is állt. Persze, az eléggé kiterjedt családomban sokan gitároznak valamilyen szinten, de 48 unokatestvérből 28 biztosan fogott már gitárt a kezében. Vannak olyan unokatesós összejöveteleink, ahol buli van meg tábortűz, s 15 gitáros a tűz mellett. Kis korom óta ebben élek, ha innen nézzük, a gitár a természetes közegem része. Egyébként nem pengetővel játszom, a körmöm a hangszerem része, azaz, csak ujjal pengetek. A jobb kezemen például külön erre a célra építtettem zselés körmöt.

Sokat gyakorolsz?

   Az attól függ, hogy a pesterzsébeti Kossuth Lajos Kéttannyelvű Gimnáziumban, ahol most voltam tizenegyedikes, hogyan alakul az elfoglaltságom. Nehéz gimi, nehéz tagozattal; a legtöbb tantárgyat németül tanuljuk. De naponta minimum másfél-két óra, az megvan. Elég komolyan gondolom a jövőmet. Amikor elkezdtem a zeneiskolában tanulni, azt hittem, hogy majd akkordozni fogok és népszerű dalokat játszani. De egészen másként alakult, megszerettem ezt a zenét, s ma már egészen másként gondolom az életem.

Hogyan?

   Hát, ez egyszerű! Ezen a pályán képzelem el magamat, szeretnék nagyon komolyan csak a gitározással foglalkozni. Szívesen tanítanék gyerekeket is gitározni, persze csak miután körbeutaztam a világot a hangszeremmel! Két évvel ez előtt, még nem voltam ennyire biztos benne, hogy gitározni akarok, ezért sem mentem „konziba”, hanem folytattam a tanulást zeneiskolában.

Van valami megrázó koncert élményed? Húrszakadás vagy hasonló dolog, ahol bravúrkodni kell, hogy ne szakadjon félbe az előadás.

    Nem, szerencsére, ilyen még nem fordult elő. Amikor a színpadon vagyok, nagyon koncentrálok, teljesen kizárom a külvilágot. Mondjuk egy húrszakadást azért biztosan észrevennék… Olyan viszont már volt, hogy két szám között elhangolódott a hangszer. De ez nem valami extrém eset. Ilyenkor nyugodtan lehet hangolni, s jöhet a következő szám. Vagy van olyan darab, ahol a húrt szándékosan át kell hangolni. Ha ennek vége van, vissza kell rakni az eredeti hangolást. No, itt előfordult, hogy elfelejtettem a visszahangolást, de még időben szóltak, s megúsztam a bajt. Főleg a kezdetekben fordult elő, hogy lecsúszott a cipőm a lábzsámolyról vagy leesett a combomról a csúszásgátló gumilap. Szerencsére, ezeket baj nélkül megúsztam, mostanra pedig volt már elég versenyem, előadásom, hogy ilyen apróbb dolgokat kezelni tudjak.

Van valaki a családban, aki gyűjti a rólad megjelent írásokat, fotókat és egyéb relikviákat?

   Hát, az okleveleket elrakom egy mappába, ennyi, ezeket anya gyűjti egy helyen.

Egy fiatal lány Budapestre költözik, új környezet, új hatások. Nehéz-e beilleszkedni, barátokat találni, velük szórakozni, bulizni? Illetve, a másik oldala a kérdésnek, hogyan fogadtak az új emberek?

   Hát, hál’ istennek, mindenki nagy szeretettel fogadott, s ez megkönnyítette a dolgomat. Néhány esetre emlékszem, amikor mondták, gratulálunk, jól játszottál és megkérdezték, hogy-hogy nem láttunk még, nem hallottunk, honnan jöttél? Ez természetes, kedves érdeklődés volt, jól esett. Akár a gimiben, akár a zeneiskolában nézem, nagyon gyorsan és simán ment a beilleszkedésem. Majd hogy nem azt mondom, ez így volt megírva, ez elő volt nekem írva, hogy ide kell költöznöm.

Mutattál egy karkötőt, rajta egy névvel. Hoztad magaddal a beceneved vagy már itt alakult ki?

   Igen, a Nixon. Elég régen így neveznek, jött velem és egy kellemes emlék is kötődik hozzá. Szeretem, jobban, mintha Nikiznének.

Említetted, sok versenyen vettél már részt. Ennek van egy érdekes oldala. Vannak zenészek, akik kiválóak ugyan, de megelégszenek a zenekari szerepléssel, s vannak, akik szólistaként is karriert építenek. Nálad melyik a fontosabb? A közösség vagy a szólista lét?

   Amióta gitározom, igazából csak szólistaként játszottam. Nemrégtől van az, amit már mondtam, hogy a debreceni egyetem zenekarában játszom, Adrovicz István tanár úr, zenekar vezető keze alatt. Ez két újdonságot is jelentett számomra. Az egyik a kamarazenélés, a másik a nagyzenekari részvétel. Ez utóbbi egyenesen katarzis élmény nekem. Az, hogy huszonegy gitáros együtt játszik, hogy támaszkodhatnak egymásra, hogy négy szólam egyszerre hangzik fel, az valami döbbenetes! Jó ez, jó ezt is megtanulni, hogyan lehet és kell egymásra figyelni, de az elsődleges továbbra is a szóló előadás marad.

Javaslom, kanyarodjunk vissza az elejére! Ez volt az első nemzetközi versenyed?

  Igen, először játszottam külföldön.

Izgultál?

  Nagyon! Azt hittem, mint rutinos versenyző, nem lesz lámpalázam. De nem így történt… Nem csak a verseny miatt. Amikor itthon van fellépésem és anya ott van, akkor mindig nyugodt vagyok. Most telefonon nyugtatgatott, a hiányt pedig a tanárnőm pótolta. Nagyon jó, hogy olyan tanárom van, aki képes erre. (képünkön balra Háda Tímea tanárnő)

Mintha a barátnőd lenne…

   Igen, ez így van, Nekem nagyon fontos, hogy ne csak szakmailag legyen jó és ösztönözzön valaki, hanem emberileg is közel álljon hozzám. És, hogy folytassam, az izgulás másik oka az volt, hogy először hallott szólóban játszani az egyetem tanszak vezetője. A véleménye pedig nagyon fontos számomra, hiszen két év múlva hozzájuk készülök egyetemre.

Hát arról, aki nemzetközi versenyt nyer, nemigen lehet rossz véleménnyel senki…

  Jó, jó, de akkor még nem tudtam, hogy nyerni fogok. És izgultam. De csak annyira, hogy meg ne ártson…

A versenyen sorsolták a sorrendet?

   Igen, és amikor a műsort összeállították, nem is vették külön a korcsoportokat. Ezt nem tudom, hogyan csinálták, de jó volt. És az is jó volt, hogy nem kellett sokáig várnom, a  harmadik volt a programom. Nem szeretek várakozni, felkészültem, tudom, hogy a maximumot akarom kiadni magamból, akkor mire várjak? Nem lesz jobb! Minél előbb túl lenni a fellépésen, s utána a lazítás. Ezt jobban szeretem.

Hogyan választottad ki a versenyszámokat?

   Korábban az országos versenyekre készen volt már hat darabom, ezeket Timi választotta ki nekem. Az athéni versenyre már ezek közül én neveztem ki a két kedvencemet. Egy reneszánsz darabot és egy Giuliani variációkat játszottam a műsoromban.

Mikor volt a verseny?

   Délután. Ez annyiból „nem esett jól”, hogy a többiek éppen aznap mentek egy tengerparti kirándulásra. Nekem ez kimaradt, de utólag azt mondom, valamit valamiért… Megérte.

Várt valaki a színpad mögött, mikor végeztél?

   Igen, a tanárnőm, Timi. Ebben az egy évben minden versenyemen ő volt velem, ő az első, aki a produkció után vagy megölel vagy a nyakamba ugrik vagy csak nyugtat, hogy jól van, nem volt rossz. Ismerem már a jelrendszerét, s ebből tudom, milyen teljesítményt nyújtottam.

Athénban mit kellett dekódolnod?

   Hát, amikor lejöttem a színpadról, megölelt, megpuszilt. Akkor megnyugodtam, sejtettem, nem csináltam rosszul.

Mi van a nyereményekkel?

   A gitárt megkaptam, már ezen játszom és ezt viszem magammal az augusztus 8-án kezdődő debreceni zenei táborba is. Az tetszik nagyon benne, hogy szép világos, a hátulja félig fekete, elvileg a Harlekin nevű bohócról mintázták. És hogy nagyon kellemes, lágy hangja van. Sokkal jobb, mint az előző gitárom volt. Az oklevél meg még úton van valahol, majd a postás fogja elhozni.

fotó: 10kerkult.hu

és Háda Tímea FaceBook oldala