Együtt az ígérgetési örvényben

Beindult az ígérgetési verseny. Rezsi és tandíj ügyekben bőven a 2014-es választások előtt egymásra licitál a két nagy politikai oldal. És fogalmunk sincs, mi lesz ennek a vége. Csak azt tudjuk, hogy ki jár pórul a nagy lebegtetésekkel.

Azt nap, mint nap érzékelem, hogy a felső és az alsó szinteken 2010 nyara és ősze óta alapfordulaton üzemel a választási kampány. Odafenn a kormány feje az egyébként vesztes nemzetközi csatákat is itthon győzelemként adja el minden létező fórumon, kettős beszédet alkalmazva idehaza lázít az EU ellen, Brüsszelben meg adja az elkötelezett európait, kapcsolt részei meg ostorozzák az ellenzék éppen kipécézésre váró alakjait. Idelenn ugyanez megy, csak másképp: szereplés minden létező fórumon, avatás, megnyitó, dicsőségbeszéd. Ja, és persze fenn és lenn is töretlen az állandó ígérgetés.

Kellőt távolságtartással figyelem valamennyi politikai erőt, egyikhez sem fűztem soha nagy reményt. Amelyikbe a rendszerváltozás óta felcsillant valami, az hamar szertefoszlatta a belé vetett bizalmat.
Ám látva azt, hogy az MSZP megvált azoktól, akiktől meg kellett – de még így is maradt a csapatban olyan, akinek már rég „politikai nyugdíjba” kellett volna mennie –, úgy tűnt, a pártban értelmes gondolatok kerülnek a felszínre. Erre mit hozott a csütörtöki nap? Az MSZP belekerült a Fidesz csapdájába, belelépett egy olyan ígérgetési örvénybe, amiből baromi nehéz lesz jól kiszállni.

Abban nincs semmi különös, hogy Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette, július 1-jétől csökkennie kell a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjaknak. Hogy mennyire megalapozott mindez, azt jól illusztrálja, hogy néhány hónappal ezelőtt a fenti közműdíjak nagy részét jogszabályi rendelkezéssel emelték. Na most, vagy az nem volt reális, vagy a júliusi csökkentés. De ez a fajta gazdasági vagdalkozás megy már jó ideje, ész nélkül.

Mesterházy Attila „szoci” pártelnök csütörtökön mintegy rímelve Rogánra közölte, hogy az MSZP és a párt parlamenti frakciója támogatja a Fidesz-KDNP rezsicsökkentésre vonatkozó intézkedéseit, de hosszabb távra egy, az árszabályozásnál fenntarthatóbb – a rászorultságot, továbbá a gazdasági, a foglalkoztatási, a környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő – programot javasol a lakosság terheinek könnyítésére. Mindezt felülmúlta azzal, hogy az MSZP hatástanulmányt készít a tandíjmentes hazai felsőoktatási rendszer lehetőségének vizsgálatára.

Néhány szó a rezsidíjakról. Azt kellene eldönteni már végre, hogy az ország és annak kormánya milyen rendszert akar: kapitalistát vagy államszocialistát? Mert, ha előbbit, akkor sajnos tudomásul kell venni, hogy a szolgáltatási díjakat a magántulajdonú cégek a mindenkori piaci körülmények alapján (is) határozzák meg, itt a kormánynak annyi szerepe lehet, hogy kiszámítható jogi és adózási környezetet teremt számukra. Utóbbiak persze közvetve hatással vannak a mindenkori díjakra is. Ha államszocialistát, akkor bizony minden ilyen, a lakosságnak valamilyen módón szolgáltatást nyújtó vállalatot államosítani kell. Mert így saját jogon bármikor hozzányúlhat a rezsidíjakhoz, nem kell vizsgálni, fenyegetni azt a magáncéget, amelyik nem óhajt eleget tenni ennek. Viszont az állami vállalat minden nyűgét muszáj felvállalni. A fenntartást, a napi működtetést, az alkalmazotti béreket, a rendszeres korszerűsítést. Persze azzal is érdemes tisztában lenni, hogy adóbevételt nem remélhet. Papíron igen: egyik kasszából átteszi a másikba ugyanazt a pénzt. De azt láttuk már a rendszerváltás idején, hogy ez hova vezet: adósságokat felhalmozó, versenyképtelen társaságokhoz.

A tandíjról pedig: éppen az MSZP-kormány volt az, amelyik a tandíj szükségszerűsége mellett állt ki. És azóta többszörösen bebizonyosodott, hogy jól sakkoztak, hogy olyan rendszer kell, amelyben egy bizonyos rétegnek ingyenes a tanulás, más réteg meg valamilyen elviselhető összeget fizet. Egy totálisan az állam által finanszírozott felsőoktatásba (az ingatlanok fenntartásától kezdve a tanári bérekig) belerokkan a költségvetés. Nincs az a pénzmennyiség, amit ne nyelne el.
Szóval beindult az ígérgetési hajsza. Hol lesz még a vége? Csak győzzük követni. A végén úgy is mindig az egyszerű honpolgár szív.