2018
júl.
25

A fiatalok digitális biztonsága

Írta: szerk-OGY

safnet1leadKampányt indít július 23-ától a fiatalok digitális biztonságának erősítése érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Új Nemzedék Központtal (ÚNK) együttműködve. Több mint 100 javaslatot fogalmaztak meg a programban - mondta Poór Csaba, az Új Nemzedék Központ kommunikációs igazgatója.

    

 

Tájékoztatása szerint ilyen javaslat, hogy senki ne osszon meg magáról a közösségi médiában fotókat, vagy pontos helyet tartalmazó képeket, mert a betörők adott esetben ezzel visszaélnek.
    Elmondta: mindenki tesztelheti digitális immunrendszerének fejlettségét, a felnőttek legalább ugyanannyira veszélyeztetettek, mint a fiatalok.

 

   A hírt az MTI tette közzé július 22-én.

 

***

   Nos, az MTI híre kapcsán több dolog is eszünkbe jutott. Napjaink híradásiban kiemelt helyet kapott és kap, hogy a kormány igyekszik javítani az internet elérés gyorsaságán, minőségén, a világhálóra csatlakozás lehetőségein.

   A másik érdekesség, hogy miközben az internethasználat biztonságáról szóló kampányhír a legfelsőbb szintek összefogását hangsúlyozza, a kerületben (és nem zárjuk ki, hogy máshol sem) minden különösebb csinnadratta nélkül, több fronton is évek óta folyik egy áldozatos munka

 

   2016-ban írtunk egy általános iskolában tett látogatásunk tapasztalatairól. Ugye, kitalálta az olvasó, hogy a biztonságos internethasználat volt a téma.

 

   „Mielőtt az órán történtekről beszámolnánk, engedjen meg az olvasó három megjegyzést! Elsőként, hogy ezt a tudósítást nagy valószínűséggel nem az érintett korosztály, hanem a felnőttek olvassák. Az internet-használat során felmerülő, a gyerekeknek elmondott, s a velük megvitatott lehetséges veszélyek, az esetleges gondok jelei azonban a szülőknek is hasznosak, fontosak lehetnek. Másodjára emlékeztetnénk arra, hogy az iskolai év indulásakor egy közvéleménykutatást végeztünk a témáról. Arra a kérdésünkre, hogy „Ön szerint mikor kell elkezdeni az internethasználat oktatását?” a legtöbben azt válaszolták, hogy „Az általános iskola első osztályától elkezdeném, milyen alkalmazás mire jó, és milyen veszélyek vannak.” Harmadjára pedig az óra végén azt kérdeztük a tanulóktól, milyen mobiltelefonjuk van? Mindenkinek okostelefonja volt, s szerintük ezeket 35 és 70 ezer forint közötti áron vásárolták nekik a szülők.”

     

safnet2

  Preszl Éva (balra) bemutatja a biztonságos internet társasjátékot a fiataloknak

 

   De idézhetnénk egy írásunkat 2014-ből is, melyben a kőbányai Életrevaló Egyesület díjkiosztó ünnepségéről írtunk, s ugye, már akkor is a biztonságos internethasználat volt a téma.

 

   „Preszl Éva programkoordinátor a díjátadót megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy a verseny kiírói többek között azt kérték az alkotóktól, hogy fogalmazzák meg hatásosan, hogyan lehet tudatosabban, biztonságosabban használni az Internetet, milyen veszélyek leselkedhetnek a kicsikre, nagyokra, és a felnőttekre, hogyan lehet elkerülni, hogy valaki áldozat, vagy elkövető legyen, melyek a védekezés módjai, mire kell figyelni, mit várnak a fiatalok a felnőttektől, a családotoktól, az iskolától, barátaitoktól és másoktól, hogy nagyobb biztonsággal élhessenek az Internet adta lehetőségekkel?”

 

   Sajnos, arról nem szól az MTI híre, hogyan jut majd el a kampány érdemi része a fiatalokhoz: milyen módszerekkel, eszközökkel, kívánják megismertetni velük a lényeget: hogyan óvják meg magukat a világhálón? Örömmel adnánk közre erről szóló információkat!

 

fotó: 10kerkult.hu/archív

 

Álljon mellénk, támogassa a szerkesztőség munkáját, hogy fejlődni tudjunk, hogy színesebbek lehessenek cikkeink! A részletekért kattintson a képre!

tamogato tabla 400px