2018
jún.
13

Vihar miatti áramszünet és károk országszerte

Írta: szerk

vihar2 leadNégy megye több településén szünetel az áramszolgáltatás az éjszakai viharok miatt – áll az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda reggeli közleményében. A tűzoltókat főként kidőlt fák, letört ágak miatt riasztották.

    

 

 

Kora reggel Bács-Kiskun megyében több mint 13 600, Békésben csaknem 12 500, Csongrádban 3400, Pest megyében pedig mintegy 9500 fogyasztónál nem volt áram – írták. A szolgáltatók dolgoznak az üzemzavarok elhárításán – tették hozzá.


    vihar1Éjjel még azt közölte az OKF, hogy Pest és Bács-Kiskun megye több településén nincs áram; az üzemzavar akkor csaknem 70 ezer embert érintett.
    Szerda kora reggelig mintegy háromszáz esetben riasztották viharkárhoz a tűzoltókat, és még érkeznek újabb bejelentések – olvasható az OKF újabb közleményében. Éjjel elsősorban Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Pest megyében volt szükség a munkájukra a mostoha időjárás miatt. Főként kidőlt fák, letört ágak miatt hívták őket. Békéscsabán és Kecskeméten például parkoló autóra, Ócsán családi házra, Mórahalmon, Csanyteleken és Derekegyházon pedig utakra borultak fák.

 

   Az országban jelenleg a Dunántúlon elsőfokú, a keleti országrészben másodfokú figyelmeztetés van érvényben a várható esőzések miatt.


MTI; fotó: Lakatos Péter/MTI; infofehervar.hu