2017
aug.
29

A büfékocsik halála?

Írta: szerk

bufet2Augusztus 29-én 8 órától 23 óráig sztrájkot tartanak a MÁV-Start Utasellátó Központjánál, ami érinti a vonatokban közlekedő étkező, háló és fekvőhelyes vasúti járműveket – közölte a VDSzSz Szolidaritás vasutas szakszervezet hétfőn. A vasúttársaság pedig arról tájékoztatott, hogy a MÁV-Start naponta 2950-3000 vonatot közlekedtet, ebből az utasellátó esetleges sztrájkja 18-20 nemzetközi vonatot érinthet.

 

 

Bárány Balázs, a VDSzSz Szolidaritás alelnöke az MTI-nek elmondta, követelik, hogy a munkáltató álljon el létszámcsökkentési elképzeléseitől a MÁV-Start Utasellátó Központnál, és adjon magyarázatot arra, hogyan lett a korábban nyereséges vállalkozásból veszteséget termelő egység.


    – A szakszervezet információja szerint, ha a MÁV-Start kiveszi a járatokból az étkező és a hálókocsikat, akkor az utasellátó központban mindössze 40 utazói létszám maradna a 117-ből, és ez érintené a földi kiszolgálók munkáját is – mondta Bárány Balázs.     
    A szakszervezet közleménye szerint a munkabeszüntetést azután döntötték el, hogy a kollektív munkaügyi vitában a munkáltató nem teljesítette követelésüket.


    A MÁV az MTI hétfői érdeklődésére megismételte korábbi tájékoztatását, mely szerint az utasellátó gazdaságos működtetése érdekében arról döntött, hogy több nemzetközi vonaton csökkenti, illetve megszünteti az étkező- és hálókocsi szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-i életbelépésétől.
    Az utasellátó az elmúlt években – különösképpen 2016-ban – jelentős veszteséget termelt, ezért a MÁV-Start a nemzetközi járatok optimalizálása mellett döntött, erről tájékoztatta a külföldi vasútvállalatokat, valamint egyeztetett az utasellátó munkatársainak továbbfoglalkoztatásáról az érdekvédelmi képviseletekkel.


    Több nemzetközi járat étkező- és hálókocsi nélkül közlekedik a decemberi menetrendváltástól, a Metropol EuroNight pedig Berlin helyett csak Prágáig közlekedik. A változások viszont nem érintik az Adria, Beograd, Dacia, Hungária, Kálmán Imre, Varsovia és Wiener Walzer elnevezésű nemzetközi járatokat – tájékoztatott a MÁV.

 
MTI; fotó: iho.hu