V-tel néven új cég a mobilpiacon
V-Tel néven új telekommunikációs szolgáltató működik júliustól a magyar mobilpiacon, a cég nettó 450 millió forintos árbevételt tervez a 2020. júliusig tartó egy évben –közölte a V-Telecom csütörtökön, július 11-én.
Milyen az a kórházsuli?
Az idén ötéves születésnapját ünneplő, szokatlan és egyedi módszerekkel tanító KórházSuli mutatta be programját, céljait a sajtó rendkívül széles nyilvánosságának budapesti Eötvös József Gimnázium Dísztermében március 29-én.
EP-választás - Ma kezdik az értesítők kézbesítését
Ma kezdik kézbesíteni a 7,9 millió választópolgárnak a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásról szóló értesítőt.
Vasárnap kezdődik a házasság hete
Vasárnap, február 10-én kezdődik a házasság hete; országszerte és a határon túl száz településen több mint kétszáz programmal irányítják a figyelmet a házasság, a család fontosságára – közölték a szervezők a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Egy volt belőle, és most már majd annyi se lesz.
„Láttuk, hogy előrelépést és prosperitást hoz a magyar filmiparba, de közben a szeme sem rebbent, amikor egyszer csak már nem a piacról ömlött hozzá a bevétel, hanem a közpénzpatakból.” – írja Andy Vajna halála alkalmából Simó György
További cikkek...
- Új közéleti lap a médiatérben
- Még szűk két hétig fizethet vele
- Annyi a letéphető- és a csíkos műanyag zacskóknak
- Megszavazta az Európai Parlament a Sargentini-jelentést
- Magyar nyelven jön a CNN októbertől
- Állatkertek éjszakája augusztus végén
- Magyar sikerek a kémia diákolimpián
- A fiatalok digitális biztonsága
- Növekszik a nemzetiségek támogatása
- Szarvas Andrea nyerte a Magyarország Szépe versenyt