LMP: szakad vagy marad?
Az LMP kongresszusa nem fogadott el új pártstratégiát, ezért érvényben marad a novemberben meghozott döntés, amely elutasítja az együttműködést az Együtt 2014 választói mozgalommal. Így szakadhat a párt.
Hű alattvalókká legyenek...
Az oktatáspolitika kormányzati szereplői téves irányt jelöltek ki. Ha a képzés lehetőségeit szűkítjük, a szakmunkásképzést zsákutcássá tesszük, nem tudunk kitörni a válságból – nyilatkozta a Népszabadságnak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
Malév helyett jön az MLV?
Még idén csatlakozni akar a légközlekedési piachoz a Malév utód, az MLV Zrt. Arab, ázsiai és európai befektetők biztosíthatják az induláshoz szükséges 640 millió eurót.
Csere a főkapitányi poszton
Szolgálati nyugdíjba vonul Hatala József rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány. Utódjának Papp Károly rendőr vezérőrnagyot javasolta Pintér Sándor belügyminiszter a kormányfőnek.
Vagyonnyilatkozatok: már 150 képviselő leadta
Egy hetük maradt a parlamenti képviselőknek arra, hogy a leadási határidőig teljesítsék vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüket. Csütörtök délelőttig a 386-ból 150 honatya adta le saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatát – közölte az Országgyűlés mentelmi bizottsága.
További cikkek...
- Csak elhalasztják a regisztrációt?
- Özönvíz és ami mögötte van
- A nyugdíjakon spóroltak
- Nem lesz pedagógus sztrájk(?)
- HaHa: felháborító az egyezség
- Szakszervezet, mint ellenzéki bázis?
- A magyar kultúra napja - Szatmárcsekén
- Három mellette, egy ellene
- Jogosítvány csak idősebbeknek!
- Értékelés: ámokfutás helyett mást