Arrogáns helyújraosztó-játék
Újraosztották a parlamenti bizottsági helyeket. Mindezt szükségessé tette az LMP frakciójának megszűnése is. A kettévált zöldpárti frakció volt vezetője szerint a házelnök javaslatának afféle "kicsinyes betartás jellege" is van.
Eredményközlés: igaz vagy hamis?
Tájékoztatási akciósorozatot indít a kabinet, hogy ismertesse a lakossággal az elmúlt két és fél évben elért eredményeket. Kérdés, mennyire a valóságot tükrözi majd.
Lemondatták a magyar kormányfőt!
Szenzációs történelmi dokumentumra bukkantak az államfői hivatalban, a Sándor-palotában: Nagy Ferenc egykori miniszterelnök 1947-es – nem önként íródott – lemondó nyilatkozatára. A magyar kormányfő ugyanis túszul ejtett fiáért cserébe írta meg a dokumentumot egy gépkocsi sárhányóján.
Már megint a Közgép nyert
Jávor Benedek szerint túlárazott paksi atomerőműbeli projektet nyert a Fidesz-közeli vállalkozás, a Közgép. Több, mint ötven százalékkal többet ajánlott az eredetileg becsült összeghez képest.
A tárca elrontotta az emlékezést
A romák ellen elkövetett gyilkosságsorozat áldozataira emlékeztek mintegy háromszázan szombat este Budapesten; a rendezvényen felszólalók hatékony állami fellépést szorgalmaztak a szélsőjobboldali csoportok ellen.
További cikkek...
- Jobban megy vs. újabb megszorítás
- Országszerte havazik, a közutak járhatók
- Üzemzavar és áramkimaradás jöhet
- EU-bíróság előtt a pálinka-ügy
- Fehér csekkes villanyszámla
- Kiütötték a rossz paragrafust
- Újabb rezsicsökkentések jöhetnek
- Parlamenti démonkergető
- MMA, MTA: nagyon nem ugyanaz
- Busásan megfizetett házelnök