A rettenet emlékei a szívünkben élnek

2024-et írunk, s az Állomás utca 2. számú ház falán elhelyezett emléktábla tizedik évfordulóját tisztelik meg a kőbányai nemzetiségi önkormányzatok. Koszorúzás, mécses gyújtás, nem utolsósorban megemlékező beszéd adta meg a tiszteletet a Gulagra kényszermunkára elhurcolt kőbányaiaknak.

Hogy egész pontosan idézzem a történelem e rövidke szakaszát, mindenképpen meg kell említenem, hogy az Országgyűlés 41/2012. (05.25.) OGY határozata november 25-ét nyilvánította a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává. Ezen alkalomból a Kőbányai Ruszin Önkormányzat és a Kőbányai Roma Önkormányzat kezdeményezésére hagyományteremtő szándékkal tartottak megemlékezést 2013. november 24-én. A Kőbányai Lengyel Önkormányzat csatlakozásának jóvoltából a Lengyel Perszonális Plébániatemplom falai között történt a megemlékezés, melyhez a helyi német és örmény önkormányzatok is csatlakoztak. (A cikket november 26-án tettem közzé.)

   Az emléktábla avatására 2014. október 8-án került sor. „A Kőbányai Önkormányzat képviselő testülete elismerve az igényt, hogy ne csak egy kulturális megemlékezés legyen ez a nap, a 371/2014. (06.26) sz. határozatával rendelkezett arról, hogy a kőbányai nemzetiségi önkormányzatokkal közösen, kegyeleti hely létrehozásával is megemlékezhessenek az elhurcolt áldozatokról. – Az emlékhely emberközelbe hozza a XX. század diktatúráinak bűneit, lehetőséget teremt a családtagoknak, a fiatal generációnak a megemlékezésre” – mondta az avatáson Jógáné Szabados Henrietta nemzetiségi referens.

   2024. december 3-án újfent megtörtént a tiszteletadás. Ezúttal a Kőbányai Német Önkormányzat újonnan megválasztott elnöke, Ingusz Orsolya (képünk) vállalta a moderátor szerepkörét. Sorra mutatta be és köszöntötte a megemlékezésen részt vevő nemzetiségi önkormányzatok vezetőit: Kollátosz Jorgosz (görög), Wigocky Richárdné, Dávid Mária (lengyel), Varga Edina, Bacsa Gyula (örmény), Csorba Zoltán (roma). Ingusz Orsolya köszöntötte továbbá dr. Mátrai Gábor alpolgármestert, Tóth Ferenc, az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Szövetségének ’56-os Kőbányai Szervezete elnökét.

   A bemutatások és az emléktábla megszületésének története után dr. Mátrai Gábor (képünk) mondott megemlékező ünnepi beszédet.

   Felidézte, hogy a II. Világháború végén és azt követően ártatlanul emberek százezreit hurcolták el Szovjetunióba politikai fogolyként vagy kényszermunkásként. „Ezek az emberek a kommunista rendszer áldozatai, akiket koholt vádak alapján tartóztattak le, és zárt vagonokban szállítottak el hazájukból” – mondta. Szolzsenyicint (Nobel-díjas orosz író, 1945-ben Sztálin bírálata miatt letartóztatták, 11 évig börtönükben, köztük a Gulagban is volt – a szerk.) idézte, aki szerint „a Gulag benépesítésében hidegvérűen kitervelt következetesség és rendíthetetlen kitartás érvényesült.”

   Az elhurcolások során nem vették figyelembe sem a nőket, sem a gyerekeket, nem vették figyelembe, hogy családokat szakítanak szét örökre. Az alpolgármester azt is felidézte, hogy a rabokat sokszor a távoli börtönökbe vitték, embertelen körülmények között, lényegében egészségügyi ellátás nélkül agyon dolgoztatták őket; esélyük sem volt arra, hogy valaha is haza térhessenek.

   Beszédét azzal zárta az alpolgármester, hogy az elhurcoltak története hosszú évtizedekig elhallgatott fejezet volt a magyar történelemben. „A kommunista diktatúra nem csak az áldozatok szenvedését, hanem az emlékezést is kiirtotta. Ma, közel nyolcvan év után kötelességünk, hogy megőrizzük ezeknek a sorsoknak az emlékét! … A fájdalom mellett a tisztelet és a hála is ott van a szívünkben.”

   Főhajtás a nemzetiségi önkorményzatok vezetői és Mátari Gábor alpolgármester részéről 

    A koszorúzás után mécsest gyújtottak a résztvevők, elsőként a lengyel Silvia Drozdowska az Országos Lengyel Önkormányzat nevében, majd a koszorúzók és a megemlékezők is elhelyezték a sorban a tisztelet lángját.

   A megemlékezés az emléktábla alatt egy csoportképpel zárult.

A cikkhez képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kerkult.hu/OGY

   Gulag: (azaz Javitómunka-táborok Főigazgatósága) a kifejezés alatt a sztálini Szovejtunió egészét behálózó kényszermunkatábor-rendszert értjük. A rendszer ellenségeinek nyilvánított személyek kerültek ide.

   Magyarországról körülbelül 700 000 embert deportáltak a Gulag vagy GUPVI táboraiba, közülük 300 000 meghalt a rabság során, A táborokban a sztálini politika bel- és külföldi ellenzőit – hadifoglyokat, más ürüggyel (pl. „kulákság”) vagy a véletlenszerűen elhurcolt polgári lakosokat – kemény fizikai munkára fogták. Napi 10-12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak.