AD-blacklist1

2021
aug.
18

Horvát piknik a bolgár, örmény, szerb nemzetiségekkel

Írta: Oszvald György

cro piknik 9Második alkalommal rendezi meg négy nemzetiségi önkormányzat a közös, hagyományőrző gasztronómiai napot, ez évben először Horvát piknik és családi nap néven. Az eseményre az idén augusztus 14-én került sor, a helyszín a Bárka Humánszolgálató Központ kertje volt.

  

 

   A résztvevő bolgár, horvát, örmény és szerb önkormányzatok valójában egy összetett, több programból álló kulturális és gasztronómai napot szerveztek – mondta el Jógáné Szabados Henrietta, a Kőbányai Önkormányzat nemzetiségi referense, majd bemutatta a vendégeket.

 

   Somlyódy Csaba, a Kőbányai Önkormányzat alpolgármestere, Szakács Ferencné, a Kőbányai Bolgár Önkormányzat elnökhelyettese és Nackina Hrisztova Eliszaveta képviselő, Bacsa Gyula, a Kőbányai Örmény Önkormányzat elnöke, Lőrinczi Árpád elnökhelyettes és Takács Éva képviselő, Kovács Branko, a Kőbányai Horvát Önkormányzat elnöke vezetői szinten képviselték önkormányzataikat, és a hozzájuk tartozó nemzetiségieket, de jelen voltak a Kőbányai Polgármesteri Hivatal munkatársai is. Jógáné Szabados Henrietta külön köszöntötte a Horvát Hagyományőrző Egyesület elnökét, Ispánovity Évát.

  

cro piknik 1

  A nemzetiségi önkormányzatok képviselőit mutatja be Jógáné Szabados Henrietta

 

   Köszöntője további részében kiemelte, hogy nagy büszkeség a nemzetiségek közös rendezvényeinek megünneplése, s hogy egymás örömére mutatják be hagyományaikat, kulturális értékeiket. „A zene, a tánc, az ének, a jókedv és a közös élmény mind hozzájárulnak, s egyfajta hidat emelnek a magyar és a szomszédos nemzetek közötti termékeny és baráti kapcsolatok ápolásában – hangsúlyozta Jógáné. A rendezvény megnyitására Somlyódy Csaba alpolgármestert kérte fel.

 

   Kőbányán mindig is hagyományai voltak a nemzetiségeknek, hiszen itt már az 1700-as évektől kezdve burgundi szőlőművelők, majd a sörgyárban dolgozó lengyelek, tótok, délszlávok voltak jelen, de itt éltek már a bolgárkertészek is, és az örmények munkája is jelentős volt. Horvátok, szerbek vettek részt Kőbánya építésében, s mindenki úgy tekintett a másikra, hogy ők kőbányaiak.

   Ez a szemlélet megmaradt, és különösen feltűnő volt ez a pandémia idejében, amikor lényegtelen volt, kinek milyen vér csörgedezik az ereiben – kőbányainak vallották magukat és egyformán segítettek abban, hogy itt, Kőbányán, túl legyünk a veszélyen. Igaz, egy évet ki kellett hagynunk, de megadatott, hogy az idén újra találkozhatunk. A mai rendezvénynek két apropója is van: a különféle kultúrák bemutatása.

   A másik elem a gasztronómia. Minden nemzetnek megvan a maga speciális étele, ezeket ajánlom mindenkinek. Aki ismeri az ízeket, élvezze, aki még nem találkozott velük, kóstolják meg bátran! – Ezekkel a gondolatokkal Somlyódy Csaba megnyitotta a nemzetiségiek kulturális, gasztronómiai napját

   cro piknik 6

  balról: Somlyódy Csaba, Jógáné Szabados Henrietta, Kovács Branko

 

   A program hivatalos kezdete előtt Kovács Branko a szervező jogán kért szót. A horvát önkormányzat az idén először Horvát piknik és családi nap néven egy új rendezvénysorozatot indít. Remélem, ezután minden évben meg tudjuk majd rendezni ezt az eseményt. A mai nap kínálatában lesz tánc, táncház, népviseleti bemutató, a kicsiknek ugrálóvár, de arcfestéssel is készültünk. – mondta.

  

cro piknik 7

 

   A köszöntők után kezdetét vette a kulturális program, mialatt a „szakácsok” a nemzetiségi ételek elkészítésével tüsténkedtek. Elsőként a Kőbányai Bogár Önkormányzat mutatkozott be: A Zornica Hagyományőrző Egyesület és a Falkafolk együttes bolgár népdalokat, táncokat mutatott be. A Falkafolk sajátossága, hogy zenéiket eredeti hangszereken adják elő, a balkáni dallamok hiteles megszólaltatásáról pedig saját gyűjtéseik kezeskednek.

 

cro piknik 8

   A horvátok a színpad előtt tánccal táncházas fílinggel hívták táncba a közönséget, az elkészült ételek kóstolgatása közben pedig örmény zene szólt a hangszóróból, biztosítva ezzel a jó hangulatot.

 

Cikkünkhöz képgaléria tartozik – ITT

fotó: 10kekrult.hu/OGY